Tárgyalás Moszkvában

2024.07.05. 16:47

Orbán Viktor: a következő fél év a békemisszióról szól (videó)

Európának a béke a legfontosabb. A magyar EU-elnökség a következő félévet – az akkor végzendő munkát – békemissziónak tekinti – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közös sajtótájékoztatóján pénteken Moszkvában. Nem fegyvernyugvást kell elérni az ukrajnai háborúban, Oroszország a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja elérni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott pénteki moszkvai tárgyalások után tartott közös sajtónyilatkozatban.

MW

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök a tárgyalásuk után tartott moszkvai sajtótájékoztatón 2024. július 5-én

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Benko Vivien Cher

 A kormányfő elmondta, hogy pénteken 14. alkalommal folytatott megbeszélést Oroszország elnökével. 

Úgy fogalmazott: a találkozó különös jelentőségét az adta, hogy háborús időben történt, „egy olyan pillanatban, amikor Európának nagy szüksége van a békére.”

Orbán Viktor közölte: a találkozón elmondta az orosz elnöknek, hogy az elmúlt évtizedek kivételes európai fejlődésének alapját a béke adta.

Most viszont két és fél éve a háború árnyékában élünk Európában, és ez rendkívüli nehézséget okoz Európa számára

– tette hozzá.

Nem érezzük magunkat biztonságban, látjuk a pusztítás és a szenvedés képeit, és ez a háború most már a gazdasági fejlődés megtörésében és versenyképességünk visszaesésében is jelentkezik

– állapította meg.

A miniszterelnök szavai szerint az elmúlt két és fél évben azt tanultuk meg, hogy dialógus nélkül és diplomáciai csatornák nélkül nem tudjuk elérni a békét.

Mert a béke nem magától lesz, hanem meg kell teremteni, azért dolgozni kell

– hangsúlyozta, hozzátéve: Európának békére van szüksége.

Ennek módozatait tárgyalta meg a találkozón az orosz elnökkel, azt akarta megtudni, hogy merre van a békéhez vezető legrövidebb út – mondta.
 

A miniszterelnök közölte: három kérdésben szerette volna hallani az orosz elnök álláspontját. Elsőként arról kérdezte, hogy mit gondol az asztalon lévő béketervekről és a béketárgyalási formátumról. Másodsorban arra volt kíváncsi, hogy mit gondol a tűzszünet és a béketárgyalás viszonyáról, "lehetséges-e hamarabb tűzszünet, mint béketárgyalás?" Kíváncsi volt továbbá az orosz elnök véleményére a háború utáni európai biztonsági rendszerre vonatkozóan 

– sorolta a magyar kormányfő.

Orbán Viktor kijelentette: hálás az orosz elnöknek a nyílt és őszinte megbeszélésért.

Kitért arra is, hogy az elmúlt két és fél év során „fogytak és alig maradtak” olyanok, akik mindkét háborúzó féllel tudnak beszélni. Magyarország a nagyon kevesek egyike – mutatott rá, hozzátéve: ezért járt a héten Kijevben és ezért van most Moszkvában.

Megtapasztaltam, hogy az álláspontok messze vannak egymástól, a háború lezárásához és a béke megteremtéséhez szükséges lépések száma magas, de a dialógus és párbeszéd helyreállítása tekintetében az első fontos lépést ma sikerült megtenni

– mondta Orbán Viktor, majd megjegyezte: folytatja ezt a munkát.

Vlagyimir Putyin: Moszkva a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja

 Nem fegyvernyugvást kell elérni az ukrajnai háborúban,

 Oroszország a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja elérni

– jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott pénteki moszkvai tárgyalások után tartott közös sajtónyilatkozatban.

ORBÁN Viktor; PUTYIN, Vlagyimir
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök a tárgyalásuk után tartott moszkvai sajtótájékoztatón 2024. július 5-én
Fotó: Benko Vivien Cher / Forrás:  MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az orosz államfő időszerűnek és hasznosnak nevezte a megbeszéléseket, és megköszönte a magyar kormányfőnek, hogy ellátogatott Oroszországba. Putyin szerint Moszkva Orbán Viktor látogatását a párbeszéd helyreállítására tett kísérletnek tekinti.

Vlagyimir Putyin meglehetősen alaposnak, közvetlennek és őszintének nevezte a több mint két és fél órás eszmecserét, amelyet a magyar miniszterelnökkel folytatott.

Miről szólt a békemisszió?

– Kijevi látogatása során Orbán Viktor két fő problémakört igyekezett rendezni: javasolni a tűzszünetet a béke elérése érdekében, és rendezni a magyar–ukrán viszonyt – mondta a Magyar Nemzetnek Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet szakértője. 

Mint kifejtette, a kettőből az egyik, a tűzszünet és béke eléréséhez azonban mindkét szemben álló félre szükség van, utóbbira a svájci békecsúcson is utaltak – a következő csúcsra akár Oroszországot is meg kell majd hívni. Ha a látogatást ebben a kontextusban vizsgáljuk, akkor következtethetünk arra is, hogy a mostani spontán moszkvai út, a kijevi út egy következetes folyamodványa, ugyanis ha a miniszterelnök az egyik félnek jelezte a fegyverszünet és a béke szükségességét, azt a másik felé is meg kell tenni – tette hozzá a szakértő. 

– Putyin elnök Asztanában, a Shanghaji Együttműködési Szervezet találkozóján beszélt a tűzszünetről – emlékeztetett az elemző. Akkor az orosz elnök azt mondta, hogy utóbbira nem lát lehetőséget, ugyanis Oroszország nem lehet biztos abban, hogy Ukrajna részéről is megfelelő lépések történnek majd. A tűzszünethez szerinte el kell érni, hogy a másik fél, azaz Ukrajna hajlandó legyen olyan lépéseket tenni, amelyek elfogadhatók Moszkva számára, és azok hatása visszafordíthatatlan legyen.

Ennek tükrében kevés esély van arra, hogy jelentős, a konfliktus dinamikáját érintő eredmény születhessen, de ezzel együtt is az ilyen párbeszédekre szükség van. Előbb vagy utóbb minden háborúban a diplomáciának kell előtérbe kerülnie.

Kérdés az is, hogy miközben Orbán Viktor Zelenszkijjel való találkozóját látványosan megéljenezte a Nyugat, s az Egyesült Államok budapesti nagykövete is üdvözölte, miért nem üdvözlik akkor Nyugaton a vezető politikusok azt, hogy a magyar miniszterelnök az orosz elnökkel tárgyal. Seremet Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajna fontos partner a Nyugat számára, és ebben a tekintetben Magyarország álláspontja és attitűdje úgymond kilógott a sorból. Így a kijevi látogatásnak ebben a tekintetben lehetett pozitív hatása, ugyanis ez nem csak Kijev felé irányuló lépés vagy – ha úgy tetszik – gesztus volt. 

A cikk folytatását ITT tudja elolvasni.

 

Közölte, hogy szó esett az ukrajnai konfliktus megoldásának lehetséges módjairól, és Orbán Viktor beszámolt neki keddi kijevi tárgyalásairól, amelyek során tűzszünetre szólított fel, hogy megteremtse a feltételeket az Ukrajnáról hosszabb távra szóló tárgyalásokhoz.

Putyin ismételten kifejezte Oroszország készségét a konfliktus tárgyalásos rendezésére, hozzátéve, hogy Kijevben ezzel szemben még mindig bíznak a győzelemben, és úgy vélve, hogy Ukrajna támogatói továbbra is megpróbálják 

ezt az országot és népét faltörő kosként, áldozatként felhasználni az Oroszországgal való konfrontációban.

Álláspontja szerint az ukrajnai vezetésnek azért sem érdeke a megegyezés, mert a hadiállapot visszavonása után, szabad választásokon „közel nulla esélye” lenne „elvesztett legitimitásának” visszaszerzésére.

Nem egyszerűen fegyvernyugvásnak vagy ideiglenes tűzszünetnek kell lennie, nem valamiféle szünetnek, amelyet a kijevi rezsim arra használhatna fel, hogy pótolja a veszteségeit, átcsoportosítást hajtson végre, és újrafegyverkezzen. Oroszország a konfliktus teljes és végleges befejezése mellett van

– mondta Putyin.

Rámutatott, hogy Moszkva szerint ennek érdekében maradéktalanul ki kell vonni az ukrán erőket a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni régióból, de vannak egyéb feltételek is.

Az orosz elnök arról is szólt, hogy folytatódik a munka a paksi atomerőmű bővítési projektjén. Hangsúlyozta, hogy az ötödik és hatodik blokk üzembe helyezésével a létesítmény kapacitása több mint kétszeresére nő.

Korábban írtuk

Maratoni tárgyalást folyatott Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal

Lezárultak Moszkvában a tárgyalások Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök között – közölte Dmitrij Peszkov államfő sajtótitkárára hivatkozva a RIA Novosti.  Kétségtelen, hogy meglehetősen alapos, közvetlen és őszinte véleménycserére került sor az aktuális nemzetközi kérdésekről. Beleértve az ukrán konfliktust is – jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután Orbán Viktorral tárgyalt Moszkvában.

Peszkov bejelentette, hogy lezárultak a tárgyalások Putyin és Orbán magyar miniszterelnök között – tudósított a RIA Novosti alapján a Magyar Nemzet.

A találkozóra a Kremlben került sor, összesen körülbelül három óráig tartott.

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, hogy nyílt eszmecserét folytatott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel nemzetközi kérdésekről, köztük Ukrajnáról.

Kétségtelen, hogy meglehetősen alapos, közvetlen és őszinte véleménycserére került sor az aktuális nemzetközi kérdésekről. Beleértve az ukrán konfliktust is 

– mondta Putyin a megbeszélések után.

Vlagyimir Putyin elmondta, hogy Orbán Viktorral az ukrán konfliktus megoldásának lehetséges módjairól tárgyalt, a magyar miniszterelnök a közelmúltban Kijevben folytatott kapcsolatfelvételéről beszélt.

Az orosz elnök arról számolt be, hogy Orbán Viktor tűzszünetre szólított fel, hogy megteremtse a feltételeket az Ukrajnáról szóló tárgyalásokhoz. Putyin szerint azonban nem szabad tűzszünetet vagy szünetet tartani a kijevi rezsim újrafegyverzése érdekében,

Moszkva a konfliktus teljes és végleges lezárása mellett van

– mondta Putyin.

De a másik fél részéről – tette hozzá – azt hallják, hogy nincs akarat semmilyen módon megoldani a konfliktust. Mint mondta:

Ennek az országnak a szponzorai folytatják az ország kihasználását és áldozatot csinálnak belőle

Ahogyan mi látjuk a helyzetet– mondta az orosz elnök, hozzátéve, hogy a magyar miniszterelnökkel megbeszélték ezt –, még nem készek arra, hogy lemondjanak az álláspontjukról. A harcok leállítását azért sem akarják, mert ebben az esteben vissza kell vonni a hadiállapotot – magyarázta Putyin.

Az elnök időszerűnek és hasznosnak nevezte az Orbánnal folytatott megbeszéléseket, és megköszönte neki, hogy Oroszországba látogatott. Moszkva a magyar miniszterelnök érkezését a párbeszéd helyreállítására tett kísérletnek tekinti

– fogalmazott. 

Oroszország és Ukrajna álláspontja nagyon messze van egymástól, sokat kell még tenni a konfliktus lezárásához – jelentette ki Orbán Viktor a sajtótájékoztatón. A magyar miniszterelnök beszámolt arról, hogy Putyinnal az ukrajnai béke eléréséről és az ahhoz vezető legrövidebb útról tárgyalt.

Mint mondta,

akkor tárgyalt Putyinnal, amikor Európának békére van szüksége, és megvitatta az orosz elnökkel, hogy mi szükséges a béke eléréséhez szükséges, és mi az ahhoz vezető legrövidebb út.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy az ukrajnai konfliktus befolyásolja Európa gazdaságát és versenyképességét.

A RIA Novosztyi tudósítása szerint Orbán Viktor meghallgatta Putyin gondolatait a rendelkezésre álló békekezdeményezésekről, a tűzszünetekről és tárgyalásokról, valamint a háború utáni Európa jövőképéről, és ígéretet tett arra, hogy folytatja az ukrán konfliktus megoldására irányuló erőfeszítéseit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában