Egeraracsa termelő falu - a turizmusban értékesíti helyi áruit

Egeraracsa – A tálban lecsószerű húsos étel gőzölög. Mondom is Dancs László polgármesternek, hogy ebben nem látok semmilyen különlegességet, mire ő:

- Pedig ezt az ételt tudtommal csak nálunk és a két szomszédos faluban, Dióskálban, meg Zalaszentmártonban készítik. Savanyú-sültpaprikás hús. Nem múlhatott el disznóölés úgy az itteni házaknál, hogy ilyet ne  készítettek volna. Az egyik zalakarosi szálloda szakácsa is elkérte a receptet, hogy mint környékbeli ételkülönlegességet feltegye az étlapra – mondja László, turisztikai sorozatunk egeraracsai riportjában, s elárulja, hogy az ételt a közmunkások készítették. Megtudom, hogy a közmunkások erre nagyon fontosak, ott jártunkkor éppen képzést tartottak számukra.

- A munkaügyi központ okítja a környék közmunkásait, arra tanítják őket, hogy miként kell gazdálkodni, növényeket termelni, de olyan mélységig, hogy még az ekevas beállítása is része a tananyagnak. Most tizenhatan vesznek részt az oktatásban a környékről. Nekünk 35 közmunkásunk van és igen jó, hogy létezhetnek, mert rájuk építve valósítjuk meg a nyertes pályázatainkat. Van már egy savanyítónk és közösségi húsfeldolgozónk is, földjeink, amelyeken sok mindent megtermelünk, s helyi termékként a faluban, illetve a hévízi-, keszthelyi szállodákban értékesítünk – mondja a polgármester, akivel betérünk a savanyító és a húsfeldolgozó épületébe. Egy asztalon sorakoznak a termékeik, Ágostonné Adorján Katalin és  Bogdán Jenőné a címkézést készíti elő. A munkaasztalon szortírozzák a címkéket:  „Made in Egeraracsa Szeletelt paprika” olvasom, majd cékla ivólé, lila hagyma lekvár, paprika krém, lecsó lekvár, cékla lekvár, sütőtök lekvár feliratú díszes kis papírokat látok. Nem csak szabadföldön termelnek, fóliasátraik is vannak, s ami nem fogy el frissen, mindent lesavanyítanak.

- A szememre vetik, hogy miért nem viszünk árut a gyenesdiási termelői piacra, mert ott elkapkodnák a szépen csomagolt árúinkat, de szerencsére erre nem vagyunk rászorulva, nincsenek értékesítési gondjaink. Sajnos, ma már egyre kevesebb család foglalkozik kertészkedéssel,  elöregedetek az emberek, a fiatalok meg másban érdekeltek, így aztán minden elfogy, amit előállítunk. Külföldi betelepülők is többen élnek a faluban, legalább tíz holland és német állandó lakónk van, akik szintén vevőink. Aki kihasználja, annak nagy lehetőség a közmunka program. Igaz, ehhez jó meglátások kellenek, nekünk nagy segítség Dancs Zoltán, a nagybátyám, aki a szomszédos Zalaszentmárton polgármestere, s jól ért a pályáztok figyeléséhez, írásához. Nem tagadom, az ő közreműködésével sikeres a termelő falu programunk – avat a részletekbe László, aki elmondja azt is, hogy lassan már munkaerő hiánnyal is számolniuk kell, mert a közmunkásaik közül többen is elhagyták őket. Termelő munkát vállalnak, jobb fizetésért vállalkozásokban helyezkedtek el. Igaz, nem sok az a havi ötvenkétezer forint, ami a közmunkáért jár, de sok egyéb, helyi támogatásban is részesednek az itteni közmunkások. Fát kapnak, jut nekik a terményekből is, de a lényeg, megtanulnak dolgozni. Az idén például tököt annyit termeltek, hogy az egész falut ezzel díszítették ősszel. Olyannyira látványos volt ez, hogy voltak, akik elvitték a dísznek kirakott növényeket. Most szedik össze a megmaradt tököket, mert, amíg el nem rothadnak, odaadják őket a legújabb vállalkozásuk kis lakóinak, az őshonos, fogolyszínű tyúkjaiknak.

- A tanyaprogramban az országban egyedül nyertünk ilyen pályázatot. Kétszázhúsz csirkét kaptunk, amit egy három család lakta tanyán helyeztünk el. A családok vállalták, hogy gondozzák az állatokat, ami nagy helytállást követel tőlük, hiszen napi huszonnégy órában, az év minden napján oda kell figyelni az állatokra. A csirkékből ritka szép tollazatú tyúkok és kakasok fejlődtek, a tojásaikat kikeltetjük, a gépeink is megvannak ehhez, s a helyi családokat is szeretnék bevonni a fajta szaporításba  – mondja László, s fontosnak tarja megjegyezni, hogy szakmai irányítójuk Kaczur Zsuzsanna, akivel sajnos nem találkoztunk.

- Óvjuk őket mindentől – ölel magához egy tyúkot Bicskei Ibolya, aki a farm egyik gondozója. – Ilyen szép állatokat korábban én sem láttam – mondja, s büszke arra, hogy ebben a lehetőségben részt vehet. Mint ahogy a közmunkások brigádvezetője Bogdán Jenő is, aki a traktorokat kezeli elismerően szól a feladatáról:

- Jól szervezett  munkával sok mindent állítunk elő.  Már megtrágyáztuk a földjeinket, a szántás következik. Minden más tennivalót is elvégzünk. A brigád egyik része most a patakmeder mentét tisztogatja, onnét is sok tűzifa jön majd össze – mondja és indul a falu traktorával a favágókhoz.

A Tök-hegyen, a falu pincéjének külső falára Bognár Tibor, a falu amatőr fafaragója és festője pingált egy hangulatos képet. Az önkormányzatnak szőlője is van, amiből Egeraracsa bora készült, a tavalyi terméssel bronzérmet nyertek. László megmutat egy másik pincét is, aminek a megvételét most intézik, őshonos meggy és cseresznyefákat ültetnek a hozzá tartozó területen.

- Fáj a szívem az elhagyott telkek és pincék miatt, jó volna megmenteni a még értékes régi épületeket. A baj az, hogy a tulajdonosok nem gondozzák a földjüket, a pincét sem, mégis méreg drágán adnák el. Vannak igen értékes gyümölcsfáink is – mondja a polgármester és megmutat egy ritkaságot, egy óriásira nőtt, százévesnél is idősebb berkenyefát. Sajnos a párját már ki kellett vágni, mert elszáradt. A még élőből oltani kellene, hogy átmentsék az utókornak, nem csak azért mert a berkenye tényleg ritkaság, hanem azért is, mert a terméséből főzhető az egyik legfinomabb pálinka, ami igen jól mutatna a falu termékei között.

A völgyben két víztározót is építettek a Bárándi-patakra.  A nagyobbikba telepítették a nemes halakat, míg a másodikba a ragadozókat. Azóta azonban a madarak bekeverték az állományt. A tavak sok látogatót, horgászt vonzanak, de gyakran kirándulnak ide a környező gyermektáborok lakói is.

- Lassan közeleg az év vége. Hamarosan nekilátunk a falu feldíszítésének. Kirakjuk a betlehemet, a fényfüzéreket és várjuk az ádventet a Mikulást. A mi gyermekeinknek  híres patrónusa is van, idősebb Gáspár Győző és fia, Győzike személyében. Már jelezték, hogy az idén is hoznak ajándékokat a kicsinyeinknek.  De elszármazottak is segítenek, például Pestről Egyed Gábor a szüreti felvonulást finanszírozta. És színesíti az életünket a helyi, özvegy asszonyokból alakult csoportunk, a Sziporkák is, akik igen jó hangulatot varázsolnak a rendezvényeinken. Mi elsősorban magunknak akarunk jobbat, s ami megmarad, azt hasznosítjuk, sok mindent a turizmusban értékesítünk. De vannak ebbéli fejlesztési céljaink is, hiszen van egy épületünk, amiből, ha lesz rá pályázati lehetőség  turistaszállót alakítanánk ki – összegzi gondolatit  Dancs László, akivel eldiskurálunk a régmúltról is, hiszen igen régi ez a település, már 1019-ben tized fizető hely volt.1880-tól, az egyesülést követően lett Egerből és Aracsából, a Bárándi-patak két oldalán húzódó faluból Egeraracsa. Ma azt vallják,  a turizmusba be lehet kapcsolódni azzal is, amit a faluban nap mint nap megtermelnek. A szőlőhegyeken, a tavakon, no és a savanyú-sültpaprikás húson túl is vannak ritkaságaik, tavasszal elönti az erdőket a hóvirág, ősszel meg a ciklámen, amihez fogható varázslatot csak kevés helyen látni.