Velünk véget ér: Kevés film beszél ennyire hitelesen a párkapcsolati erőszakról

Az elején érdemes leszögezni, hogy ez a film – akárcsak a regény – komoly dráma, méghozzá a párkapcsolati erőszakról. A téma jelenleg hazánkban is aktuális, hiszen múlt héten Kaposváron egy bántalmazott nő kézjelekkel kért segítséget erőszakos párja miatt egy ruházati boltban. Mondhatni, a Velünk véget ér jobbkor nem is kerülhetett volna mozikba, hiszen megtekintésével, vagy a könyv elolvasásával az érintettek talán felismerhetik saját helyzetüket, s megtudhatják: van kiút.

Velünk véget ér:  a szülők kapcsolata inspirálta 

Hoover-t leginkább romantikus regényeiről ismerheti a közönség, így új vizekre evezett a 2016-ban megjelent Velünk véget ér regényével. A történetet az írónő szüleinek kapcsolata inspirálta, így nem csoda, hogy ennyire őszintére és valósághűre sikerült – már ami a probléma bemutatását illeti.  

Főhősnőnk, Lily Bloom (Blake Lively) egy olyan családból jön, ahol apja rendszeresen verte édesanyját, aki csendben tűrte az abúzust egészen a férfi haláláig. Lily el is menekül ebből a toxikus közegből: felnőttként Bostonba költözik, hogy megnyissa virágboltját és az álmainak éljen. A nagyvárosban elég jól megy a sora, barátokat szerez, s hamarosan a szerelem is rátalál egy jóképű idegsebész, Ryle (Justin Baldoni) képében. A rózsaszín köd azonban hamar oszlani kezd, mikor feltűnik a színen első szerelme, Atlas (Brandon Sklenar), akit annak idején a lány mentett meg az öngyilkosságtól. Nagyjából ezzel egy időben Ryle „véletlenül” úgy megüti Lily-t, hogy óriási monoklija miatt kénytelen vastag sminket viselni és mindenkinek magyarázkodni. A nő nem akar olyan lenni, mint az édesanyja, ám úgy tűnik, nem olyan egyszerű felülkerekedni a látott mintán.

„Ugyan, csak véletlen volt…”

A film technikailag is ügyesen nyúl a témához. A legelső ütésnél a vágás olyan, hogy mi, nézők is úgy gondolhatjuk, valóban csak a véletlen műve volt, annak ellenére, hogy Ryle első megjelenése is sugallja, mi fog következni (mikor először találkozik Lily-vel, éppen dühében ver szét egy széket). A „véletlen” persze újra megtörténik: később a vita hevében a lépcsőről löki le a lányt, majd próbálja meggyőzni, hogy csupán rosszul lépett, azért esett le. Az eset után persze ápolja Lily-t, a szemében hősként beállítva magát. A néző keze ekkor már ökölbe szorul, és egyre fájdalmasabb nézni, ahogy a főhősnő próbálja meggyőzni magát arról, hogy a férfi ártatlan. A harmadik bántalmazás szinte már meg sem lep minket – ekkor már Lily is rájön, hogy akarata ellenére követte anyja viselkedési mintáját.

Jó film?

A Velünk véget ér szerintem nem tartozik a jól sikerült könyvadaptációk közé. Vegyes érzéseket váltott ki belőlem, hiszen a témáról kevés film beszél ennyire nyíltan és hitelesen, ám mint mozi nálam teljesen megbukik. 

A film első fele csupán montázsok tömkelege, a cselekmény sehogy sem akar egyről a kettőre jutni. Mondjuk ki: borzasztóan unalmas, s rengeteg fontos szálat megúszós flashbackekre húz fel. A színészi játék sem segít ezen: mint Blake Lively, mint Justin Baldoni csupán közepes színészek, karaktereik között pedig nincs kémia. Utóbbi talán betudható annak, hogy a pletykák szerint Lively és Baldoni nem igazán jöttek ki a forgatáson. A színészek a kampánykörúton is látványosan kerülték egymást, ez mégsem menti fel őket. A film a második felére ugyan felpörög, ám mégsem olyan mértékben, hogy fenntartsa az érdeklődést. A moziban több néző az óráját figyelte, s bevallom, én is gyakran néztem rá.

Számomra nagy csalódás volt a film, hiszen bőven lett volna benne potenciál. A 130 perces játékidő nagyon kevés volt erre a történetre: a jövőben talán érdemesebb volna sorozat formájában elmesélni, lehetőleg tehetségesebb színészekkel.