Bulvár-celeb

2024.07.21. 06:30

Drámaian romlik Bruce Willis állapota, már a volt feleségét sem ismeri fel

Demi Moore tartja az ígéretét, és rendszeresen látogatja exférjét a végső lelépülése napjaiban is.

MW

Bruce willis felesége, Emma Heming jóban-rosszban kitart a színész mellett

Forrás: Getty Images

Bruce Willis állapota egyre rosszabb, de családja mindenben támogatja a színészt. Volt felesége, Demi Moore megfogadta, hogy mindig mellette lesz, ezért hetente látogatja annak ellenére, hogy a nagybeteg színész már fel sem ismeri őt - írja a Life magazin nyomán cikkében a Metropol.

A színész 2012-ben Cannes-ban. 
Fotó: AFP

Több mint két évvel ezelőtt osztották meg a világgal Bruce Willis szerettei, a filmsztárral kapcsolatos szívszorító híreket. 2022-ben bejelentették, hogy Willis visszavonul a színészi pályától, miután afáziát diagnosztizáltak nála. Ez az agyi rendellenesség megfosztja az embert a kommunikációs képességétől. A másik lesújtó diagnózis, a frontotemporális demencia kevesebb mint egy évvel később következett, a színész állapota pedig azóta csak romlik. 

Bruce demenciája előrehaladott

- mondja egy bennfentes. 

Szeretettel veszik körül

A családnak meg kell békélnie azzal, ami következik. Második felesége, Emma Heming odaadó gondozója a színésznem, de közel 24 évvel a válásuk után Demi Moore is jelen van az életében.

"Demi megfogadta, hogy mellette marad. Fáj a szíve, hogy a férfinak ezzel a szörnyű betegséggel kell megküzdenie" - magyarázza a forrás, aki szerint Demi támogatni akarja a színészét és családjukat - a 46 éves Emmát és lányait, a 12 éves Mabelt és a 10 éves Evelynt, valamint a három felnőtt lányt, akik Demi és Bruce közös gyerekei: a 35 éves Rumer, a 33 éves Scout és a 30 éves Tallulah. 

"Bruce Willisnek vannak jó és rossz napjai. A beszédzavara egyre súlyosabb. Manapság a családja egy-egy pillantásból érzékeli, hogy mit mond, vagy mire van szüksége" - mondja a bennfentes.

Bruce állapota már annyira rossz, hogy nem ismer fel néhány embert, köztük a 61 éves Demit sem. Exfelesége azonban a kihívások ellenére is hetente legalább egyszer meglátogatja őt. Soha nem fogja elhagyni vagy cserbenhagyni őt" - hangsúlyozta a család ismerőse. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!