De kinek jó ez?

Mint arról még tavaly júliusban beszámoltunk, az országban egyedülálló módon csak a Nagykanizsai Hegyközség vonatkozásában nem sikerült végrehajtani a hegyközségi átalakulást. Ismeretes: az új szabályozás szerint a 300 hektárnál kisebb méretű hegyközségek nem működhettek tovább önállóan, hanem be kellett olvadniuk egy szomszédos, nagyobb hegyközségbe. Az egymás mellett elhelyezkedő három dél-zalai hegyközség közül a Kerka- és Mura Menti, illetve a Zalakaros és Térsége Egyesült Hegyközség összeolvadt, s létrehozta a Dél-Zalai Hegyközséget, ám az együttműködésből a kanizsai kimaradt. Hogy miért, arról mindenkinek más a véleménye, mint ahogy nyilván arról is, ki, mivel és mikor hibázott. Az biztos: egy bírósági beadvány kapcsán a Pécsi Ítélőtábla nemrég úgy határozott, hogy a volt nagykanizsai hegyközségnek a zalaszentgrótiba kell beolvadnia.

– Én azt gondolom, nem ez a furcsa, hanem az, hogy bejegyezték a Dél-Zalai Hegyközséget, mert egyrészt az átalakulást a törvény szerint tavaly március 31-ig végre kellett volna hajtani, ám a zalakarosi és a Kerka-Mura menti hegyközségnél is csak április 20-án született erről döntés. Másrészt, ha ránézünk a térképre, nyilvánvaló, hogy nem csak nekünk, hanem az említett két hegyközségnek is a zalaszentgrótiba kellett volna beolvadnia, főleg, mert náluk sem történt meg határidőre az átalakulás – vélekedett Ábrahám János, a Nagykanizsai Hegyközség volt elnöke. – Ezért a hegyközségek bejegyzését Kocsis Lajos, a Zalai Borvidék Hegyközségi Tanácsának volt titkára megtámadta, illetve én is, de nem elnökként, hanem magánszemélyként, mert van részem ott. A Pécsi Ítélőtábla azonban helybenhagyta a bejegyzéseket, a mi hegyközségünket pedig augusztus elsejével hozzácsapta a zalaszentgrótihoz. Azt gondolom, ennek sokan nem örülnek, a Nagykanizsai Hegyközség volt vezetőjeként többedmagammal azt javasoltam, hogy egyetlen nagy hegyközség legyen, a régi hegyközségek területén egy-egy irodával és két hegybíróval. Nyilván azt is szerettük volna, hogy Nagykanizsára kerüljön a központ, mégis csak egy közel 50 ezres városról beszélünk. Most pedig az a helyzet, hogy augusztus elsejéig még működik a nagyradai iroda, de aztán majd előfordulhat, hogy mindenért Zalaszentgrótra kell futkosni. Minden attól függ, hogyan dönt az ottani gazdaközösség, figyelembe veszik-e majd a Nagykanizsa környéki termelők érdekeit is, vagy sem. Az mindenképpen pozitív fejlemény, hogy ma megy a volt kanizsai választmány a zalaszentgróti hegyközség közgyűlésére, tanácskozási joggal. A többit majd meglátjuk.

Ábrahám János, a Nagykanizsai Hegyközség volt elnöke hajtásválogatást végez cserfői szőlőjében. Többedmagával szerencsésebbnek tartotta volna azt a megoldást, hogy Zalában egyetlen nagy hegyközség legyen, a régi hegyközségek területén egy-egy irodával és két hegybíróval. Fotó: Szakony Attila

– Mi, gazdák egyelőre nem tudjuk, hogy lesz – osztotta meg véleményét az egyik Cserfő-hegyi termelő, Kónya István. – Számomra ugyanis kétséges, hogy Zalaszentgrótról mindent átlátnak majd, s az sem tisztázott még, hogy ki képvisel minket. Szerintem akkor lehetnénk nyugodtak, ha a mi érdekeinket ott olyan ember jelenítené meg, aki közülünk való, ismeri az itteni viszonyokat, gondokat és kiáll a gazdák mellett.

Szerettük volna minderről megkérdezni Bangó Bernadettet, a Zalaszentgróti Hegyközség elnökét, de ő a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökéhez, Tornai Tamáshoz irányított. Az elnök azonban sem e-mail-es, sem telefonos megkeresésünkre nem reagált.

Kocsis Lajos, a Zalai Borvidék Hegyközségi Tanácsának korábbi titkára úgy véli: a törvényben írtaknak megfelel a kanizsai hegyközség beolvasztása.

– Ez a helyes, és ez volt a helyes akkor is, amikor az átalakulás zajlott a megyében. A hegyközségi törvény egyértelműen fogalmaz, csak páran vitatták ezt – mondta kérdésünkre. – Én is azt gondolom egyébként, hogy Zalában elég lett volna egy hegyközség is, mert nézzük csak meg a Móri Borvidéket, ott is egy tömb van. Itt kár volt ennyi ideig „rugózni" ezen a dolgon. Sajnos, a személyi kérdések kerültek előtérbe, például hogy ki lesz az elnök, meg a hegybíró – ennek nem lett volna szabad így történnie.

Simon Zoltán, a Zalai Borvidék hegyközségi tanácsának elmöke szerint a kanizsaiak kezében volt a lehetőség, de nem éltek vele. Fotó: Szakony Attila

Simon Zoltán, a Dél-Zalai Hegyközség és a Zalai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke azt gondolja: a döntés lehetősége a kanizsai hegyközség vezetőinek kezében volt, csak nem éltek vele.

– Augusztus 1-ig még a mi a hegybírónk jár el a nagykanizsai hivatalos ügyekben, aztán pedig valóban a zalaszentgróti fog – közölte Simon Zoltán. – Ez az egyik, amit problémásnak látok az Ítélőtábla határozata nyomán a jövőben, a másik pedig hogy a gazdáknak eztán majd Zalaszentgrótra kell járni közgyűlésre és szakmai rendezvényekre. Szerintem minden szempontból helyesebb lett volna, ha annak idején a kanizsai hegyközség hozzánk, a zalakarosihoz és a Kerka mentihez csatlakozik, mert akkor most a három, egymás mellett fekvő terület egyetlen fizikai egységet képezne.

Simon Zoltán hozzátette: sajnálatos, hogy a kanizsai gazdák és az akkori vezetőség nem intézkedtek időben annak érdekében, hogy a közelebbi hegyközséghez csatlakozzanak.

– Az egésznek az a gyökere, hogy nem tudtak megállapodni a csatlakozásról a másik két hegyközséggel – folytatta. – Mindenáron azt erőltették, hogy egy hegyközség legyen a borvidéken, de ezt a nézetet rajtuk kívül senki nem osztotta. Ez lett belőle...

Hatékonyabb, gazdaságosabb lesz?

A hegyközségi szervezetek működését érintő gazdasági környezet megváltozása, valamint a kormányzati kiadások csökkentése, ésszerű felhasználása tette szükségessé a hegyközségi szervezetek törvényi szabályozásának felülvizsgálatát, illetve a hegyközségek költséghatékonyabb működéséhez szükséges feltételek megteremtését.A módosítás célja az volt, hogy hatékonyabban és gazdaságosabban működtethető hegyközségi szervezetek jöjjenek létre, az átalakult hegyközségek pedig a korábbiaknál rugalmasabban szervezhessék meg működésük pénzügyi alapjait.