Magyar honfoglalás újratöltve - Expedíció az Ural mentén

Az elmúlt négy évben több magyar régészeti expedíció is indult dr. Türk Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének tanszékvezetője szervezésében, orosz-magyar tudományos együttműködés keretében az Ural vidékére. A túrák kettős célt szolgálnak, egyrészt a magyar szakemberek szeretnének átfogóbb, illetve árnyaltabb képet kapni a magyarság eredetének régészeti kérdéseiről, illetve ezzel párhuzamosan az idestova három évtizede szunnyadó kelet-európai tudományos-szakmai kapcsolatokat is újraélesztik.

Az Uelgi-tó környékén dolgozó orosz régészekhez csatlakozva a magyar expedíció tagjai felvonták a nemzetiszínű lobogót

– Az elmúlt harminc évben hazai szakember nem kutatott magyar leletek után terepen ebben a térségben – hangsúlyozta Dr. Türk Attila, aki hozzátette: az elmúlt évek expedíciói során számos „magyargyanús" leletet ismerhettek meg, amiből fontos következtetések vonhatók le a honfoglaló ősök életmódjáról, más népekkel való kapcsolatáról, s nem utolsó sorban magáról a vándorlás feltételezett útvonalról is. – Az eddigi expedíciók során jártunk többek között a Volga-parti Szamarában, ahol a helyi múzeumban dolgoztunk. Az orosz régészek szerint itt, a Volga-könyöknél lehetett a magyarok elődeinek szállásterülete mintegy 1200-1300 évvel ezelőtt, s nagy valószínűséggel itt is keltek át a folyón közülük azok, akik nyugatra vándoroltak. Aztán megfordultunk a Perm mellett található, bojanovói temetőben, a térség legkiemelkedőbb 10. századi lelőhelyén, ahol jelenleg is ásatások zajlanak. Cseljabinszk mellett az Ujelgi-tó közelében lévő lelőhelyen ástunk, ahol egy felszerszámozva eltemetett ló teljes csontváza került elő a földből, mely több ásatási szezon után biztossá tette, hogy már a 9. században is használták a temetőt – sorolta a szakember, majd hozzátette: legutóbb Baskíriában jártak, majd Tatárföldön, Kazany térségében vizsgálták meg a 1970-80-as években előkerült magyar őstörténeti leleteket.

A tervek szerint a régészeti expedíció idén nyáron tovább folytatódik, a szakemberek az Ural hegységtől keletre található hatalmas dél-szibériai erdős sztyeppei vidéket is szeretnék átkutatni.

Az eddig vizsgált és lajstromba vett leletek ismeretében a szakemberek óvatosan fogalmaznak a levonható történeti következtetésekkel kapcsolatban. Mint mondják: a magyar őstörténetről alkotott általános teória továbbra is tartja magát, jóllehet a régészeti leletek több apró eltérést is mutatnak a magyarok nyugati vándorlásának időpontját illetően. Pontosítani lehet ugyanakkor például a Volgán való átkelés kérdését, ugyanis erre csak néhány helyszín alkalmas. Régészeti vonatkozásban amúgy a Vereckei-hágón való beköltözés sem bizonyított tény, illetve az erdélyi hágók esetében is hiányoznak még a „magyargyanús" leletek.

Lichtenstein László archaeozoológus (balról) és Alekszej Vladimirovics Parunyin orosz régész éppen egy lókoponyát tisztogat

– Amit kijelenthetünk az az, hogy az útvonal tekintetében lehetnek kisebb eltérések, ugyanakkor a vándorlás idejét és hosszát tekintve akár paradigmaváltás is bekövetkezhet. Ma már a legújabb szociolingvisztikai és más nyelvészeti kutatások szerint sem szükséges több száz év jövevényszavak tömeges átvételére, vagy a kétnyelvűség kialakulásához – szögezte le Langó Péter, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos munkatársa, aki hozzátette: nem kizárt, hogy cirka 70-80 év alatt jutottak el a magyarok elődei az Uráltól a Kárpát-medencébe.

A magyar őstörténetet kutató csoport ugyanakkor minden alkalommal hangsúlyozza: nem a saját teóriájukhoz keresgélnek leleteket, hanem a legszélesebb körű kutatás és leletfeltárás után szeretnék kialakítani álláspontjukat.

S persze, mint minden érdekes történetben, ebben is felfedezhető egy nagykanizsai szál. Czigóth Sándor független filmesként, több kamerával kísérte végig az expedíciót.

– A több hetes orosz túra valóban embert próbáló volt, egyrészt azért, mert jómagam nem az expedíció tagjaival utaztam, hanem autóval követtem a csapatot – emlékezett vissza Czigóth Sándor, aki 11500 kilométert kocsikázott szerte Oroszországban. – Másfelől az is komoly kihívást jelentett, hogy egyszemélyes stábként működtem, azaz minden helyszínen rögzítettem a történteket, interjúkat készítettem a magyar és orosz szakemberekkel, s mindeközben tudósításokat is küldtem a Magyar Televíziónak.

A nagykanizsai filmes végül mintegy 14 órányi kép- és 22 órányi hanganyagot rögzített. Ez képezte a dokumentumfilm alapját, de hazaérve még számos egyéb munkafolyamat várt Czigóth Sándorra, aki a további expedíciókról is szeretne forgatni.

Czigóth Sándor kanizsai filmes éppen interjút készít az egyik ásatás helyén
Fotó: Szőlősi Mátyás

– Az útifilm tulajdonképpen egy ismeretterjesztő mozi, a képi anyag mellett, magyarázó narrátorszövegek, zenék és animációk is színesítik a látványt – hangsúlyozta a kanizsai filmes, aki elárulta: van olyan animáció – a szintasta kultúra bronzkori panelházairól –, ami három hónapon keresztül készült. – Reményeim szerint olyan filmet sikerült készíteni, amiből a laikusok számára is kiderül, hogy a magyar őstörténet sokkal színesebb és érdekesebb annál, mint amit a tankönyvekből ismerünk. – A film egyébként koprodukcióban készült, a felszerelés zömét ugyanis a Kanizsa TV biztosította számomra.

A 95 perces alkotás ősbemutatójára március 27-én 18 órakor Nagykanizsán a Medgyaszay Házban kerül majd sor, másnap pedig a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei tekintik meg a filmet.