A valóság

Kérdések egész sorát vetette fel, ha focizni készültünk a kollégiumi időkben. Elsősorban a meccsrendezés tárgykörében kerestünk megnyugtató válaszokat. Amikor világossá vált a szándék, hogy játsszunk, rögtön felmerült a kérdés, hogy van-e labda, és kell-e hozzá pumpa, hogy futballozásra alkalmas állapotba kerüljön. Fontos kérdés volt, hogy vagyunk-e elegen ahhoz, hogy legalább egy csapat összeálljon, majd az ellenfél kiléte és létszáma is az érdeklődés központjába került.

Azt gondolná az ember, hogy a futball-anarchikus viszonyok a baráti alapon szerveződő sportnál magasabban, mondjuk egyesületi szinten megszűnnek: az érintettek olyan struktúrákat alakítanak ki, amik lehetőséget adnak arra, hogy a meccs kitűzött időpontjában rendelkezésre álljon labda, pálya, ellenfél. Idővel természetesnek veszi az ember, hogy a megyei osztályú és a válogatott meccsek is akkor és ott játszódnak, ahová meghirdették őket. Ahogy áramszünet esetén nagyon tud hiányozni az a kis fény, ami az éjszaka kinyitott hűtőből árad, úgy értékelődik fel az a bizonyosság, amire a szurkoló és a futballista alapozhatja sportéletét, ha elfogadja természetesnek, hogy egy Európa-bajnoki selejtező nem kollégiumi lazasággal szerveződik.
Amikor ezek a sorok íródnak, rejtély még, hogy melyik pályán talál rá a magyar válogatott a bolgárra, és az illetékes helyhatóság meg az UEFA egyaránt beleegyezik-e a meccs lejátszásába. A számítógépes sportmenedzserjátékok fejlesztésére szakosodott cégek számára új ötleteket adhatnak a bulgáriai események. Lehetséges, hogy a jövőben a virtuális térben is megoldandó probléma lesz leküzdeni az olyan helyzeteket, amit a balfék szövetség, a balhézó ultrák és a polgárok nyugalmát féltő önkormányzatok cselekedetei állítanak elő. Meg fognak izzadni a játékosok a monitor előtt.
Rejtő Jenő hőse, Wágner úr nem hitt abban, hogy száz font létezhet a számtanpéldák világán kívül. Huszonnégyet már látott egyben, az valóság. Az egyik barátom kerüli a megyei focinál magasabb osztályban játszott meccseket. Meglátása szerint a profizmus fokozódása a valóságosság rovására megy, valahogy elveszik az őszinteség.

Az említett barátom most boldogan figyeli a bolgár futballcirkuszt, hiszen olyan messze van a profizmustól, és annyira kelet-európai módon valóságos, hogy akár a kollégiumban is történhetne.