Innentől érdektelen a múlt

2024.07.31. 08:33

Soós Csaba pályafutásának 60 éve alatt nem látott olyat, amit Milák eddig letett az asztalra

Az úszók szövetségi kapitánya egyszerűen nem akarta elhinni, amit kedd este látott Párizsban a 200 pillangón. Milák Kristóf ugyanis a világ idei legjobb eredményével jutott be fő számában a szerda esti döntőbe.

MW

Milák Kristóf a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi 200 méteres pillangóúszásának előfutama után

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Soós Csaba az M4Sportnak elmondta, innentől kezdve érdektelen a múlt. Az úszók kapitánya szerint az ilyen felkészülést követő teljesítmény eddig olyan, mint egy cirkuszban: az ember ugyan a saját szemével látja, de nem akarja elhinni – írja a Magyar Nemzet.

MILÁK Kristóf
Milák Kristóf rajtol a férfi 200 méteres pillangóúszás második elődöntőjében
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Ahova Milák Kristóf eddig odaállt, azt megnyerte. Az ob-n azt gondoltuk, hogy persze, ez csak ob. Aztán nyert az Eb-n, és itt, az olimpián is – ahova feláll, azt megnyeri. Nem akarok belemenni ennek az elemzésébe, de közel hatvan év alatt, amióta a szakmában vagyok, én ilyet még nem láttam

– állította a kapitány.

Soós Csaba kijelentette, ezek után reménykedik abban, hogy a 200 pillangó olimpiai címvédője sikerrel vívja meg a szerda esti döntőt.

Ha megnyeri, az egy arany Magyarországnak, és akkor mindenki boldog lesz. Egy biztos, hogy ez páros viadal lesz, Milák és Marchand ütközete lesz. És innentől kezdve érdektelen az elmúlt időszak. Nekem sem volt túl sok infóm korábban sem Kristófról, annyi volt, hogy az Európa-bajnokságon négyszemközt beszélgettünk, és pontosan tudtam, hogy itt mit és mennyit vállal. Tehát az a része, ami kapitányként rám tartozik, arról ő tájékoztatott

– mondta a szövetségi kapitány.

Milák korábbi edzője szerint ez történik a fináléban

Milák Kristóf Tokióban még Selmeci Attila irányításával lett olimpiai bajnok 1:51,25 perces idővel, de az ötkarikás játékok után elváltak útjaik. A mester természetesen azóta is követi egykori tanítványa lépéseit, most is nézte Milák tegnapi két úszását.

SELMECI Attila
Selmeci Attila mesteredző
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

„Megmondom őszintén, a délelőtti előfutam volt részemről a vízválasztó, ha nem látom, hogy ilyen, viszonylag könnyen úszta azt az időt, akkor másképp ültem volna le a tévé elé a középfutamra, de láttam és meggyőzött, hogy nincs nagy baj. 1:54-es idővel lett Európa-bajnok, akik kint voltak Belgrádban, azt mondták, az akkor nagyon hazavágta, elfáradt, az nem volt jó jel. Ez a délelőtti 1:53.9-es idő és az, hogy az utolsó ötvenen kiengedve, viszonylag lazábban úszva ért be, azt mutatta, van még benne tartalék. Ezt este be is bizonyította, kimondottan jó úszás volt, szép hosszú tempókkal. Ennél még egy jó másodperccel jobbat fog jönni szerintem, ami elég lesz az aranyhoz” – mondta az Origónak Selmeci Attila, aki szerint Léon Marchand, a nagy rivális is javítani fog.

Szerda este mindenesetre minden kiderül, ugyanis 

a férfi 200 méteres pillangóúszás döntője 20.37-kor kezdődik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!