2015.08.08. 15:51
Teréz anya szellemében dolgoznak - Nem mérlegel(het)nek könnyebb vagy nehezebb sorsok, életutak között...
Hévíz – Teréz anya szellemisége – vagyis az önzetlen segítségnyújtás – mindenképpen inspiráló, vallja a 2003-ban boldoggá avatott apácáról elnevezett szociális integrált intézmény új vezetője. Varga András szerint ehhez a munkához erős és megingathatatlan értékrend kell.
Az idősek bentlakásos otthonát és bölcsődét is működtető Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény (TASZII) mindennapjaiban dominánsan megjelenik a Szeretet Misszionáriusai rend alapítójának szellemi-lelki hagyatéka, amely a nemrégiben kinevezett intézményvezető számára is meghatározó érték.
– Nem is lehet ebben a hivatásban az ellátottainkat, a klienseinket bármi mögé helyezni – fogalmaz a 34 éves, szociális munkás diplomával (is) rendelkező szakember. – Ők az elsők, az ő érdeküket kell mindenekelőtt figyelembe vennünk. Persze, mindig lehetnek akadályozó tényezők, például az anyagiak vagy a technikai feltételek, de annak kell a szemünk előtt lebegni, hogy értük dolgozunk. Ebben pedig nem számítanak a nehézségek.
Varga András szerint ehhez a hivatáshoz sziklaszilárd hit és értékrend kell, s nem gátolhatnak az akadályok. Fotó: Péter B. Árpád
Aki azt vállalja, hogy másoknak, másokon segít, sziklaszilárd hittel és értékrenddel kell rendelkeznie, hiszen ez hivatás – és nem „csak" munka. Teréz anya az általa alapított rend feladatáról azt mondta: a legfontosabb, hogy „segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat, akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket".
Hévízen szerencsére a szociális szférában dolgozóknak nem ilyen embereket kell istápolniuk, de ahogyan Varga András megfogalmazza, ők nem mérlegel(het)nek könnyebb vagy nehezebb sorsok, életutak között.
– Aki valamivel hozzánk fordul – legyen gyermek, idős vagy család –, annak az a legnagyobb problémája, és nekünk azt kell megoldani.
A TASZII vezetője, aki korábban Keszthelyen dolgozott a családsegítőnél, pályakezdőként „hazavitte a munkát", vagyis lelkében őrizte kliensei sorsát, s csak nehezen tanulta meg, hogyan lehet – némi – határvonalat húzni a hivatás és a magánélet közé.
– E folyamat során óriási felismeréseim voltak például azzal kapcsolatban, hol vagyok én a segítő folyamatokban, hogyan tudom átadni azt, amit szeretnék, és hogyan tudom befogadni mindazt, amivel hozzám fordulnak. Persze fontos az is, hogy le tudjam tenni e terhet, de együttérezzek, s ez inspiráló legyen a segítő folyamatban.
A sorsokat azonban – hazatérve – nem lehet teljesen kitörölni, hisz' vannak olyan hírek a tévében, az újságban, amelyek láttán, hallatán Varga Andrásnak óhatatlanul is az jut az eszébe, vajon az ő gondjaira bízott emberekkel minden rendben lehet...?
