Korrupció

2024.09.05. 08:30

Folytatódnak a fővárosi kenőpénzes ügyek

A Magyar Nemzet arról ír, hogy az Anonymous által nyilvánosságra hozott hangfelvételek alapján arra lehet következtetni, hogy súlyos bűncselekményeket követhettek el Pestszentlőrincen.

MW

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere, a DK frakcióvezetője

Forrás: MW

Fotó: Havran Zoltán

A fővárosi vesztegetési botrány nyomozásában vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a pestszentlőrinci korrupciógyanús ingatlanügyeket – értesült a Magyar Nemzet.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy Budai Gyula fideszes képviselő még 2022 tavaszán tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) azt követően, hogy Anonymous egy olyan vágatlan hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely arról szól, hogy a XVIII. kerületi ingatlanfejlesztések után komoly vagyonok vándorolhatnak Szaniszló Sándor DK-s polgármesterhez, a helyi alpolgármesterhez és azokhoz az emberekhez, akik elősegítették a gyors, olajozott ügymenetet. 

A felvételeken hallható, hogy az Üllői út 323. szám alatt épülő 86 lakásos beruházásból az érintettek négy lakást tudtak maguknak „kikanyarítani”. Ebből kettőn a helyi polgármester és az alpolgármester, kettőn pedig az álarcos alak felvételén beszélő, baloldali kötődésű személyek osztozhattak.

Egyikük említést tett az Üllői út 357. szám alatti 46 lakásos projektről is. Az egyik beszélgetőtárs szavaiból végül kiderült, hogy egy jól kieszelt hitelkonstrukcióval és túlárazással ebből a beruházásból is sikerült visszakapni négy lakást. 

A botrány kirobbanása után Szaniszló Sándor tagadta, hogy bármiféle visszaélésben részt vett volna, őt a nyomozó hatóság nem gyanúsítja semmivel.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában