Gondolatok a pincében

Nekem már nincsen se szőlőm, se pincém, városba születtem, de a nyarakat falun töltöttem és a jeles ünnepeket is. Műveltem szőlőt, mert a nagymama kérdés nélkül a kezembe adta a kapát, a metszőollót, ősszel szedő voltam, versenyeztem a többi szedővel, és örültem, ha le tudtam előzni a másik sorban szedőt.

Elmúlt. Az én gyerekeim már más világban élnek, csak a mostanában újjáéledő hagyományok, ünnepek alkalmából értesülnek arról, hogy valamikor a földből élő népnek milyen fontos volt például Szent Vince napja mint termésjósló nap. A szőlősgazdák vesszőt hajtattak, figyelték az időjárást, napján pedig végiglátogatták egymás pincéjét és „jó sok bort ittak”, mert azt úgy kellett, hogy az új évben bőséges bortermés legyen.

Az asszonyok se maradtak ki, következő nap, Szűz Mária kézfogójának napján jöttek össze valamelyiküknél, kalács és bor mellett történeteket meséltek Szűz Máriáról.

Fotó: a szerző

Szép volt, én még átéltem.

Mostanában sokat járom a vidéket, a zalai szőlőhegyeket, és látom, ahogy egyre kevesebb művelt szőlő van, „kicsiben nem érdemes csinálni”, mondják, "a fiatalok úgysem jönnek kapálni”. De miért nem?

Miért van az, hogy Budapestről jönnek le fiatal családok vidékre és sikeres vállalkozókká tudnak válni? Mit tudnak jobban? Tanuljunk tőlük, ne  a szakmát -  hiszen azt iskolában meg lehet tanulni - , tanuljunk marketinget, kapcsolatépítést, a régiektől pedig kitartást.

Azt is meg kellene tanulni, hogyan adjuk el „kicsiben”, amit megtermelünk, találjuk meg a régi csatornákat. Azért erre is van néhány jó példa környezetünkben.

Szent Vince napja 1989-óta egybeesik a magyar kultúra napjával is, ekkor fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek kapcsán még egy gondolat.

Amikor Erkel Ferenc megzenésítette Himnuszunkat, a tempó megjelölésnél azt írta elő:” andante religioso”, mely a zenészeknek elég tág határokat szab, lehet kicsit gyorsabb, de lehet búskomor is. Mi most az utóbbi tempóban énekeljük, amit Trianon után Dohnányi Ernő írt elő, érthető okokból. Egyik olimpiai bajnokunk mondta viccesen, hogy a dobogó tetején azért is sírt, mert meghallva a Himnuszunkat nem tudott mást tenni, olyan szomorú.

Érdemes lenne újra elővenni azt a régi tempót, nem nosztalgiázni, az elmúlt dolgokon búslakodni - olcsó, hipermarketben vett  bor mellett-, hanem bátran tervezni, belevágni, megvalósítani azt, amire egyébként mi is képesek vagyunk, ki-ki a maga területén.

Bízom benne, ha ebben segítjük, bátorítjuk, tanítjuk gyermekeinket, unokáink talán már tele optimizmussal, jókedvvel, az eredeti tempóban fogják énekelni Himnuszunkat.