Petőfi a barlangba karcolta a nevét: "alighanem szenzáció"

 "Alighanem szenzáció", ezzel a kezdéssel juttatta el szerkesztőségünkhöz is felfedezését Szálinger Balázs József Attila díjas költő, író, drámaíró. Petőfi kézjegyét figyelhette meg egy barlangban. Jó, nem annyira, tette hozzá, illetve dehogynem, javított. Lássuk, miről is van szó.

"Szóval láttam a legendás van-is-nincs-is-Petőfi-feliratot az aggteleki Baradla-barlangban, azaz létezik!

Petőfi Úti jegyzetek című naplójában ez áll: „Mint említém, a falubeli rektor is velünk járt. Ezt a fiatal embert meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a látogatók fölkarcolják neveiket. Bevéstem hát nagy betűkkel én is nevemet.”

(Tudjuk, Szálinger Balázs idei vállalása, hogy Keszthelyről indulva végigjárja Petőfi 1845-ös felvidéki útvonalát, amit a nagy előd az Úti jegyzetekben örökített meg.)

Olvassuk tovább Szálinger Balázs friss bejegyzését:

Az aggteleki pillanatot és az azt követő anekdotát én magam is többször elmeséltem rendhagyó gimnáziumi magyarórákon mint egyfajta csavaros szerzői önmarketingre vonatkozó példabeszédet, de eszembe se jutott, hogy ez a bizonyos felirat megvan még.  

Utánaolvastam a dolognak, és megkaptam a Karszt és Barlang című folyóirat egyik 2008-ban megjelent számát pdf-en, amelyben Székely Kinga barlangkutató-geográfus ír a feliratról (Petőfi nyomán az Aggteleki-barlangban, 2008/I-II.). Ebben kép is szerepel róla.  

Csak hát az irodalmárok nem gyakran olvassák a Karszt és Barlangot. Egyszerűen nem értek össze a szálak. A felirat valódiságát persze tudósoknak kell vizsgálniuk, de én mint költő rátettem a kezemet, és kifejezetten éreztem a száznyolcvan éves töltést. Nem is lehet nem valódi.

A napokban Gönczi Zoltán Lőrinc és Kotán Dávid Márk kisebb régészcsoportjába bújva, Kraus Sándor geológus és az MKBT-TöRész (Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Történelmi és Régészeti Szakosztálya) kutatásvezető helyettese vezetése alatt egy különleges engedéllyel én is lemehettem az aggteleki barlang alig ismert részébe. Úgy pontos, hogy az MKBT-TöRész Baradlában folytatott néprajzi témakörű kutatási programjába kapcsolódtam be a túrán. Mintegy három órát voltunk odalent, és életre szóló élmény volt, különösen attól a szakasztól, kb. az út felétől, ahol elfogyott a betonjárda, és pont ugyanazon a sáron lépkedtünk lefelé még jó hosszan, amelyen 1845-ben Petőfi.

A helyiség valóban a barlang egykori végpontja volt, valószínűleg itt álltak meg pihenni a túrázók (azóta vágtak egy mesterséges, Münnich-átjáró nevű folyosót a barlang többi részéhez), és kifejezetten szokás volt, hogy bevésik a nevüket a vendégek. A feliratokat nem a kőbe kellett vésni, hanem a fáklyáktól eredő koromrétegbe, azaz fekete alapon fehér betűket látunk. Vagyis majdhogynem semmit se láttunk: vagy tíz percet keresgéltünk a mutatott falszakaszon, de semmi. Volt egy lélektani pillanat, amit szerintem mindannyian éreztünk: hogy ti. egyszerűen nem lesz meg, amit keresünk, és fordulhatunk is vissza. Aztán csak meglett.

Talán azért nem találtuk az elején, mert abból indultunk ki, hogy szeretett költőnk afféle átlagos emberként pont úgy és pont akkora betűkkel hagyja ott a nevét, mint bárki más. De ugye Petőfiről van szó, és ebből sosem érdemes kiindulni: a felirat ugyanis hatalmas („bevéstem hát nagy betűkkel én is…”), 25 centis betűkből áll és vagy egy méter hosszú, azaz csak ha eltávolodunk a faltól, akkor rajzolódik ki.

A felirat a 2008-as fotón láthatóhoz képest sincsen jó állapotban, elmosódottabb, és mintha valaki átdörgölte volna az ujjával (talán hogy jobban látszódjon). De létezik, nagyon is létezik, és jelen pillanatban is odalent van a vaksötétben.

Petőfi bevéste

Nagyon ihletett pillanat volt, jó hosszan fotóztuk, még 3D-szkennerrel is megvan, ultraibolyával is megnéztük, hátha találunk valami érdekeset (mondjuk a PETŐFI alatt egy jó kis JÓKAI-szignót), a helyszín meg van már jelölve, jó páran láttuk, most már nem fog elveszni. Nem tudom, ilyenkor mi történik, kap-e védelmet a felirat (ráférne) vagy van-e bármi feladata akár a műemlékvédelemnek, akár a Petőfi Irodalmi Múzeumnak az ügyben. 

A barlang bejáratánál van jó magasan egy Petőfi-emléktábla, ami a látogatásra utal, az elzárt szakaszon van egy Petőfi-kút, amiből állítólag ivott (gondolom, mint mindegyik látogató – abszolút reális egy ilyen túrán), a kőképződmények között van Petőfi fejfája és Petőfi koporsója nevet viselő, illetve van még egy Petőfi-tábla a faluban, de az igazán nagy Petőfi-találat mégis csak ez a graffiti.

Már év eleje óta készültem erre a kis felfedezésre, ez lett a július 1-jén kezdett, Petőfi 1845-ös felsőmagyarországi útjának nyomán megvalósított túrám csúcsdísze. Másnap Balassagyarmatra mentem, és ezzel az út végére is értem. Nincs más dolgom, mint megírni azt a bizonyos könyvet.  

Petőfi és most már Szálinger útvonala Aszódon, Kassán, Eperjesen, Lőcsén, Késmárkon, Iglón, Rozsnyón, Rimaszombatban, Losoncon, Füleken, Salgón, Somoskőn, Aggteleken, Balassagyarmaton és Vácon haladt keresztül.