Serényi Árpád, Göcsej fotográfusa pályáját tartalmas kötetté érlelte Megyeri Anna

Serényi Árpád fotográfusra illik a felsorolás, akinek pályáját, több évtizedes kutatómunka gyümölcseként most tartalmas kötetté érlelte Megyeri Anna, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum történész-főmuzeológusa.

Serényi Árpád (1897-1941) a Vas megyei Hegyfaluban született, apja állomásfőnök volt. Hogy miért választotta a fényképészi hivatást, arról nem maradt ránk tudás, mint ahogy életművének jelentős része is az idők martaléka lett. De ami megmaradt, arról most szinte mindent megtudhatunk az NKA, a megyeszékhely és több göcseji település által is támogatott kötetből. A Göcseji Múzeum által gondozott, 250 oldalas kiadvány első felében a szerző a korszakba ágyazva mutatja be a főszereplőt, majd 460 képből álló, tematikus fejezetekre osztott albumban tallózhatunk.

Göcseji horhosban baktat a szekér... A közölt fotók a Göcseji Múzeum mintegy ezer darabos Serényi-gyűjteményéből valók

- Serényi Árpád alighogy kitanulta a mesterségét, az I. világháború katonája lett - kezd portréja megrajzolásába Megyeri Anna. - Végigharcolta a háborút, ahonnan súlyos sérülésekkel tért haza 1918-ban. Hallása megromlott, jobb keze pedig szinte használhatatlanná vált. Kitartását jellemzi, hogy megtanult bal kézzel retusálni.

Zalaegerszegre 1920-ban jött, Saly Viktorné hívására, s az özvegy Batthyány utcai fényképészműhelyében kezdett dolgozni. 1926-ban önállósult, pár házzal arrébb (jobb helyen) nyitott műhelyt, amit a Saly nővérek nem igazán bocsátottak meg neki.

- A város nagyon hamar befogadta, amiben az is közrejátszott, hogy a kiterjedt és közismert Léránt családból választott feleséget (Léránt Margit), akihez egész életében mély érzelemmel ragaszkodott - folytatja a szerző. - Nyitott, érdeklődő ember volt, eszperantó nyelven levelezett, a világ minden táján voltak partnerei. Újításra való hajlamát jelzi, hogy kitalált egy modellforgató szerkezetet, amit a szabadalmi hivatal be is jegyzett. Egy írásában a korabeli ízlést is bírálta, ami erős retust, a valóság aránytalan megszépítését várta el a fényképésztől, holott ő szeretett volna „modern” képeket készíteni...

Az egerszegi Kossuth utca, 1930 körül. Távolban a templom tornya

Serényi Árpád munkássága azért is oly becses, mert fotói mentén végigkísérhető Zalaegerszeg korabeli fejlődése. Megörökített minden fontos építkezést, a Notre Dame zárdát (alapkőletételénél láthatjuk többek között Pehm József apátplébánost), a Postapalotát, a Kvártélyházat, a neoromán vasútállomást, s nemkülönben az olai ferences kolostort, aminek építéséről és felszenteléséről 1927-ben díszalbumot készített. Lényegében evvel alapozta meg hírnevét, ám az albumból sajnos mindössze két fennmaradt példányról tudnak a szakemberek.

A ’30-as évektől rendszeresen küldte fotóit nemzetközi kiállításokra, számos díjat begyűjtött Franciaországtól Svájcon át Japánig. Képeire a National Geographic is igényt tartott, műveit külföldi szaklapok méltatták, Aratás című felvételét egy amerikai folyóirat is bemutatta.

- Igazi hírnevet itthon mégis az hozott neki, hogy felkérték, készítsen fotósorozatot Göcsejről - halljuk a szakembertől. - A sorozat eredetileg Fára József, a levéltár vezetője előadásához készült, aki a város és a megye vezetőinek ösztönzésétől kísérve lelkesen igyekezett népszerűsíteni a térséget.

Kanász kondával, kezében karikás ostora és botja

Nyolcvan települést jártak végig 1932-33-ban, megörökítve a faragott házormokat, az egyutcás faluképet, a kanászt a kondával, a mély göcseji horhosokat, az ökör vontatta ekét, a kaszát kalapáló parasztot, a hetési viseletben vizet húzó lányokat. A sorozat sikerét táplálta az is, hogy Trianon árnyékában a kormány által is támogatott program szorgalmazta a szép, ám kevéssé ismert országrészek felfedezését. A Balaton-felvidékről, benne Hévízről és Keszthelyről ugyancsak készített hasonló sorozatot téli halászattal, jégünnepéllyel, csodás panorámákkal.

Serényi Árpád feleségével egy kiránduláson, a ’30-as évek végén

Mint láthatjuk, Serényi a műtermén kívül is roppant aktív volt, szinte kora fotóriportereként dokumentálta befogadó városa eseményeit. Így a nagyszabású Göcseji Hét programjait, a Szent Jobb zalaegerszegi körútját (1938), s mindezek előtt az 1934-es nagy sikerű repülőnapot.

- A rendezvénynek Csács és a Zala rét adott otthont. A felfokozott érdeklődés avval indokolható, hogy Trianon után Magyarországon tilos volt a katonai repülés, s a polgárit is erősen korlátozták. Nem véletlen, hogy a repülőnap jelszava így hangzott: „És mégis repülünk...” A programban a Műegyetem Sportrepülő Egyesületének gépei vettek részt, hat légijármű szórakoztatta a mintegy 5 ezer főnyi közönséget. Serényi Árpád is beült az egyik repülőbe, s így immár légi felvételeket is készíthetett Zalaegerszegről.

A polgári leányiskola egyik előadása, középen a tánctanárnő

A kötetből nem hiányoznak a portrék, személyes történetek, pillanat szülte zsánerképek sem. Látjuk az elsőáldozó kislányokat, a matrózruhás kisfiúkat, az elfogódott friss házasokat, Németh János Kossuth-díjas keramikusművész kályhásmester felmenőit, és - tessék kapaszkodni - a cipész szakszervezet mandolin zenekarát is. Ki gondolta volna, hogy ilyen is létezett Zalaegerszegen 1940-ben?

Tán ennyiből is kitűnik, hogy a Zalaegerszeg és Göcsej fotográfusát bemutató könyv nemcsak alapos helytörténeti tudástár, hanem roppant élvezetes olvasmány is egyben. A szerző - Serényivel karöltve - plasztikus képet rajzol a korabeli Zalaegerszeg történetéről, ám emellett az életet is előcsalogatja egy-egy fotó mögül.

Ormándlak, a petrikeresztúri erdős hegyhátról. A fotós Fára József levéltárigazgatóval járta a falvakat

A Göcseji Múzeum ezernél is több Serényi-fotót őriz, ám a kollekció csak elenyésző töredéke az életműnek. A hagyaték csonka voltára utal az is, hogy a fotográfusnak mindössze egyetlen sportképe ismert, ami egy focimeccsen készült. A fotók, filmek elkallódásáról szomorú történetet őriz a családi emlékezet.

Serényi halálát követően özvegye egy ideig még vitte a műhelyt, majd Sopronba költözött húgához. Felkereste őt egy szombathelyi drogista, akitől a vegyszereket vásárolták, s arra hivatkozva, hogy külföldön nagyobb értéke van a képeknek, azok javát kicsalta az özvegytől. Ám a filmek eltűntek, vagy azóta is lappanganak valahol...