Jó reggelt, Zala vármegye!

Bóbita, bóbita táncol, körben az angyalok ülnek... Nincs magyarul beszélő ember, aki ne tudná folytatni Weöres Sándor versét. Kell ennél nagyobb dicsőség költőnek? A minap arról hallhattunk derűs eszmefuttatást egy bábelőadásnak álcázott életmesélésen, hogy az irodalom leszoktat az önzésről, az irodalom tudja, hogy a szabadságnál és szerelemnél alig kell több az ember fiának, lányának, a költők pedig 100 évre előre tudják, mi fog történni. Vörösmarty például 150 évvel korábban tudta, milyenek leszünk a háború után. Karinthy meg azt, hogy öt kézfogásnyira vagyunk az emberiség minden egyes tagjától. Mégis az a legnagyobb dilemma, hogy a nyelvvel megragadható-e a valóság. És tényleg, néha egyáltalán nem értik egymást még az egy nyelvet beszélők sem.