Belpolitika

2024.07.03. 09:02

Pártján belül is sürgetik Gyurcsány távozását a DK-ból

Hiába a számos kritika, a DK elnöke továbbra sem hajlandó lemondani - írja a Magyar Nemzet.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart a DK budapesti székházában 2024. június 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Egyre nagyobb a zűrzavar a Demokratikus Koalíció (DK) soraiban a megsemmisítő választási vereség óta. A katasztrofális eredmények ellenére Gyurcsány Ferenc nemrég a közösségi oldalán bejelentette, hogy nem hajlandó lemondani a Demokratikus Koalíció elnöki posztjáról. A bukott miniszterelnök a feltöltött videójában ezt azzal indokolta, hogy a mai helyzetben a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata - számol be róla a Magyar Nemzet.

Az egykori kormányfő az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában továbbvitte a gondolatmenetet. Szerinte a haza legyen büszke rá, hogy ilyen párt létezik, mint a DK, attól függetlenül, hogy háromszáz vagy kétmillió ember támogatja.

Ezután odáig ment, hogy példaként pártját Jézus Krisztushoz hasonlította, hiszen a Megváltót kezdetben csak 12 apostol követte. A beszélgetésben kitért Magyar Péterre is, aki – szavai szerint – személyében és erkölcsileg is alkalmatlan. Rámutatott, a Tisza Párt alelnöke még egy minisztériumi osztályt sem vezetett, az ország harminc százaléka pedig rábízná a hazáját. „Ilyen alapon az anyám is csinálhatna filmeket, mert még ő sem csinált filmet, de már látott Várkonyi Zoltántól kiváló filmeket. Hát az a legfontosabb, hogy az legyen miniszterelnök, aki még nem volt az életben, akkor van itt még k…rva sok miniszterelnök” – jegyezte meg.

Azonban a párton belül már nem ítélik meg olyan optimistán a helyzetet, mint Gyurcsány. Mint ismert, Leel-Őssy Gábor, a DK egyik alapító tagja a választási vereség után több ízben kemény kritikával illette a pártelnököt. Hangot adott annak, hogy szerinte Gyurcsány számára eljött a távozás ideje.

Waterloo után Napóleonnak nem maradt választása, sorsa a szövetségesek (az angolok) kezében volt. Végállomás: Szent Ilona szigete. Gyurcsány Ferencnek (még) van választása. Támogatói körében, a róla alkotott képet (még) meg tudja őrizni, ha kellő bölcsességgel belátja: nincs tovább

– írta korábban Leel-Őssy Gábor a Facebookon.

Úgy tűnik, hogy az éles megjegyzéseket nem vették jó néven a párt vezetésében, hiszen Leel-Őssy új bejegyzése szerint etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene Gyurcsány Ferenc, aki a pártból való kizárását javasolja az eljáró bizottságnak. 

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában