Megtartották a musical első olvasópróbáját

2024.07.01. 15:38

A Hair lesz az új bemutató a KvártélyházNyár idei évadában

A Hair című musical színre állítása sajtónyilvános olvasópróbával kezdődött hétfőn a zalaegerszegi Kvártélyházban. Az előadás premierjét július 27-én tartják a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban, Zalaegerszegen augusztus 2-án láthatja először a közönség.

Antal Lívia

Az olvasópróbán Tompagábor Kornél tájékoztatta a stábot az előttük álló feladatokról

Fotó: Pezzetta Umberto

Megtalálták ezt a stábot, amellyel ezt meg lehet csinálni, mondta Tompagábor Kornél rendező, a miért mutatják be kérdésre válaszolva. Felidézte, hogy a Hair musical 1967-ben debütált New Yorkban. Ez az alapja a Milos Forman rendezte 1979-es Hair filmnek, amit Magyarországon 1980 januárjában már vetítettek a mozikban.

A Hair bemutatásának időszerűségére utalva elmondta, hogy tavaly februárban a beregszászi művelődési házban szembesült egy fiatal kiskatona ravatalával. Ez is megerősítette abban, hogy a Hairt színre érdemes vinni, ami mitikus története a békének, a szerelemnek, a szeretetnek és az együvé tartozásnak. A Hair önmagán túlmutató gondolattal is bír több generáció számára, hazánkban és Kelet-Európában a szabadságot testesítette meg, idézte fel a többségében fiatal alkotógárdának a rendező. 

A Hair főszerepeit többen alakítják. Berger szerepében Zalaegerszegen Bot Gábort láthatjuk, hallhatjuk. Hertelendy Attila a bírót és Berger papát személyesíti meg. 

A díszletet Szili Péter és Tompagábor Kornél tervezte, a színes jelmezeket Szőke Julianna – hangzott el egyebek mellett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!