Döntés

2024.06.10. 08:21

Lemondott miniszteri posztjáról Csák János

A Mandinernek adott interjújában a tárcavezető azzal magyarázta döntését, hogy amit elvállalt, az minden területen sínen van, itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek.

MW

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a Szépművészeti Múzeum vezetésére kiírt pályázat elbírálásával kapcsolatos sajtótájékoztatón

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

A tárcavezető döntéséről a Mandinernek nyilatkozott. Az interjúban elmondta, nem úgy tervezte, hogy a ciklus felénél elköszön, de úgy látja, hogy elérte, pontosabban útjára indította azokat a feladatokat, amelyeket maga elé tűzött, így most itt az ideje átadnia a stafétabotot a fiatalabbaknak. 
A miniszter így foglalta össze döntésének hátterét:  

Három dolgot kért tőlem a miniszterelnök, ahogy minden tárcavezetőtől: az első, hogy a meglévőre építve alakítsak ki ütőképes működési rendszert, a második, hogy a tárcámhoz tartozó területeken legyenek ciklusokon átívelő programok és a harmadik, hogy legyenek megfelelő utódok, személyek, akik képesek alkotó módon tovább vezetni a területeket. A rendszerépítés és programkialakítás ügyében az eltelt két évben gyorsan haladtunk munkatársaimmal. Amit vállaltam, illetve vállaltunk, az minden területen sínen van. E tekintetben a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégezni. Itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek.

Csák János elmondta, hogy Orbán Viktor kormányfő elfogadta a döntését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában