Kapcsolatok

2024.05.05. 13:14

Gyurcsány bizalmasa fontos pozíciót kapott a Karácsony Gergely vezette Városházán (videó)

Handl Tamás Gyurcsány személyi testőreként kezdte a pályafutását, így nem meglepő, hogy fontos pozíciót kapott: rábízták a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának (FÖRI) irányítását – számol be róla a Magyar Nemzet.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke politikai évadnyitó beszédet mond a párt rendezvényén a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2023. szeptember 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A 2010 előtti baloldal számos meghatározó háttéremberéhez hasonlóan Gyurcsány Ferenc egykori testőre is központi feladatot kapott a Karácsony Gergely vezette Városházán. A készenléti rendőrség egykori alezredese már hosszú ideje, a 2000-es évek dereka óta Gyurcsány legszűkebb bizalmi köréhez tartozik, és az Apró-villába is bejáratos, szinte már családtagnak számít. A Szemlőhegyi úti villa lakói a 2010-es kormányváltás utáni nehezebb években sem vették le a kezüket Handlról, aki ebben az időszakban a Gyurcsány-cégek biztonsági főnökeként tevékenykedhetett. 

Nem véletlen, hogy a stratégiai jelentőségű FÖRI-t ilyen kipróbált káderre bízták, ugyanis a bizalmi emberen keresztül Gyurcsányék egy olyan szervezet felett szerezhettek befolyást, amely egyfajta „ellenrendőrség” funkcióját is betöltheti. A budapesti rendészet szerteágazó, belügyi, rendőrségi, vagyonvédelmi feladatokkal rokon tevékenysége számtalan ilyen lehetőséget kínál, hiszen egy közhatalmi szervről van szó. 

A cikk folytatása a részletekkel IDE kattintva olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában