Festés, barlang, zene: Szencz Lívia világa (fotókkal)

Az apropót a megyeszékhelyi Móricz Galériában megrendezett, január 6-ig látogatható tárlat kínálja, ahova Illés Major Juliannával és Takács Ferdinánddal közösen hozta el munkáit.

A művészetekkel való elköteleződés Szencz Líviánál a zene nyelvén kezdődött, zenei általánost és mellette zeneiskolát végzett, klarinéton és hegedűn tanult játszani. Ám már ekkoriban is rajzokkal tapétázta ki a szobáját. Hogy időközben mi lett a zenével?


- Nem tűnt el belőlem, csak éppen mostanában a színek adják a dallamot, s a kompozíció a ritmust. Magam sem tudom, mi okozta a változást, amiért nem zenei pályán, hanem a pécsi képzőművészeti középiskolában, majd a főiskolán folytattam a tanulmányaimat.

A festészet szakot azonban nem fejezte be, különböző illusztrációs és kiállítási lehetőségek eltántorították az iskolapadtól. Azért tervezi, egyszer még a végére jár annak a diplomának.


Tapolcán született, ám 1998-ban Cserszegtomaj új fejezetet nyitott az életében. Ekkor kapott meghívást Takács Ferdinántól a Szabad Művészet Alkotótáborba. A kapocs egyre szorosabb lett, mind a művészteleppel, mind annak szervezőjével, míg aztán utóbbinak az életben is társául szegődött. Közös műteremben dolgoznak, Lívia az egyik, Ferdinánd a másik sarokban. Egymásnak szigorúan háttal.


- Amikor megfordulunk, jó érzés szembesülni a másik munkájával. Egészen eltérő felfogásban festünk, s ebben egy évtized alatt sem történt változás, őrizzük a saját arcunkat. Véleményünk persze van a másik munkájáról, amit el is mondunk, bízom benne, hogy elfogulatlanul.

A szerelemmel karöltve egy új szenvedély is érkezett, a barlangászat.

- Első látásra rabja lettem a Csodabogyós barlangnak, a föld alatti világ új húrokat pendített meg bennem - mondja.


Témaválasztását a fények és a színek vezérlik, az ábrázolandó tárgy, személy, másodlagos. Műveit áthatja valami szilaj, belső energia, ami szinte szétfeszíti az ábrázolt motívumot. Ami azért különösen zavarba ejtő, mert amúgy kifejezetten csendes, szemlélődő, nyugodt típusnak tűnik.

- Alapvetően ilyen is vagyok, kivéve ha festek vagy barlangban járok. Ez a két tevékenység egyszerűen megbabonáz, egy új lényt bontakoztat ki belőlem. Nagyon mélyen élem meg mindkettőt, magával ragad az élmény, beszippant a hangulat. Ilyenkor merészebbé, kockáztatóbbá válok, kibújik belőlem a kalandor. Magam is tapasztalom ezt a furcsa kettősséget, néha magamba zuhanok, máskor meg szárnyalok.


Mint a madár. Legújabb képein ugyanis nádasban, lombkoronában megbújó madarakat ábrázol, nem ornitológusi hűséggel, inkább a szabadság, a kecses formák ünneplésének szándékával. Ugyanez az érzelem fűti a Nő sorozatot, míg rom-csendéletein, amelyek fogyasztás után mutatják az asztalt, hervadásban a virágkompozíciót, inkább valamiféle szarkazmus társul a hangsúlyos festőiség mellé. Sorozatokban gondolkodik, szereti ugyanazt a témát több oldalról boncolni, más-más színvilágban, festésmódban, kompozícióban megmártani. Még keresi az útját, hiszen, míg korábban szinte fotorealista műveket festett, újabban egyre szívesebben szólal meg az absztrakt formanyelvén. Emellett verses kötetekhez készít illusztrációkat, dolgozott már többek között Cséby Géza és Németh István Péter költő-műfordítóval, továbbá Herbert Zinkl osztrák költővel. Idén Törökországba és Svédországba is eljutottak már művei.


A legnagyobb értéknek a folyamatos megújulást tartja, fontos számára a belső rugó. Hogy ne a külső körülmények noszogassák, hanem a lelkében fészkelő erő vigye előre.

Lehet, hogy zenei vénája mélyebbről táplálkozik, mt azt gondolnánk. Esély mutatkozik ugyanis arra, hogy Szencz Lívia személyében egy Liszt Ferenc leszármazottat tisztelhetünk. Most indult meg a családfa kutatás a brassói születésű nagypapa irányába, aki gyakorta beszélt a Liszthez fűződő rokoni szálakról.