Elemzés

2024.07.03. 11:42

Alapjogokért Központ: a magyar soros elnökség sikere aggasztja Brüsszelt

Az Európai Unió vezetését aggasztja a magyar európai uniós soros elnökség sikere – írta az Alapjogokért Központ az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésében.

MW

Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond a magyar EU-elnökség nyitórendezvényén Brüsszelben, a Bozar kulturális központban 2024. július 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Felidézték, hogy Magyarország július 1-jén vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelyet az év utolsó napjáig tölt majd be.

Közölték: meglehetősen rögös út vezetett idáig, hiszen a globalisták megpróbálták eltagadni Magyarországtól az uniós szerződésekből eredő kötelezettségét, és bár ezzel „kudarcot vallottak”, az aligha várható, hogy az elkövetkező fél évben feladnák törekvéseiket.

Még csak most kezdődött, de máris minden lehetőséget megragadnak arra, hogy „gáncsolják a magyar elnökséget”, hiszen az lehetőséget biztosít a magyar kormányzat számára, hogy az egész kontinens előtt bemutassa, milyen alternatív Európát is képzel el” – tette hozzá az Alapjogokért Központ.

„Egy olyat, amely visszatér a normalitáshoz, az Isten, haza, család értékrendjéhez, és egy olyan uniót, amely az alapértékekért, a jólétért és a békéért tevékenykedik, nem pedig idegen érdekeket szolgál ki. Ahol erős nemzetállamok vannak, amelyek megvédik a polgáraikat a fenyegetésektől, legyen szó háborúról vagy migrációról. Egy olyan Európát, amely újra versenyképessé válik, és megkerülhetetlen tényezővé a világpolitikában” – összegezték.

Az Alapjogokért Központ elemzése szerint Brüsszel annak ellenére is fél a magyar elnökségtől, illetve annak sikerétől, hogy az valójában kevés tényleges hatalommal jár, ráadásul jelenleg olyan időszakra is esik, amikor az uniós szervek hónapokon át nem a megszokott munkarendben üzemelnek, hanem a megalakulás kérdései foglalkoztatják őket

Úgy fogalmaztak: a nyugati politikai elit és média gondosan és tudatosan hazudott folyamatosan a magyar kormányról és annak politikai céljairól, az elnökség most pedig lehetőséget biztosít arra, hogy az igazság is elhangozhasson, és olyan valós problémákra lehet ráirányítani a figyelmet, amelyek az emberek mindennapi életére vannak hatással.

„Magyarország éppen ezért nagy tervekkel és ambiciózus programmal vág neki ennek az időszaknak, ahol végre lehetőséget kap arra, hogy bemutassa a konzervatív szuverenista Európa vízióját” – ismertették, hangsúlyozva, hogy a kezdés mögött nagyon gondos és alapos felkészülés van, hiszen a kormány mintegy 250 megbeszélést folytatott tagállamokkal, tagjelöltekkel és uniós intézményekkel, ami példátlan az elnökségek történetében.

A kormány 1500 tanácsi munkacsoporti ülést, 37 formális és 16 informális tanácsülést tervez, további 230 elnökségi programmal – írták.

Kitértek arra, hogy a soros elnökség kezdete után Orbán Viktor első útja Kijevbe vezetett, ami jelzésértékű azzal kapcsolatban, hogy Magyarország számára milyen fontos kérdés a béke megteremtése.

„A háború kitörése óta ez az első magyar kormányfői látogatás az ukrán fővárosban, ahol eddig – a pápát leszámítva – szinte csak háborúpárti vezetők adták egymásnak a kilincset” – írták.

Közölték, Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozóján szó esett a magyar kisebbség helyzetéről is, amit a kijevi vezetés a mai napig nem rendezett megnyugtatóan. A lépés teljesen meglepte a nemzetközi sajtót, amely következetesen oroszpártinak hazudta a magyar álláspontot kezdettől fogva, amire Orbán Viktor most egyértelműen rácáfolt – fogalmaztak.

„Magyarország nem valamelyik háborús fél, hanem a béke oldalán áll kezdettől fogva” – emelte ki az írásban az Alapjogokért Központ.

Szerintük Brüsszel most akadályozni próbálja a magyar elnökséget, hiszen Ursula von der Leyen nem látogat Budapestre egyeztetni a soros elnökséget betöltő kormánnyal, habár ez eddig mindig szokás volt, és időhiányra hivatkozva a magyar kormányfő nem kap lehetőséget programja bemutatására az Európai Parlament alakuló plenáris ülésén.

Láthatjuk, hogy Brüsszel mindent megtesz azért, hogy semmibe vegye azon magyar és európai választók akaratát, akik más jövőt képzelnek el Európa számára. A magyar elnökség sikere, valamint az új jobboldali európai pártcsalád, a Patrióták Európáért megjelenése igen rossz hír a számukra

– áll az Alapjogokért Központ elemzésében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában