Hámori–Helif-összecsapás

2024.08.06. 16:03

MOB-elnök: elképesztően nyomasztó, ellenséges közegbe kerültünk

Nem csillapodnak a kedélyek, miután az algériai Imane Helif győzött Hámori Luca ellen a párizsi olimpia ökölvívóversenyének 66 kilós negyeddöntőjében. Mint ismert, Helifet tavaly kizárták a világbajnokságról, mert túl magas volt a tesztoszteronszintje és állítólag a férfiakra jellemző XY-kromoszómával rendelkezik. Kitört az olimpia bokszbotránya, amelyben megkérdőjeleződött Helif nemisége, és most a MOB elnöke, Gyulay Zsolt az ATV-nek nyilatkozott az ügyről.

MW

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke beszél az olimpiai játékokról tudósító magyar újságírók számára tartott fogadáson a párizsi magyar nagykövetségen 2024. augusztus 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Gyulay elmondta, hogy a szabályzat szerint Helif jogosult volt a nők között versenyzésre az olimpián, mint elmondta, e szerint „a hölgy az hölgy, és mindig is az volt”. Ugyanakkor mivel sokan felháborodtak Helif szereplésén az olimpián, miután az előző meccsén 46 másodperc alatt végzett az olasz ellenfelével, aki sírva hagyta el a ringet, arra lehetett számítani, hogy Hámori Luca élvezi majd a közönség támogatását a negyeddöntőben. De pont ellenkezőleg történt.

– Mi azt gondoltuk, hogy a Luca kimegy a ringbe, és mindenki őt fogja támogatni – fogalmazott Gyulay. – Erre egy olyan ellenséges közegbe érkeztünk, ami elképesztően nyomasztó volt, és nem is kívánom vissza magunknak.

A MOB elnöke azt is elárulta, hogy a Helif győzelmével véget ért meccset követő sajtótájékoztatón Hámori Luca és Fürjes Balázs együtt válaszoltak a kérdésekre, és akkor szembesültek a kemény külföldi kritikákkal. – Nekünk esett a nemzetközi sajtó, hogy nem szégyelljük magunkat, hogy ilyen posztokat rakott ki a Luca – mondta Gyulay, aki Helifről megjegyezte:

– Gyakorlatilag egy bántalmazott lett, és az egész nézőközönség, az egész szurkolótábor mellé állt.

Mint ismert, Hámori Luca az Instatgram-sztorijában osztott tovább egy bejegyzést, amely szörnyként hivatkozott Helifre. A poszt hamar lekerült a magyar bokszoló oldaláról, és Hámori a meccs után nagyon sportszerűen nyilatkozott ellenfeléről, akinek sok sikert kívánt a továbbiakhoz.

Gyulay reagált a bokszbotrány anyagi vonatkozására is

Idehaza az is komoly hullámokat vert, hogy a Magyar Ökölvívó-szakszövetség bejelentette, kiegészíti Hámori Luca állami támogatását a bronzérmeseknek járó összegre, noha ötödik helyezett lett az olimpián. Ezt kifogásolta a másik ötödik helyezett magyar bokszoló, Kovács Richárd, akinek nem ajánlották fel ugyanezt a gesztust, azzal az indokkal, hogy Hámori két meccset nyert, ő viszont csak egyet.

– Teljesen igazat adok Ricsinek – foglalt állást a MOB elnöke. Gyulay Zsolt szerint elhamarkodott döntés született, és nem szabad diszkriminálni a sportolókat, a kérdést később meg kell vitatni – írta meg a televíziós beszélgetés nyomán a Magyar Nemzet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!