EU-elnökség

2024.06.29. 21:40

Bóka János: hét kiemelt területe van a magyar elnökségnek

A magyar európai uniós (EU-) elnökségnek hét kiemelt területe lesz - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.

MW

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter beszédet mond az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségének hivatalos prioritásait, közösségi oldalait és vizuális megjelenését bemutató sajtótájékoztatón a Várkert Bazárban 2024. június 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

 Bóka János közölte, a program kialakítása előtt az összes tagállammal, tagjelölt államokkal, EU-s intézményekkel, európai ernyőszervezetekkel egyeztetéseket folytattak, és több mint 250 megbeszélésre került sor, ami "példa nélküli az elnökségek történetében". 

Jelezte, hogy 

hét prioritást határoztak meg, "ezek olyan területek, amelyekkel kiemelten fogunk foglalkozni". 

Úgy folytatta, hogy az EU versenyképességének javítására és gazdasági növekedésének ösztönzésére új európai versenyképességi megállapodást terveznek elfogadni. 

Támogatni fogják az európai védelmi ipar megerősítését, beleértve a védelmi innovációt, valamint a tagállami védelmi beszerzési együttműködést - tette hozzá, azzal együtt, hogy partnerségi megállapodásokat kötnek a külső határok hatékony védelmére és a migrációt kiváltó okok kezelésére. 

"A Nyugat-Balkán minden tagjelölt országának bővítési folyamatában teszünk egy lépést előre.

 Stratégiai vitát indítunk a kohéziós politika jövőjéről, egy olyan politika jövőjéről, amelyik évtizedek óta bizonyítja a sikerességét az unió versenyképességének erősítésében, a gazdasági válságkezelés támogatásában és a belső piac egyenlőtlenségeinek enyhítésében" - fogalmazott Bóka János. 

Kiemelte, hogy gazdaközpontú agrárpolitikát támogatnak, ami megalapozza a versenyképes mezőgazdaságot, garantálja Európa élelmezésbiztonságát és tisztességes megélhetést biztosít a gazdáknak. 

A demográfiai kérdéseket és kihívásokat minden tanácsi formációban napirendre veszik

 - mondta a tárcavezető. 

Bóka János a videóhoz azt írta: "Tegyük naggyá Európát!".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában