Az Igazság órája

2024.09.15. 10:00

A Trump-Harris vitát Orbán Viktor nyerte (videó)

Az is nagyon ritka, hogy egy külföldi vezetőt pozitív kontextusban hoznak szóba egy elnökjelölti vitában.

MW

Forrás: AFP

A Trump-Harris elnökjelölti vita abszolút győztese az maga Orbán Viktor – mondta el Az Igazság órájában, az Alapjogokért Központ (AK) és a Hír FM közös műsorában Koskovics Zoltán, az AK geopolitikai elemzője. Nem volt még példa arra, hogy magyar politikust, miniszterelnököt megemlítettek volna egy amerikai elnökjelölti vitában – hangsúlyozta. 

Az is nagyon-nagyon ritkán fordul elő, hogy egyáltalán pozitív kontextusban említsék egy másik ország vezetőjét egy hasonló politikai vitán az Egyesült Államokban

 – tette hozzá Koskovics Zoltán. (Ismert: Donald Trump volt az, aki elismerően nyilatkozott a magyar kormányfőről az eseményen.)

Dornfeld László, az AK vezető elemzője kifejtette: a demokraták új jelöltje, Kamala Harris a vártnál jobban teljesített, látszott, hogy betanult szöveget mondott vissza minden egyes kérdésre. Korábban már kiderült egy ilyen vita esetén, hogy valamelyik jelölt előre megkapta a kérdéseket. – 

Én élnék a gyanúperrel, hogy Kamala Harrisnak volt ideje felkészülni ezekre a kérdésekre 

– jegyezte meg a vezető elemző. (2016-ban, még a demokrata előválasztás során Bernie Sanders ellen történt az, hogy Hillary Clinton előre megkapta a kérdéseket és ez később kiderült.)

Koskovics Zoltán szerint annak, aki arra kíváncsi, hogy hogyan áll a verseny a Fehér Házért, annak nem a közvéleménykutatásokat érdemes figyelnie, hanem a fogadóirodák nyereményszorzóit. A fogadóirodák nem ideológia vagy szimpátia mentén becsülik meg az esélyeket, nem foglalkoznak ezekkel, ha rossz téteket számolnak ki a statisztikusaik, akkor kirúgják őket. Összesen két-három olyan hét volt augusztusban, amikor bukmékereknél Kamala Harris vezetett.

 Előtte és utána is Donald Trump állt, áll jobban náluk

 – hangsúlyozta.

Az biztos, hogy két, az elnökválasztás során fontos kérdésben, a migráció és a gazdaság témakörében Donald Trump egyértelműen jobb válaszokat tud adni – mondta Dornfeld László. Harris felívélese annak volt köszönhető, hogy új jelöltként dobták be. Ilyen szempontból az alelnök nem tudta kihasználni a vitát, nem tudta meggyőzni az embereket arról, hogy új színt tud hozni az amerikai politikába – jegyezte meg az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Az Igazság órájának fenti adását itt nézhetik, hallgathatják meg:

https://www.youtube.com/watch?v=l3KyR2Bj8Ok

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában