Szent István örökösei

2024.08.18. 18:48

Kövér László: a Kárpát-medence nemzetei csak egymással együttműködve maradhatnak meg

A Kárpát-medence együtt élő nemzetei csak Szent István egyetemleges örököseiként együtt, egymással együttműködve maradhatnak meg – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki Nagykaposon, ahol ünnepi beszédet mondott az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából tartott megemlékezésen vasárnap.

MW

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a felvidéki Nagykaposon, az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a református templomban tartott megemlékezésen 2024. augusztus 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

A Felvidék egyik legkeletebbre fekvő magyarlakta településén, a helyi református templomban tartott, istentisztelettel egybekötött megemlékezésen az Országgyűlés elnöke beszédében felidézte a honfoglalás korszakát lezáró pozsonyi csata, valamint a keresztény magyar állam megalapításának történetét, illetve a magyar történelem több más jelentős eseményét.

KÖVÉR László
Az ünnepséget a helyi református templomban tartották meg
Fotó: Vajda János / Forrás: MTI

Rámutatott: a honfoglalás kora óta a saját rendjében és szabadságában élni akaró magyarság minden nemzedékét megkísértik és próbára teszik a különféle idegen birodalmak azon törekvései, hogy felszámolják a magyar szabadságot, megtörjék a magyar életet, hogy elűzzék vagy akár kiirtsák a magyarokat. Hozzáfűzte: bár Magyarország a történelem során változott, területe néha megnagyobbodott, olykor megkisebbedett, néha megszállták, néhányszor úgy tűnt, hogy elpusztul, az országnak mindig volt ereje, hogy megtalálja a megmaradás és az újrakezdés ösvényeit.

Birodalmak törtek ránk keletről és nyugatról, aztán a történelem süllyesztőiben rendre eltűntek, míg az általuk meggyötört Magyarország a Szent István-i alapokon mindig újjászületett

– világított rá Kövér László. Kifejtette: a magyarok e több mint ezer év alatt szinte már mindent láthattak: gyarapodást, hanyatlást, háborúkat, a Kelet öldöklését, de azt is, hogyan hagyja őket cserben a Nyugat, és azt is, hogy a Nyugat és Kelet birodalmai egymással összefogva miként fojtották vérbe a szabadságharcukat.

Napjainkban pedig azt látjuk, hogy az európai nemzeti államokat, mint közhatalmakat, a legtöbb államét felülmúló gazdasági erőt koncentráló globális magánhatalmak miként akarják túszul ejteni; az európai eszményeinket - a békét, a demokráciát, a jólétet és a keresztény gyökérzetű kultúrát - korábban megtestesítő Európai Uniót pedig miként akarják ugyanazon erők a háború, a diktatúra, az elszegényítés és a keresztényellenesség eszközévé tenni

– emelte ki Kövér László. Megjegyezte: soha nem volt könnyű az élet a Kárpát-medencében, s most a harmadik világháború kitörésével fenyegető időkben sem az, azonban a magyaroknak Szent István eszmei hagyatéka a legnehezebb időkben is mindig biztos utat mutatott, és most sincs másként.

Hangsúlyozta:

a magyaroknak, mint a Kárpát-medencében ma is legnagyobb lélekszámban élő nemzetnek, a jövő kérdésének megválaszolásában a lélekszámukkal arányos a felelősségük, s a magyarok válasza az, hogy a Kárpát-medence együtt élő nemzetei csak Szent István egyetemleges örököseiként együtt, egymással együttműködve maradhatnak meg!

Leszögezte: a minden európai nemzeti államot felszámolni akaró és erőforrásaik kisajátítására törő globális magánhatalmakkal szemben csak a nemzeti identitást védő államoknak van esélyük megmaradni.

„Az összetartozás érzése nélkül ugyanis nincs nemzet, nemzet nélkül pedig nincs létjogosultsága a nemzeti államoknak, így azok – földrészünkön például Európai Egyesült Államok néven – a globális magánhatalmak érdekei szerint összeolvaszthatók és felszámolhatók” – jelentette ki Kövér László.

KÖVÉR László; I. SZENT ISTVÁN
Kövér László megkoszorúzza Szent István szobrát a felvidéki Nagykaposon
Fotó: Vajda János / Forrás: MTI

Kifejtette: a mindezt előkészítő műveletnek a következményei mindazon abnormalitások, amelyeket politikai, gazdasági vagy kulturális területen napjainkban az Európai Unióban látni lehet.

Immáron ember mivoltunk áll átfogó ostrom alatt, tisztelt Honfitársaim

– fogalmazott az Országgyűlés elnöke. Hozzátette: csak a nemzeti közösségek identitását tiszteletben tartó és egymással együttműködni képes államoknak lesz kellő ereje a közös fenyegetéssel, globális magánhatalmakkal szembeni önvédelemre és talpon maradásra.

Az istentisztelettel egybekötött megemlékezést követően a református templom melletti parkban a rendezvény résztvevői megkoszorúzták az államalapító Szent István ott álló szobrát.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában