Kapcsolat

2024.05.12. 11:02

Szijjártó Péter: Magyarország fejlődési pályáját pozitívan befolyásolják a kínai elnökkel kötött megállapodások

Olyan stratégiai partnerségi együttműködési szintre emelték a két ország közti kapcsolatrendszert, amely kategóriában a kínaiak csak öt országot tartanak számon, Európában egyedüliként Magyarországot – hangsúlyozta a külügyminiszter.

MW

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök búcsúzik a Budapestről távozó Hszi Csin-ping kínai elnöktől

Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI

Fotó: Benko Vivien Cher

Magyarország fejlődési pályáját hosszú távon pozitívan befolyásolják a kínai elnökkel kötött megállapodások - nyilatkozta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A külgazdasági és külügyminiszter a kínai elnök és 400 tagú delegációjának háromnapos látogatását négy szempontból is történelmi jelentőségűnek nevezte. Kifejtette: legutóbb húsz évvel ezelőtt járt kínai elnök Magyarországon; ráadásul a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját.

Kína a világgazdaság legalapvetőbb folyamataiban "utcahosszal előzi" a nyugati gazdasági folyamatokat; "és a nyugati gazdasági stratégiai sikereknek alapvető feltétele a jó együttműködés a kínai gazdasággal". Emellett háború idején jött el "a békét akaró globális többség legerősebb országának a vezetője" - közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, egy olyan stratégiai partnerségi együttműködési szintre emelték a két ország közti kapcsolatrendszert, amely kategóriában a kínaiak csak öt országot tartanak számon, Európában egyedüliként Magyarországot. Efölött csupán egyetlen kategória létezik számukra, oda az orosz-kínai kapcsolatrendszer tartozik.

A tárcavezető kifejtette, a világgazdaság jövőbeni folyamatait leginkább befolyásoló fejlemény az autóipar átállása az elektromos meghajtásra. "Ahol ezen technológiai forradalomhoz kapcsolódó beruházások létrejönnek, ott jönnek létre a jövő munkahelyei, ott lesz megélhetés, ott lesz biztos fizetés, ott lesz gazdasági növekedés, ott lesz gazdasági erő" - fogalmazott.

Hozzátette, a világ jelenleg legsikeresebb elektromos autógyártó és elektromos akkumulátorgyártó vállalatai közül több kínai, amely vállalatok egy jelentős része úgy döntött, hogy az európai gyártási központjaikat ide hozzák Magyarországra. Példaként említette, hogy a BYD elektromos autógyártó vállalat és három kínai elektromos akkumulátorgyártó Magyarországon épít gyárat.

Ezzel sikerült előidézni azt a helyzetet, amire nagyon régóta nem volt példa a magyar gazdaságtörténetben, hogy egy technológiai forradalomban Magyarország élen jár

 - jelentette ki.

Szólt arról is, ahhoz hogy egy ország kutatás-fejlesztési központokat tudjon magához vonzani, arra van szükség, hogy a termelésben is "legalább egy kritikus mennyiség mértékéig" jelen tudjon lenni. "Ma Magyarországra az elektromos autóipari forradalomban résztvevő és ott vezető szerepet játszó vállalatok már nem csak termelési, hanem kutatás-fejlesztési, mérnöki helyszínként is tekintenek" - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter elmondta, hogy nukleáris területen kutatás-fejlesztésre, a nukleáris ipar és az egészségtudomány kapcsolódására, környezetvédelmi és újrafelhasználási kérdésekre fognak koncentrálni; nem a paksi erőműre. A paksi erőmű bővítését a Roszatom végzi, ő dönti el, kiket von be a munkába, eddig leginkább francia, német, amerikai cégeket vont be - jegyezte meg.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, Ukrajnában békét kell teremteni, a fegyverszállítások újabb és újabb pusztítást, halált okoznak; a brüsszeli és a washingtoni válasz kudarcot vallott. Magyarország és Kína azt akarja, hogy béke legyen, ezért támogatja Magyarország az orosz-ukrán konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést.

A féléves uniós magyar elnökségről szólva a tárcavezető közölte, a gazdasági és üzleti döntéshozók "pontosan tudják, hogy a nagy európai vállalati stratégiák nem tudnak sikeresek lenni a kínai beszállítások, a kínai vállalatokkal fenntartott partnerségek nélkül".

A kínai és az európai gazdaság szétválasztására vonatkozó terveket - amelyeket egyes baloldali politikusok emlegetnek - meg kell akadályozni - mondta Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában