Képzelgések

2024.07.27. 22:10

Pressman összeesküvés-elméletet vizionál a tusványosi beszéd mögé

Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerint Orbán Viktor tusványosi beszédével kapcsolatban úgy fogalmazott: „ez aligha az, amit egy szövetségesünktől várunk.”

MW

David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

„Orbán Viktor Tusványoson elmondott beszédében sokat foglalkozott az Egyesült Államokkal. Ugyanebben a beszédében – közvetlenül azután, hogy találkozott Vlagyimir Putyinnal – Orbán a Kreml Amerikával kapcsolatos összeesküvés-elméleteit is terjesztette. Ez aligha az, amit egy szövetségesünktől várunk” – szúrta ki a Mandiner David Pressman X-oldalán közzétett bejegyzését. Az nagykövet a soraival Orbán Viktor tusványosi beszédére reagált.

Az USA magyarországi nagykövete emellett belinkelt 2 percet a hónap elején, az amerikai Függetlenség Napja alkalmából elmondott beszédéből.

Pressman itt azt mondta, „úgy tűnik az Egyesült Államokban hamarosan választások lesznek. Ezt többek között onnan tudom, hogy az önök miniszterelnöke továbbra is naponta emlékeztet bennünket arra, hogy kit szeretne győztesként látni ezeken a választásokon, és kire szavazna, ha ő maga amerikai lenne – csakhogy nem az.”

A baloldal nehezen viseli, hogy a hamis világképét telibe találta Orbán Viktor

A Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és a Tisza Párt bírálta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadását, mert szerintük az nem a magyar emberekről szólt, a Jobbik pedig a gyerekek után járó családi adókedvezményt évenkénti emelését szorgalmazta – derült ki a pártoknak az MTI-hez szombaton megküldött közleményeiből.

A DK szerint a kormányfő politikája nem építi, hanem elveszíti Magyarországot és veszélyezteti a magyar embereket. Közleményük szerint Magyarország a régió és az Európai Unió legrosszabbul teljesítő országa, mert a miniszterelnök nem a dolgát teszi, hanem nemzetközi stratéga szerepében tetszeleg. Úgy fogalmaztak, hogy a „nemzeti stratégiáról szóló hablaty nem takarja el Magyarország stratégiai meggyengülését”, ami a miniszterelnök „történelmi, politikai ámokfutásának következménye.”

Az MSZP azt kifogásolta, hogy a miniszterelnök nem beszélt a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, a Kínától felvett egymilliárd eurónyi hitelről, a magas inflációról és a magas államadósságról. Ma a magyar állam többet költ az államadósságra, mint az egészségügyre, illetve GDP-arányosan a magyar állam költi a legtöbb pénzt államadósságra az EU-ban – emelték ki. Az MSZP azt írta, remélik, hogy Orbán Viktor „nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból”.

A Tisza Párt szerint a kormányfő beszéde „egy Budapest központú világpolitikáról” és nem a magyar emberek problémáiról szólt. Bírálták, hogy a kormányfő nem beszélt a egészségügy és az oktatás helyzetéről, a hárommillió létminimum alatt élő emberről és a „külföldre menekült százezrekről”. A Tisza Párt is kiemelte a magas államadósságot, valamint a „kínai giga hitelt”, amellyel szerintük a kormány elzálogosítja a jövőt. A miniszterelnök „demográfiai fenntarthatóságról álmodozott”, miközben a kormány téves politikája miatt kevés gyermek születik – írták a közleményben.

A Jobbik azt írta: helyesnek tartják, hogy a miniszterelnök 2025-től megduplázná a gyerekek után járó családi adókedvezményt. Szerintük a valódi megoldás ugyanakkor az lenne, ha az adókedvezmény évenként, legalább az előző évi inflációnak megfelelő mértékben emelnék. Hozzátették, hogy erre vonatkozóan javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában