Generációk olvasztótégelye - Az eltelt hat évtized alatt sokat változott a fényképezés, ám a Kanizsa Fotóklub tartotta a lépést

Hétfő, este hat óra. A Hevesi Sándor Művelődési Központ lépcsőjének tetején fiatalok elemzik az éppen lebukó Nap sugarainak szögét, a fények játékát és a felhők formáját. Hatvan éve mindig ugyanebben az időben találkoznak a fotóklub résztvevői a kanizsai intézményben. Elképzelhető, hogy az égitest az évtizedek alatt mit sem változott, a technika annál többet, s persze a tagok is kicserélődtek.

Az úgynevezett, harmincasok társasága, orvosok, ügyvédek és pedagógusok vagyis a módosabb emberek - Sörlei Tibor, Rezsek György, dr. Kelemen Ottó, Kocsis Tibor, Várhágó Károly és Dröszler Vilmos - alapították a klubot. A Kanizsa Fotóklub elődje valójában 1956-ben alakult meg, de a HSMK égisze alatt 1976-ban újjászerveződött, mindkét dátum alapján jubileumot ül a társaság.

A fotóklubot a 1990-es évektől tizenkét éven keresztül, Kotnyek István vezette. Azonban 2006-ban úgy érezte vérfrissítésre van szükség és átadta a stafétát a fiatal, agilis Molnár Tibornak, aki kiválóan összefogja a vegyes korosztályú társaságot.

Egy nyelvet beszélnek. Zágon László (balról), Molnár Tibor és Tóth Tamás eltérő korosztály, de jól megértik egymást. Fotó: Szakony Attila

-Az analóg technika alkalmazása egyre körülményesebbé vált már abban az időben is, hiszen a képek hagyományos előhívásával kevesen foglalkoztak – mesélte Molnár Tibor. – Bár az utolsó pillanatig ragaszkodtam a retróhoz, ám be kellett látni, hogy a digitális robbanás előbb-utóbb mindenkit bekebelez. A fotóklubosok között némi megosztottságot tapasztaltam, az őszes halántékú tagok nehezen váltak meg a szerkezetektől mondván az új hullámban ők már nem szeretnének részt venni. Ám a hobbijuk iránti feltétlen rajongás hamar megváltoztatta a véleményüket.

A friss hullámmal együtt a klub gépparkja is lecserélődött, a diavetítőt felváltotta a projektor, a lapolvasó és a képeket módosító programokkal ellátott számítógépet is beszereztek.

-Kellemes emlékként maradt meg bennünk, amikor egy fotótúra alkalmával spóroltunk a témákkal, hiszen épp csak egy 36 kockás tekercset használhattunk el – tette hozzá. – Most bátrabban nyomkodjuk a gombot, így alkalmanként akár 300 (!) fénykép is készül, ugyanis szinte korlátlan tárhely áll a rendelkezésünkre. Talán ettől a nagyfokú szabadságérzettől sokak hirtelen úgy érezhetik, tudnak fényképezni. Az internetes közösségi oldalak, a különféle fotós alkalmazások szabad terepet adnak, ahol a jó felfedezések és témák mellett sajnos az igénytelen feldolgozásból találunk többet.

A vezető igyekszik megőrizni a hatvan éves klub nívóját, ezért örvendetes, hogy a foglalkozások most újra népszerűek, így a tinédzserek a rutin rókáktól leshetik el a fényképezés fortélyait. Nincs más feladatuk, mint a helyes gondolkodásmód fejlesztése, egy vetítés alkalmával hamar kiderülhetnek a nüansznyi hibák, ráadásul példákkal alátámasztva mutathatják be a képek között különbségeket.

-Eddig még soha nem voltak ilyen népszerűek a foglalkozásaink, számtalan eltérő látásmódok, hölgyek és férfiak vegyesen hódolnak a hobbijuknak – mosolygott Molnár Tibor.  – Legutóbbi kiállításunkkal, a Nagyképűek című tárlattal, melynek bevételét jótékony célra ajánlottuk fel – várakozáson felül teljesítettünk. A jövőre nézve hasonlóan nagyszabású terveink vannak, maradnánk ezen az úton, szuper kiállításokkal, remélhetőleg egyre több fiatallal.

Az ifjú titán, a 15 éves batthyányis Tóth Tamás ugyan még csak három hónapja látogatja a foglalkozásokat, de már most úgy érzi, más szemmel néz bele a keresőbe. A fiatal képességeit és érdeklődését látva rajztanára, Stamler Lajos irányította a fotóklubosokhoz. Mint elmondta: a portrékészítéssel kezdődött minden, főleg a környezetében lévő lányokat fényképezte, ám amióta az összetartó csapat tagja már a város utcái és terei is ámulatba ejtik.

A saját kezdeti tapogatózására, kísérletezgetésére a ma már nyugdíjas, 73 éves Zágon László is tisztán emlékszik. Az aranydiplomás fotóművész 55 éve lett tagja a közösségnek, hiszen 1961. szeptember elsején tanára, Kocsis Tibor vitte a fotósok közé.

-Akkor egy Pajtás gépem volt, s egy képzavarral élve Tibi bácsi nutriáival néztem farkasszemet – emlékezett vissza a kezdetekre Zágon László. – A klubban akkor is teljesíteni kellett, a mesterek igyekeztek a helyes útra terelni. Megszerettem a közös munkát, ráadásul a kitartásom mellé gyakran kísérleteztem, talán ezért érezhető a képeimen némi képzőművészeti hatás.

Érdekesség, hogy bár Laci bácsi a fotóklub egyik legidősebb tagja mégis olyannyira jól alkalmazkodott a digitális átálláshoz, hogy elsőként vett modern gépet. Korábban, ha egy diafilmen volt egy kisebb folt, nem tudott indulni egyetlen pályázaton sem, az új technológiával egy gombnyomással eltüntethető a hiba. A gyerekek beleszülettek ebbe a „tökéletes" világba, a hobbifotós türelemre int, időt adna a fiatal generációnak. Ha az alapfogásokat elsajátítanak és legalább olyan kitartóak lesznek, mint ő, akkor fényes jövő állhat előttük.