2024.05.10. 19:30
Matthias Zollner szerint most is a legjavát kell adniuk
Az elmúlt bajnoki évadhoz hasonlóan az idei sorozatban is a bronzéremért száll harcba a Zalakerámia ZTE KK NB I. A-csoportos férfi kosárlabdacsapata. Annyi különbséggel, hogy ezúttal nem a szomszédba kell utaznia, hanem Székesfehérvárra, és nem élvezi a pályaelőnyt. A bronzcsata szombaton 18 órakor kezdődik az Arconic Alba Fehérvár otthonában.
Matthias Zollner (középen) most is nagyon erős ellenfélre készíti fel csapatát
Fotó: Szekeres Péter
Tavaly éppenséggel fordítva történt minden. A Zalakerámia ZTE KK – előzőleg ugyancsak a Falco KC ellen alulmaradva, mint az idén – pályaelőnyből kezdhette a Körmend elleni bronzcsatát, majd az ötmeccses sorozatban a végén a vasiak örülhettek. Ezúttal viszont az Alba Fehérvár ellen kellene sikeresen megvívni a párharcot, ami az egyik fél harmadik győzelméig tart.
Matthias Zollner, az egerszegiek szakvezetője korábbi magyar csapata ellen mindenesetre motivált, és szerinte ez a meccs mindkét együttes számára fontos. Előbb viszont arról kérdeztük a német szakembert, hogy miként sikerült felfrissíteni a társaságot, hiszen az elődöntőben egyfajta fáradtság is érződött.
– Kaptak a fiúk szabadnapokat, hétfőn még együtt néztük meg a Szolnok-Alba Fehérvár meccset, keddtől viszont már a bronzmérkőzésre készülünk – mondta Matthias Zollner. – A fehérvári csapat és előző ellenfelünk, a szombathelyi egészen más együttes, ami nem azt jelenti, hogy könnyebb ellenfél lenne! Sőt, öt-hat, nagyon magas minőségű játékossal rendelkezik, akik az egész szezon során nagyon jól játszottak és a csapat is sikeresen szerepelt. Tehát az egyéni képességek terén nagyon jók.
Az előbb elmondottak alapján megkérdeztük Matthias Zollnertől: minthogy az Alba végig második volt, ám végül nem jutott a döntőbe, esetleg egy csalódott csapattal találkoznak, vagy egy motivált együttessel?
– A kérdés nem rossz, de nem lehet előre megmondani ezt – mondta. – A harmadik helyért zajló csata fontos párharc szerintem mindkét együttesnek. A mi csapatunk régen szerzett érmet, csaknem tíz esztendeje, 2017-ben, ami mindent elmond arról, mennyire fontos meccsek előtt állunk. Viszont a sikerességhez újra csak a maximális, százszázalékos teljesítményre lenne szükségünk, és ez is biztos.
Nyilván, abba nem ment bele a szakvezető, hogy jóslásokba bocsátkozzon akár az első, akár a sorozat többi mérkőzésére vonatkozóan. A legfontosabbnak a teljes koncentrációra és a legjobb teljesítményre való törekvést tartja csapatától, melynek minden tagja kész a játékra.