Szovjetek: emlékük ott a föld alatt is (képgalériával)

Rövidnek tűnő nekifutás után emelte orrát az ég felé a köpcös utasszállítógép, német turisták indultak haza a Balaton Airportról, vagy ahogy sokan ma is emlegetik, a sármelléki reptérről.

Ami inkább zalavári, mert területének nagyobb része - a 2500x60 méteres kifutópálya - odaesik, de ezt ma már szinte senki sem emlegeti az 1950-ben a magyar légierőnek épített légibázis kapcsán.

- Itt van a Puskás Ferenc terminál - vágja ki a feleletet György Martin, amikor a reptéren sétáló fiatalokat megszólítom, mit tudnak a helyről, ahová betértek. - Magyar és szovjet vadászgépek használták régen - teszi hozzá Bereck Dóra, ami dicséretes ismeret a Nagybajomról érkezett nyolcadikos kislánytól.


A Sármelléken erdei táborozó diákok születése előtt hét évvel, 1990. október 4-én indultak haza a MiG 29-es vadászgépek - 1961 őszétől állomásozott itt a szovjet hadsereg ezrede. Gépeik zaja el sem ült, már nagy terveket szövögettek a jövőről az itt élők.

- A Kis-balatoni Települések Szövetsége kérte a kormányt, hogy polgári repülőtérként hasznosítsák - idézi fel Szabó Vendel, aki 1977-től a múlt évig vezette a községet.

- Euforikus hangulatban fogadtuk a hírt, hogy elmennek, pedig nem volt rossz velük a kapcsolatunk - emlékezik Horváth Tibor polgármester. - Gyerekként fociztunk a falubeli lakótelepen élő tisztekkel. Én sorkatonaként még az elhagyott laktanyát és repteret is őrizhettem - említi.

Aztán a honvédelmi tárcától a kincstárhoz került a létesítmény, sokáig keresték gazdáját, mire végül 2002-ben a két önkormányzat megkaphatta. Addigra a mesésnek tűnő vagyon - pontosabban az épületek - lepusztult romhalmazzá vált. A házakból eltűnt minden, ami hasznosíthatónak látszott. Lehet borongani ezen, micsoda rablás zajlott, de tény, a 380 hektárnyi területen fekvő repülőtér lakótelepén álló mind a 177 épületnek és 40 repülőgép-fedezéknek megfelelő funkciót nehéz lett volna találni.


Bedarálni az egészet és útalapnak használni, ez az elképzelés is felmerült, amikor szakemberek tekintették meg az épületeket. Jó lehetőséget kínált volna erre az M7-es építése, ám az ötlet végül csak ötlet maradt. Hosszú ideig még nyilvántartásokban sem szerepeltek a középblokkos tömbházak, míg végül a sármelléki és zalavári önkormányzat vagyonát gyarapították, de milyen áron? Egy tucatnyi lakást magába foglaló épület ma hétmillió forintot kóstál, és a forgalmi értéke? Lebontásuk - engedélyeztetés és végrehajtás - akkora összeget emésztene fel, hogy erre inkább nem gondol senki.

Amire viszont sikerült pénzt keríteni, az a talajszennyezés felszámolása. A kivonulás után alig egy évvel már szembesültek az égenföldi részen lakók, hogy kútjaikban a víz mellett kerozin is lötyög.

- Az túlzás volt, hogy meglehetett gyújtani a vödör tartalmát, de komoly veszélyt jelentett a Kis-Balatonra is - mondja Szabó Vendel. - A repteret résfallal lehatárolták és a falu kútjait kitisztították, a környezetvédelmi hatóság pedig 2002-ben a tulajdonos önkormányzatokat kötelezte a repülőtéren belüli teljes mentesítésre is - teszi hozzá.

A 2004-es felmérés szerint gázolaj, kerozin, benzin szennyezte a talajt és a vizeket, ez közel 40 hektárt érint.

- Legalább 275 ezer köbméter földet kell megmozgatni, és még az új terminál alól is el kell távolítani a szennyezést - árulja el Horváth Tibor.


Többféle módszert vetnek be: néhol a talajt kiemelik és depókban mikrobákkal bontatják le a szénhidrogént. A talajvizet meg kiszivattyúzzák és tisztítás után visszaszikkasztják a területen. Ahol ezt nem lehet, ott vízszintes kutakba bejuttatott mikroba kultúrával bontják le a szénhidrogéneket. A baktériumok lényegében felélik és közben szén-dioxiddá és vízzé alakítják, szól a magyarázat.

Az uniós pénzekből finanszírozott négymilliárd forintba kerülő munkálatokat 2015 májusáig be kell fejezni. Ezt követően 2020-ig folyamatosan ellenőrizni kell a területet.

Még harminc évvel a szovjetek távozása után is, gondolkodom el, miközben elhal a távolban az utasszállító gép zaja, de a csend csak pillanatokig marad velünk, mert berántják damilos fűkaszáikat a munkások. Az irányító épülettől kőhajításra kezdődő gaztengerben csemetéket keresnek, és igyekeznek kiszabadítani őket, hogy felerősödve majd fákká iperedhessenek. Rövidebb idő alatt, mint amennyi a katonák távozása óta eltelt, mert a laktanyát a természet olyannyira visszafoglalta, hogy a földhivatali nyilvántartásban is átminősítették. Erdőben járunk, csak állnak benne még házak...



Kacsintós pénztárca (jegyzet)
Diákkoromban találkoztam először a szovjet hadsereg katonáival. Egyikük megmaradt emlékezetemben, a mandulaszemű, barna bőrű legény Kirgizisztánból, Os városából érkezett. Én tanultam oroszul – akkor kötelező volt –, ő meg elvileg tudott, mégis a kézzel-lábbal tolmácsolás volt a perfekt megoldás. Nem sokat tudtam világpolitikáról, meg egyébről, de az feltűnt, igen szegény körülmények között szolgáltak ők itt, több ezer kilométerre az otthonuktól abban a biztos tudatban, hogy a két évük alatt egyszer se mehetnek haza. Ebbe jobban már sorkatonaként gondoltam bele, a négy hónaposra nyúlt kimenő nélküli időszakomban. Szóval, párszor találkoztam az osi legénnyel a város szélén, meg hazautazása előtt bukkant fel, hogy segítsek ajándékot venni az otthoniaknak. Kacsintós pénztárcát keresett, ha ez mond még valamit. Tudom, nem mindenhol volt ilyen konfliktusmentes az együttélés velük, a bakonyi falvak lakói sokat mesélhetnének. Mindenesetre nekem nem volt különösebb terhemre jelenlétük, bár tudtam, semmi keresnivalójuk nálunk. Ők viszont nem tehettek róla, hogy ide kellett jönniük, és amikor 20 éve végleg hazamentek, legtöbbjüket szinte semmi sem várta. A birodalom nem gondolt rá, hogy egyszer visszazsuppolják katonáit, akiknek majd lakás, munka kell, mert az óriási armada feleslegessé válik otthon is. Ők így fogtak neki, hogy a kapitalizmust újra felépítsék. Nem véletlenül nosztalgiáznak ott is széles rétegek a peresztrojka és glasznoszty előtti időkről. Pedig az rossz volt, hazug, embertelen. Csak kiszámítható, és ez sokaknak újra egyre fontosabbnak tűnik, pedig ez önbecsapás.