Hírek

2016.02.23. 13:41

Pornográf felvételek gyereklányokról

Zalaegerszeg – Virtuális állatnevelőben ismerkedett meg kilencéves kislánnyal az a férfi, aki ellen gyermekpornográfia miatt indult eljárás

Arany Gábor

Kedden az egerszegi járásbíróságon az első tárgyalási napon dr. Czipóth Edit bíró kérdésére a férfi tagadta bűnösségét, és nem tett vallomást. Az eddig feltártakból tudható, hogy a korábban pornográf felvétellel visszaélés miatt felfüggesztett börtönre ítélt, most 36 éves zalaegerszegi V. Tamás 2012 nyarán virtuális állatneveléssel foglalkozó internetes oldalra regisztrált. Itt tevét kell gondozni, ám emellett mód van üzeneteket váltani, beszélgetni. A magáról bejelentkezésekor túl sok adatot el nem áruló, illetve fruskaként szereplő férfi itt került kapcsolatba egy alföldi kilencéves kislánnyal. Elmondása szerint az arcát nem mutató, „idősebb fiús hangú” partnerrel a beszélgetéseik egy részét a skype-on bonyolították, gyakran a késő esti órákban, ami a szülőknek nem tűnt fel. Az Evykee néven regisztrált férfi rövid időn belül bizalmasabb területre vitte a beszélgetést. Megkérdezte a kislányt, miben szokott aludni, bevállalós-e, láthatja-e majd bugyiban? Utána arra kérte, hogy mutassa meg az alakját. Bár a gyerek húzódozott, tovább győzködte, majd nemi jellegű témákat vetett fel. A kislány ugyan ezt hárította, de a férfi kisebb kitérővel újra visszatért ehhez és arra kérte, legyen merész, mutassa meg magát hátulról, meztelenül, közben hajoljon előre. Cserébe busás jutalmat ígért, amit a gyerek a tevéje gondozásánál fel tud használni. A kislány végül kötélnek állt, a férfi pedig a web–kamerán közvetített látványról videofelvételt készített, mindez történt 2012. július 12-én este fél tízkor.

Mint később kiderült, a képekből kerülhetett fel az internetre is. Szerencsére a gyermek furcsállani kezdte a tolakodó érdeklődést, a szokatlan kéréseket és szólt felnőtt bátyjának, ami után az apa átnézte lánya számítógépét és szembesülve a történtekkel feljelentés tett. Az internetszolgáltatók segítségével azonosították azt a gépet, amit V. Tamás használt. A 2013. március 27-én tartott házkutatáskor a férfitól lefoglalt laptopon a kislányról készült fotók mellett jelszóval védett tömörített fájlban további pornográf felvételeket találtak. Mint kiderült, V. Tamás 2013. február végén és márciusban szintén a skype programon keresztül 13 éves lánnyal vette fel a kapcsolatot két alkalommal is. Őt is megkérte, hogy különböző pózokban meztelenül mutogassa magát, önkielégítést végezzen. A webkamerán át közvetített látványt rögzítette.

Az ügyészség a férfi ellen gyermekpornográfia büntette miatt emelt vádat és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a korábbi felfüggesztett szabadságvesztése utólagos végrehajtását is rendelje el.

A tárgyalást elnapolták.

Kedden a kanizsai járásbíróságon is hasonló ügyet tárgyaltak. A Letenyéhez közeli faluban lakó, gyermekpornográfiával vádolt, most 56 éves német férfi 2013. október 16-án két, 12 és 13 éves lánynak húszezer forintot adott és cserében félmeztelenül, kihívó pózban állva fotózta őket. A rendőrök a férfinél fényképezőgépeket, laptopot, memóriakártyákat foglaltak le. Ezeken a pornográf felvételek mellett 18. életévét be nem töltött személyekről készült fotókat tárolt, amelyeken legalább kilencven fiatalkorú lány, illetve egy fiú szerepelt. Ebből 24 fotó és videó felvételen a nemiséget súlyosan szeméremsértő módon, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolta a személyeket.

A per folytatását március végére elnapolták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!