Kósa Klára a reneszánsz világát örökíti át a mába

Kósa Klára keramikusművész, a népművészet mestere állítja ezt, akinek személyében a reneszánsz kerámia újraélesztőjét ismerhettük meg. Nemrégiben, a zalaegerszegi fazekasfesztiválon tartott előadást e témáról.

De vajon mi vezérelte a szakembert  Mátyás király és Beatrix királyné korának  kerámiái felé? Lényegében a  középkor, a magyar reneszánsz gondolatiságát,  az úgynevezett királyi ajándékot akarta átültetni a mába. A műhelyében készülő egyedi, sablon, matrica és  előrajzolás nélkül megalkotott királyi ajándékok ugyanis  nem használati tárgyak, hanem szimbólumok hordozói. Ezekkel jelet küld az, aki adja, s  jelet kap a megajándékozott is - fejtegeti Kósa Klára.

Kósa Klára maga mondja meg a műhelyébe betérőknek, hogy milyen tárgyat válasszanak. Fotó: Katona Tibor

A fazekasság múltját kutatva arra jutott, hogy bár az agyagművesség az egyik legősibb mesterség, történelmünk folyamán nagy szünetek mutatkoznak a művelésében. Az egyszerű emberek például évezredekig kizárólag fa lapokról,  tálakból  ettek, csak a 17. század elején jelentek meg a cseréptányérok.

- A cserépedényt nagy becsben tartották,  egy lakodalomba például  minden vendég vitte magával a saját,  otthoni cseréptányérját, abba kapta az ételt. Ugyanígy vitték  a butellát vagy a bokályt, amiből a pálinkát, illetve a bort, vizet hörpintették. Az italos palackokat leggyakrabban valami jeles nap alkalmából kapták ajándékba - villant fel egy érdekes részletet a Szentendrén dolgozó fazekas, keramikusművész. Mint elmondja, ezek a tárgyak már gyakorta díszítettek.

- A 15. századi főúri paloták csak úgy roskadoztak a meseszép textilektől, üvegektől, kerámiáktól, de ezeket egyáltalán nem használták, az evés-ivás céljára kizárólag aranyat, ezüstöt, húzott üveget és ónt használtak. A falu népe ámulva nézte, s szerette volna valamiként leutánozni mindezt, a maga egyszerű módján, eszközeivel. De talán nem is  az esztétikai öröm volt a legfontosabb ebben, hanem hogy a motívumokkal, szimbólumokkal kifejezzenek valami mélyebb tartalmat, oltalmat szerezzenek a tárgyak használóinak. A legtöbb fazekas  valamiféle varázslatot vitt tovább a jelek útján.

Akkoriban még a használt motívumok jelentésével is pontosan tisztában voltak. Az évszázadok során azonban sokminden a felejtés martaléka lett, arról nem is szólva, hogy a magyar és egyetemes jelképekre, szimbólumokra az idők során annyiféle jelentéstartalom rakódott, hogy ember legyen a talpán, aki pontosan vissza tudja fejteni a tiszta forrást. Kósa Klárát azonban nem ijeszti ez a feladat.

- A tejesköcsögön például sokszor fordult elő kereszt jel, akár ecsettel, akár írókával húzva. Ez  a gonosz, a megrontás ellen védett. A négyes osztatú edény is igen gyakori. Ez az elrendezés eredendően a kelő és a nyugvó Napra, s a kelő és a nyugvó Holdra utal. De temérdek dolog kötődik még hozzá, például az őskáoszban a négy sarkú négyzet jelentette a rendet, Noé életmentő bárkája is négyzet alakú volt. A templomok központi terét is ezért hívják hajónak, mert ez mentette meg az emberiséget a bűn özönvizétől. S persze még jópár számnak megvan a maga ősi  beágyazottsága.

A szövött textília alapja például a kettős osztat. Éjjel - nappal, gyerekkor - felnőttkor, keserű - édes, vidám - komoly... Vagy nézzük a hetet. A Göncöl szekér hét fényes csillagból áll, hét napja van a hétnek, ennyi a skála hangjainak a száma, hét  kívánsága van a Miatyánknak... A régi fazekasok még mindezt észben tartották, s amikor az egyszerű parasztasszony kirakta a falára a négy vagy ötfelé osztott tálat, tudta, hogy mire gondoljon. Ma már gyakran hiányzik ez a fajta az értő tudás és alkalmazás. A színeknek, formáknak ugyanígy megvan a rendje. A zöld például a hatalom színe, Mátyás király  legalább egyszer zöldbe öltözött napjában - sorolja.

Kósa Klára következetesen jár az elődök útján. Olyannyira, hogy a műhelyébe betérőknek ő mondja meg, milyen tárgyat válasszanak. Alaposan kikérdezi őket, s csak illő szimbólumokkal ékes, a személyhez illő portékát ad át.