Lóerő

2012.04.24. 07:46

WTCC: Michelisz és Wéber Szlovákiában áll rajthoz

A marokkói „kitérő” után a Túraautó Világbajnokság mezőnye visszatér Európába. A negyedik fordulót egy, a sorozat számára új versenypályán Szlovákiában, a Slovakiaringen rendezik meg. Az 5922 méter hosszú aszfaltcsík hosszú egyenesekkel, tempós, gyors kanyarokkal tűzdelt, amely kedvezhet a BMW-k számára, így a Zengő Motorsport bizakodva tekinthet a soron következő versenyhétvégére.

Anda Fábián

A Zengő Motorsport ezen a hétvégén újra két versenyzővel, Michelisz Norberttel és Wéber Gáborral áll rajhoz. A szlovákiai aszfaltcsíkon egyik versenyzőnk sem teljesített futamot versenykörülmények között, így annak ellenére, hogy a szomszéd országban kerül sor a versenyre, minden versenyzőnek tanulnia kell a világbajnokságon debütáló versenypályát.

A világbajnoki pontversenyben három forduló után Michelisz Norbert 26 ponttal a 9. pozícióban áll, a Yokohama Drivers' Trophy értékelésben 32 ponttal negyedik a rangsorban 19 pont hátránnyal, az élen álló Pepe Oriola mögött. Wéber Gábor az eddigi három hétvége közül kettőn vett részt, az első világbajnoki pont még várat magára, a független versenyzők között három egységgel a 10. helyen áll.     

Michelisz Norbert: Nagyon várom a slovakiaringi WTCC futamot. Számunkra ez a helyszín szinte hazai terepnek számít majd, ugyanis a pálya mindössze 150 Km-re található Budapesttől. A BMW-re kiszabott 40 Kg büntetősúlynak köszönhetően azonban nehéz hétvégére számítok, még akkor is, ha a pálya vonalvezetése első ránézésre kedvezhet a hátsókerék hajtásnak. Az előző versenyhétvégék tapasztalatai azt mutatják, hogy van esélyünk a pontszerzésre, de kis szerencsével, és remélhetőleg nagymértékű helyszíni szurkolói támogatással akár az első 5 közé is beverekedhetjük magunkat valamelyik futamon. Összességében nehéz jóslatokba bocsátkozni, ugyanis a mezőny most látogat először a Solvakiaringre.

Wéber Gábor: Még soha nem versenyeztem a Slovakiaringen, a pályán is csak egyszer jártam néhány hete. Nagyon gyorsnak és trükkösnek tűnik, a 320 TC volánjánál biztos nem fogunk unatkozni. A marrakech-i verseny kihagyása csak anyagi szempontból volt előnyös, mert nekem épp a versenykilométer hiányzik, így onnan folytatom a dolgot, ahol Valenciában abbahagytam. Persze az első két futam tapasztalatait már hosszasan kielemeztük, de a pályán töltött időt semmi nem pótolhatja. Remélem, hogy sokan ellátogatnak a Győrtől mindössze 50 km-re található pályára, így egy kicsit ezt a futamot is hazai versenyként kezelhetjük, és mindenkinek jó ráhangolódás lesz az egy héttel később következő hungaroringi versenyre - áll a Zengő Motorsport közleményében.

A hétvége menetrendje:

Április 14, szombat:

09:45-10:15 Első szabadedzés

12:30-13:00 Második szabadedzés

15:00-15:35 Időmérő edzés

Április 15, vasárnap:

08:45-09:00 Bemelegítő edzés:

14:20- Első futam (10 kör)

15:35- Második Futam (10 kör)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!