2 órája
Transformers Egy: Legendák születése
A Transformers egykoron milliárdos franchise-nak számított a filmpiacon, s lehet sok mindent mondani Michael Bay műveire, de a tömegek kérdés nélkül beültek rá. Az utolsó átütő anyagi sikert a 2014-es A kihalás kora jelentette, azóta sem folytatással (Az utolsó lovag), sem előzménnyel (Űrdongó), sem különálló darabbal (A fenevadak kora) nem voltak képesek visszacsábítani a rajongókat. Most egy animációs produkción volt a sor, mely noha bankot szintén nem fog robbantani, minőségben mindenképp előrelépésnek bizonyult.
A Cybertron bolygó energiaválságban szenved. Őrszem Fővezér igyekszik megtalálni az Irányítás Mátrixát, mellyel helyreállhatna a rend, ám próbálkozásai rendre kudarcba fulladnak. A lelkes és kalandvágyó, egyszerű bányászrobot, Orion Pax és szabálykövető barátja D-16, egy véletlen folytán talál egy térképet, mely pontot tehet az ínséges idők végére. Hőseink azonban ennél sokkal nagyobb felfedezésre bukkannak.
A Transformers Egy egészen a kezdetekig repíti vissza nézőt, abba a korba, amikor a két legismertebb alakváltó más körökben mozgott. A történet azt hivatott elmesélni, miként lett Orionból Optimus, valamint D-16-ból Megatron. A halálos ellenségek itt még egymásra utalva, bizalmasként vetik bele magukat az ismeretlenbe és ez a felütés hiába nem túl eredeti, abszolút működik. Cybertron világa nemkülönben részletes. Adott egy hierarchia, melynek tetején a Fővezér áll, alatta az alakváltók, majd az erre is képtelen egyszerű bányászok. A fordulatokat messziről ki lehet szúrni, de jól áll a filmnek ez a fajta hatalmi harc és ármánykodás, ahol mindenki más eszközökkel kívánja elérni a célját. A komolynak hangzó sztori ellenére a Transformers Egy könnyed stílusban, sok humorral mesél, olykor talán túl sokkal. A helyenként infantilis poénok fárasztóak tudnak lenni és talán célszerűbb lett volna visszább csavarni a viccfaktort, mert akkor működik legjobban a film, amikor komolyan veszi magát. Remek például ahogy fokozatosan esik szét a két ellentétes nézőpontú főszereplő kapcsolata, holott mindketten ugyanazt akarják, csak éppen a módszereik különböznek. Muszáj szót ejteni a látványról, mely mindenképp különleges. Mozgásábrázolásban időnként kilóg a ló vagy inkább a robotláb, ellenben a környezet, a nagytotálok, illetve a komplett dizájn roppant kreatív és aprólékosan kidolgozott, holott a büdzsé nem verdeste az eget a maga 75 millió dollárjával. Az akcióknál, ha nem kapkod a kamera, szintén pazarul kiütközik, hogy mennyire részletgazdag minden. Üldözések, robbanások, tűzharcok váltják egymást, így az intenzitásra sem lehet panasz. Különösen igaz ez az utolsó harmadra, mely az egyértelmű csúcspontja a filmnek, mind vizuálisan, mind érzelmileg. Itt nyer igazán értelmet a cím, utalva az egységre, a szikrára, ami mindenkiben ott lapul.
Kétségtelenül megvannak a maga hibái, a sokszor túl gyermekded humor, netán a leegyszerűsített válaszadás és pálfordulások hajlamosak kizökkenteni, de a Transformers Egy így is a franchise egyik legjobbja. A néző elé tárt világ tele van felfedezésre váró dolgokkal, így élvezettel vetjük bele magunkat a kalandba, miközben új oldalról ismerjük meg a két legendás ellenlábast, Optimust és Megatront. Régóta hangoztatom, hogy ideje lenne egy emberek nélküli, csak a címszereplőkre fókuszáló mozival előrukkolni, s lám itt van és bizonyítja, hogy lehet ezekről a figurákról igényesen és színvonalasan mesélni. Bőven akadna potenciál egy esetleges folytatásban, de az már egy másik történet.
