Nem elég a pénz

2024.09.13. 07:58

Busás támogatást kapott külföldről, mégis az olvasóktól kér a Mérce.hu

A holland kormánytól, Brüsszeltől, a Soros-egyetemtől is kaptak pénzt, de a külföldről érkező több mint tízmilliós támogatás ellenére ismét olvasóitól kér anyagi segítséget a Mérce.hu. A szóban forgó forrásokat 2023-ban kapta a portál, ám a támogatások jelentős részét az idei évben kell felhasználniuk – írja a Magyar Nemzet.

MW

Jámbor András Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A szélsőbaloldali, feminista portál az olvasóihoz fordult segítségért, állításuk szerint idén további tízmillió forintnyi adományra lenne szükségük a működéshez.

Érdekességként jegyzik meg a cikkben, hogy ez az összeg nem sokkal kevesebb, mint a Mércét működtető Kettős Mérce Blog Egyesület vezető tisztségviselőjének éves bére.

A szervezet 2023-as beszámolója szerint az elnök 12,7 millió forintnyi bért kapott úgy, hogy 2022-ben még csak 3,1 millió forint volt a járandósága, ami egyetlen év alatt több mint 400 százalékos béremelés.

A cikk szerint 

ez a tisztségviselő nem lehet más, mint Papp Gáspár Benedek, aki 2020-ban vette át a szervezet vezetését Jámbor Andrástól. 

Papp Gáspár nevével először egy 2013-as, a diáktüntetésekről szóló Vasárnapi Hírek-cikkben találkoztunk. Akkoriban filozófiát hallgatott az ELTE-n, valamint a Humán Platform és a Hallgatói Hálózat aktivistája volt.

A Mérce.hu adománygyűjtése amiatt is érdekes, hogy 2023-ban tetemes mennyiségű külföldi forrásban részesültek. A Hivos Foundation nevű, LMBTQ-jogokat terjesztő szervezeten keresztül amerikai, holland és uniós költségvetési források érkeztek tavaly, a Hivos összesen hárommillió forintnyi dollárral segítette a Mércét.

Brüsszeltől a Közös értékeink program keretében kis híján négymillió forint érkezett, a Soros-egyetem másfél millió forinttal, a Journalism.eu pedig kétmillió forinttal támogatta a Mércét.

Ez utóbbi összeget Böjte Csaba és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány lejáratására használta fel a portál, amely egy nő hamis abúzusvádjait közölte egy másik híroldallal, az Átlátszó Erdéllyel együttműködve.

A további részleteket és a teljes cikket ide kattintva tudja elolvasni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában