Tragédia! A Németh család életét tönkretette a lakástűz

- Július közepén, egy kánikulai délutánon kigyulladt, s teljesen leégett a házunk tetőszerkezete. Néhol a födém is beszakadt, az oltáshoz használt víz pedig eláztatta a lakást. Elégett, tönkrement minden, a fiamnak például csak a rajta lévő ruhája maradt meg. Egy élet munkája lett semmivé pár perc alatt. Ha könnyekkel lehetett volna tüzet oltani... - vezetett körbe az asszony a házban, amely szó szerint romokban áll.

- Július közepén, egy kánikulai délutánon kigyulladt, s teljesen leégett a házunk tetőszerkezete. Néhol a födém is beszakadt, az oltáshoz használt víz pedig eláztatta a lakást. Elégett, tönkrement minden, a fiamnak például csak a rajta lévő ruhája maradt meg. Egy élet munkája lett semmivé pár perc alatt. Ha könnyekkel lehetett volna tüzet oltani... - vezetett körbe az asszony a házban, amely szó szerint romokban áll.

- Nincs helyiség, melyet ne kellene tetőtől talpig felújítani. A fő- és elválasztó falak is átvizesedtek. A tűzoltók szerint üvegcserép, vagy az elektromos elosztó miatt keletkeztek a lángok. Évekkel ezelőtt a villám is belevágott a házba, akkor is nagy kárunk keletkezett, megrepedeztek a cserepek, tönkrementek az elektromos berendezések. Néha kóbor áram is volt az épületben. Nem tudjuk, csak találgatunk: lehet, hogy az akkori eset maradványai is közrejátszottak a mostani tűzben. Mindenesetre két éve megemeltük a biztosítási összeget.

- A sorsnak nem volt elég, hogy a tető leégett, néhány nap múlva jött a hatalmas vihar, a felhőszakadás, ami elvitte házunkról a huszonötezer forintos védőfóliát, s az utolsó darabig tönkretett mindenünket, amit még a tűzből sikerült kimenekítenünk. Vagyis amit a tűz nem vitt el, azt a víznek sikerült elintéznie - vette át a szót Tímea. - Ott álltunk, s nem tudtuk mi lesz velünk. Anyuék a ház mögötti kis melléképületben húzták meg magukat, mi pedig barátoknál, ismerősöknél kaptunk szállást. Sokan segítettek, az önkormányzat szükséglakást ajánlott fel, a Vöröskereszt használati holmikat adott, támogattak bennünket édesapám munkahelye, a mentőállomás dolgozói, a Városi Művelődési Központ művészeti csoportjai, az iskolások, a barátok, s magánszemélyek. Csak köszönhetjük a segítséget.

Mindez azonban a napi megélhetésre volt elegendő, a ház felújításához nem. Ráadásul ketyegett az épületen lévő hitel is, amit az eset után nem tudtak fizetni. Nem volt miből, s ma sincs másként. Hatalmas gond, hogy a bank a hitel fejében visz minden pénzt, ami a számlájukra érkezik. Egyetlen reményük a biztosító maradt, a lakás ugyanis 17, az ingóság ötmillió forintra volt biztosítva. A bizakodás azonban nem sokáig tartott, a kárszakértő ugyanis mindösszesen 1,3 millió forintot ajánlott fel a kárra. A család ruhatárára például csupán 15 ezret számoltak. S olyan iratokat, fotókat kértek, melyeket nem tudtak felmutatni, hiszen bent égtek a lakásban. Ahogy mindenük.

- Nem hittünk a fülünknek a számot hallva. Az összegből még a tetőszerkezetet sem tudtuk volna helyrehozni, nem hogy az egész házat - így Németh Istvánné. - Nyolc éve lakunk ebben a házban, éppen a teljes napfogyatkozás óta. Azóta - spórolva, ahogy pénzünk engedte, meg hiteleket felvéve - újítgattuk. Kicseréltük az összes közművezetéket, a meglévő két szobához még kettőt építettünk, konyhát, nappalit, előszobát alakítottunk ki, lambériáztunk, járólapoztunk, meszeltünk. Vagyis mindenkinek megteremtettük a helyét. Berendeztük a helyiségeket, kezdett kialakulni minden. Aztán jött a tűz és odalett a hosszú évek munkája, a megfeszített gyűjtögetés eredménye. A károk utáni felújításra árajánlatot kértünk, a legkisebb összeg tizenhárommillió forint volt, tízszerese a biztosító első ajánlatának. Természetesen nem fogadtuk el.

- Bár a kilátástalanság végig ott lebegett a fejünk felett, tudtuk, hogy a család megoldja a problémákat - folytatta Tímea. - Apu mindig azt mondta, hogy amíg ő él, nem kell félnünk. S különben is, ennél már csak jobb jöhet. Már ő sincs, a sok stressz, a rengeteg idegeskedés, a tehetetlenség elszólította tőlünk, a szíve egyszerűen nem bírta tovább.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- A sorsnak nem volt elég, hogy a tető leégett, néhány nap múlva jött a hatalmas vihar, a felhőszakadás, ami elvitte házunkról a huszonötezer forintos védőfóliát, s az utolsó darabig tönkretett mindenünket, amit még a tűzből sikerült kimenekítenünk. Vagyis amit a tűz nem vitt el, azt a víznek sikerült elintéznie - vette át a szót Tímea. - Ott álltunk, s nem tudtuk mi lesz velünk. Anyuék a ház mögötti kis melléképületben húzták meg magukat, mi pedig barátoknál, ismerősöknél kaptunk szállást. Sokan segítettek, az önkormányzat szükséglakást ajánlott fel, a Vöröskereszt használati holmikat adott, támogattak bennünket édesapám munkahelye, a mentőállomás dolgozói, a Városi Művelődési Központ művészeti csoportjai, az iskolások, a barátok, s magánszemélyek. Csak köszönhetjük a segítséget.

Mindez azonban a napi megélhetésre volt elegendő, a ház felújításához nem. Ráadásul ketyegett az épületen lévő hitel is, amit az eset után nem tudtak fizetni. Nem volt miből, s ma sincs másként. Hatalmas gond, hogy a bank a hitel fejében visz minden pénzt, ami a számlájukra érkezik. Egyetlen reményük a biztosító maradt, a lakás ugyanis 17, az ingóság ötmillió forintra volt biztosítva. A bizakodás azonban nem sokáig tartott, a kárszakértő ugyanis mindösszesen 1,3 millió forintot ajánlott fel a kárra. A család ruhatárára például csupán 15 ezret számoltak. S olyan iratokat, fotókat kértek, melyeket nem tudtak felmutatni, hiszen bent égtek a lakásban. Ahogy mindenük.

- Nem hittünk a fülünknek a számot hallva. Az összegből még a tetőszerkezetet sem tudtuk volna helyrehozni, nem hogy az egész házat - így Németh Istvánné. - Nyolc éve lakunk ebben a házban, éppen a teljes napfogyatkozás óta. Azóta - spórolva, ahogy pénzünk engedte, meg hiteleket felvéve - újítgattuk. Kicseréltük az összes közművezetéket, a meglévő két szobához még kettőt építettünk, konyhát, nappalit, előszobát alakítottunk ki, lambériáztunk, járólapoztunk, meszeltünk. Vagyis mindenkinek megteremtettük a helyét. Berendeztük a helyiségeket, kezdett kialakulni minden. Aztán jött a tűz és odalett a hosszú évek munkája, a megfeszített gyűjtögetés eredménye. A károk utáni felújításra árajánlatot kértünk, a legkisebb összeg tizenhárommillió forint volt, tízszerese a biztosító első ajánlatának. Természetesen nem fogadtuk el.

- Bár a kilátástalanság végig ott lebegett a fejünk felett, tudtuk, hogy a család megoldja a problémákat - folytatta Tímea. - Apu mindig azt mondta, hogy amíg ő él, nem kell félnünk. S különben is, ennél már csak jobb jöhet. Már ő sincs, a sok stressz, a rengeteg idegeskedés, a tehetetlenség elszólította tőlünk, a szíve egyszerűen nem bírta tovább.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

Mindez azonban a napi megélhetésre volt elegendő, a ház felújításához nem. Ráadásul ketyegett az épületen lévő hitel is, amit az eset után nem tudtak fizetni. Nem volt miből, s ma sincs másként. Hatalmas gond, hogy a bank a hitel fejében visz minden pénzt, ami a számlájukra érkezik. Egyetlen reményük a biztosító maradt, a lakás ugyanis 17, az ingóság ötmillió forintra volt biztosítva. A bizakodás azonban nem sokáig tartott, a kárszakértő ugyanis mindösszesen 1,3 millió forintot ajánlott fel a kárra. A család ruhatárára például csupán 15 ezret számoltak. S olyan iratokat, fotókat kértek, melyeket nem tudtak felmutatni, hiszen bent égtek a lakásban. Ahogy mindenük.

- Nem hittünk a fülünknek a számot hallva. Az összegből még a tetőszerkezetet sem tudtuk volna helyrehozni, nem hogy az egész házat - így Németh Istvánné. - Nyolc éve lakunk ebben a házban, éppen a teljes napfogyatkozás óta. Azóta - spórolva, ahogy pénzünk engedte, meg hiteleket felvéve - újítgattuk. Kicseréltük az összes közművezetéket, a meglévő két szobához még kettőt építettünk, konyhát, nappalit, előszobát alakítottunk ki, lambériáztunk, járólapoztunk, meszeltünk. Vagyis mindenkinek megteremtettük a helyét. Berendeztük a helyiségeket, kezdett kialakulni minden. Aztán jött a tűz és odalett a hosszú évek munkája, a megfeszített gyűjtögetés eredménye. A károk utáni felújításra árajánlatot kértünk, a legkisebb összeg tizenhárommillió forint volt, tízszerese a biztosító első ajánlatának. Természetesen nem fogadtuk el.

- Bár a kilátástalanság végig ott lebegett a fejünk felett, tudtuk, hogy a család megoldja a problémákat - folytatta Tímea. - Apu mindig azt mondta, hogy amíg ő él, nem kell félnünk. S különben is, ennél már csak jobb jöhet. Már ő sincs, a sok stressz, a rengeteg idegeskedés, a tehetetlenség elszólította tőlünk, a szíve egyszerűen nem bírta tovább.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

Mindez azonban a napi megélhetésre volt elegendő, a ház felújításához nem. Ráadásul ketyegett az épületen lévő hitel is, amit az eset után nem tudtak fizetni. Nem volt miből, s ma sincs másként. Hatalmas gond, hogy a bank a hitel fejében visz minden pénzt, ami a számlájukra érkezik. Egyetlen reményük a biztosító maradt, a lakás ugyanis 17, az ingóság ötmillió forintra volt biztosítva. A bizakodás azonban nem sokáig tartott, a kárszakértő ugyanis mindösszesen 1,3 millió forintot ajánlott fel a kárra. A család ruhatárára például csupán 15 ezret számoltak. S olyan iratokat, fotókat kértek, melyeket nem tudtak felmutatni, hiszen bent égtek a lakásban. Ahogy mindenük.

- Nem hittünk a fülünknek a számot hallva. Az összegből még a tetőszerkezetet sem tudtuk volna helyrehozni, nem hogy az egész házat - így Németh Istvánné. - Nyolc éve lakunk ebben a házban, éppen a teljes napfogyatkozás óta. Azóta - spórolva, ahogy pénzünk engedte, meg hiteleket felvéve - újítgattuk. Kicseréltük az összes közművezetéket, a meglévő két szobához még kettőt építettünk, konyhát, nappalit, előszobát alakítottunk ki, lambériáztunk, járólapoztunk, meszeltünk. Vagyis mindenkinek megteremtettük a helyét. Berendeztük a helyiségeket, kezdett kialakulni minden. Aztán jött a tűz és odalett a hosszú évek munkája, a megfeszített gyűjtögetés eredménye. A károk utáni felújításra árajánlatot kértünk, a legkisebb összeg tizenhárommillió forint volt, tízszerese a biztosító első ajánlatának. Természetesen nem fogadtuk el.

- Bár a kilátástalanság végig ott lebegett a fejünk felett, tudtuk, hogy a család megoldja a problémákat - folytatta Tímea. - Apu mindig azt mondta, hogy amíg ő él, nem kell félnünk. S különben is, ennél már csak jobb jöhet. Már ő sincs, a sok stressz, a rengeteg idegeskedés, a tehetetlenség elszólította tőlünk, a szíve egyszerűen nem bírta tovább.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- Nem hittünk a fülünknek a számot hallva. Az összegből még a tetőszerkezetet sem tudtuk volna helyrehozni, nem hogy az egész házat - így Németh Istvánné. - Nyolc éve lakunk ebben a házban, éppen a teljes napfogyatkozás óta. Azóta - spórolva, ahogy pénzünk engedte, meg hiteleket felvéve - újítgattuk. Kicseréltük az összes közművezetéket, a meglévő két szobához még kettőt építettünk, konyhát, nappalit, előszobát alakítottunk ki, lambériáztunk, járólapoztunk, meszeltünk. Vagyis mindenkinek megteremtettük a helyét. Berendeztük a helyiségeket, kezdett kialakulni minden. Aztán jött a tűz és odalett a hosszú évek munkája, a megfeszített gyűjtögetés eredménye. A károk utáni felújításra árajánlatot kértünk, a legkisebb összeg tizenhárommillió forint volt, tízszerese a biztosító első ajánlatának. Természetesen nem fogadtuk el.

- Bár a kilátástalanság végig ott lebegett a fejünk felett, tudtuk, hogy a család megoldja a problémákat - folytatta Tímea. - Apu mindig azt mondta, hogy amíg ő él, nem kell félnünk. S különben is, ennél már csak jobb jöhet. Már ő sincs, a sok stressz, a rengeteg idegeskedés, a tehetetlenség elszólította tőlünk, a szíve egyszerűen nem bírta tovább.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- Nem hittünk a fülünknek a számot hallva. Az összegből még a tetőszerkezetet sem tudtuk volna helyrehozni, nem hogy az egész házat - így Németh Istvánné. - Nyolc éve lakunk ebben a házban, éppen a teljes napfogyatkozás óta. Azóta - spórolva, ahogy pénzünk engedte, meg hiteleket felvéve - újítgattuk. Kicseréltük az összes közművezetéket, a meglévő két szobához még kettőt építettünk, konyhát, nappalit, előszobát alakítottunk ki, lambériáztunk, járólapoztunk, meszeltünk. Vagyis mindenkinek megteremtettük a helyét. Berendeztük a helyiségeket, kezdett kialakulni minden. Aztán jött a tűz és odalett a hosszú évek munkája, a megfeszített gyűjtögetés eredménye. A károk utáni felújításra árajánlatot kértünk, a legkisebb összeg tizenhárommillió forint volt, tízszerese a biztosító első ajánlatának. Természetesen nem fogadtuk el.

- Bár a kilátástalanság végig ott lebegett a fejünk felett, tudtuk, hogy a család megoldja a problémákat - folytatta Tímea. - Apu mindig azt mondta, hogy amíg ő él, nem kell félnünk. S különben is, ennél már csak jobb jöhet. Már ő sincs, a sok stressz, a rengeteg idegeskedés, a tehetetlenség elszólította tőlünk, a szíve egyszerűen nem bírta tovább.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- Bár a kilátástalanság végig ott lebegett a fejünk felett, tudtuk, hogy a család megoldja a problémákat - folytatta Tímea. - Apu mindig azt mondta, hogy amíg ő él, nem kell félnünk. S különben is, ennél már csak jobb jöhet. Már ő sincs, a sok stressz, a rengeteg idegeskedés, a tehetetlenség elszólította tőlünk, a szíve egyszerűen nem bírta tovább.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- Bár a kilátástalanság végig ott lebegett a fejünk felett, tudtuk, hogy a család megoldja a problémákat - folytatta Tímea. - Apu mindig azt mondta, hogy amíg ő él, nem kell félnünk. S különben is, ennél már csak jobb jöhet. Már ő sincs, a sok stressz, a rengeteg idegeskedés, a tehetetlenség elszólította tőlünk, a szíve egyszerűen nem bírta tovább.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- Augusztus 7-én éjszaka - miután a felújításról, a biztosításról beszélgettünk - hirtelen összerogyott és meghalt. Ötvenegy esztendősen, úgy, hogy komolyabb betegsége, baja soha nem volt. Hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült - folytatta az özvegy. - Ő, aki negyed évszázada dolgozott a mentőknél, öt éve a szentgróti állomás vezetőjeként, s olyan sok ember életét megmentette, még egy esélyt sem kapott a sorstól. Éreztem, hogy nem él. Ott álltam mellette, leblokkolva, összetörve, teljesen reménytelenül. Huszonöt éve házasodtunk össze, már terveztük az évforduló megünneplését. Helyette gyász jött és teljes kilátástalanság.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

Csoda a folytatásban sem történt, következtek a szürke hétköznapok. Ahogy korábban, a tragédia után is folyamatosan érkeztek a számlák, a szolgáltatók kérték a havi pénzüket. Még úgy is, hogy a házban senki nem lakott. A törmelék egy részének (két konténer) elszállításáért 48 ezer forintot fizettek. A víz 28 ezer forintba, az áram (a vezetéket a tűznél levágták) visszakötése 300 ezer forintba került. De ez az első lépés, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Ha lesz miből.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- A biztosítóval még folynak a tárgyalások, jelenleg 3,7 millió forintnál tartunk - mondta Németh Istvánné. - De ez sem elég, hiszen a hitel fele fennmarad, fizetni kell a rezsit itt, és az önkormányzati albérletben is. Ezek után jöhet a felújítás. Ez év februárja óta munkanélküli vagyok, a segély negyvenegyezer forint. Nem is tudom mennyi ideig jár. Egyáltalán nem esik nehezemre, ha találok, alkalmi munkákat is elvállalok. A gyerekek is mindent megtesznek, Timi a gyesről visszament iskolába, a kisgyermek gondozó és nevelő szakmát tanulja, így megkapja a járandóságokat, köztük az árvasági segélyt. A fiaim - Zoltán mentős, István Budapesten tanul - is végeztek az iskolával, ők is segítenek.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

- Úgy, ahogyan az édesapám sem akart mást, mi is csak egyet szeretnénk: visszakapni az otthonunkat - foglalta össze a család vágyait Tímea. - Mindannyiunkat erős érzelmi szálak fűznek ide, ehhez a házhoz kötnek az emlékek. A java azonban még hátravan, szinte kilátástalan a helyzetünk nemcsak pénzügyileg, hanem azért is, mert elveszünk a sok paragrafusban, jogszabályban, melyek igen csavarosak.

Nem gondoltuk volna, hogy az 50 ezer forintos temetkezési segély felvétele miatt másfajta támogatást nem vehetünk igénybe. Nincs, aki segítsen, mi pedig nem igazodunk el a papírmunkában, a napi intéznivalókban. Nyolcan lakunk a kétszobás önkormányzati lakásban, a megmaradt holmikat nem tudjuk tárolni, azok a házunknál lévő fészerben porosodnak, ahol nem tudjuk megvédeni őket a rágcsálóktól sem. S akkor ott a felújítással kapcsolatos munka, elképzelésünk sincs, hogy miként alakul majd a helyzet, jó lenne még a tél beállta előtt nagyjából elvégezni a sürgető tennivalókat. Minden fillérünket arra fordítjuk, hogy a család vissza tudjon költözni a házba, melyért már annyi mindent tett, s melyhez annyi szép emlék, és már sajnos szomorúság fűződik.