Hét dombra épült - Pillanatok a portugál főváros mindennapjaiból

A portugáliai Salazar-diktatúrát megdöntő 1974-es "szegfűk forradalma" után szimpatikus lett ez az ország. Az elmúlt évben látott tévésorozat (Öltések közt az idő) lisszaboni jelenetei újra felkeltették érdeklődésemet iránta, ezért február elején elrepültünk Lisszabonba.

Este érkeztünk, s taxival utaztunk a belvárosi öreg, de nagyon tiszta panzióhoz. Nem hallgatva a jó tanácsokra, előre nem kérdeztük meg a viteldíjat, ezért egy esti "városnézés" miatt a dupláját fizettük a szokásosnak. Visszafelé már volt időnk felfedezni a repülőtéri busz közeli megállóját és olcsón, húsz perc alatt kijutottunk a reptérre. Másnap ragyogó napsütésben felkerestünk egy információs irodát, ahol térképeket, tanácsokat és minden közlekedési eszközre érvényes és kedvezményes belépőket is tartalmazó Lisszabon-kártyát vásároltunk. Ennek segítségével keresztül-kasul beutaztuk a várost, külön élmény volt a muzeális villamosokon utazni.
A hét dombra épült Lisszabon egyik dombján a második emeleten lévő vasútállomásra mozgólépcsőkön mentünk fel és ingyen utaztunk a kontinens legnyugatibb pontjához, a Roka-fokhoz is.

A gyarmattartó múltnak köszönhetően a népesség vegyes, utunk során szinte minden bőrszínű emberrel találkoztunk a fekete bőrű, elegánsan öltözött hivatalnoktól a mandulaszemű makaói turistákig.

A felfedezők emlékműve. Innen indultak útnak a portugál hajósok. A belsejében kiállításokat rendeznek

Az 1700-as évek pusztító földrengése után felépített városban sok a park, a szökőkút, a közterületek tiszták. Meglepő ugyanakkor, hogy a belvárosban többemeletes épületek, egykori panziók állnak üresen. Itt is óriási falfelületeket csúfít el a graffiti.

A pénzkereseti módok változatos formáját ismertük meg. Sokan koldulnak. A forgalmas utcákon látni még cipőtisztító idős embereket. Az óceán közelsége miatt gyakran permetező zápor vonul át a város felett, ilyenkor megjelennek az esernyőárusok. Ha újból kisüt a nap, akkor pedig napszemüvegárusok próbálnak üzletet csinálni.

Több helyen bronzszobornak maszkírozva produkálták magukat, akik a megélhetésnek e módját választották. Nagy sikere volt egy sétálóutca közepén padon ülve gitározást és éneklést imitáló nőnek, aki mellett volt egy bőrönd, abból jött a hang, s minden bronzszínű volt. Arrébb egy fiatalember az utca kövén ülve festékszóróval alkotott képeket, kicsit távolabb társa portrét rajzolt. Mindkettejük egy kartonlapon, angol nyelven tudatta: hat hónapos európai körutazásokhoz üzemanyagra és szállásra gyűjt - láthatóan nem sikertelenül.

A Santa Justa felvonó az Alsóváros és a Felsőváros között

Csalódást okozott, hogy a déligyümölcs és az olivabogyó nagyon drága. A borok kiválóak és megfizethetők, de meglepődtünk, amikor jellegzetes helyi italt kértünk és "dzsinzsát" kaptunk. A ginjinha valójában likőrszerű meggyágyas pálinka. Az utcai árusok hamuban sütik a marónit, messziről látszik és érződik kályhájuk füstje.

Öt nap alatt sok műemléket, szépséget láttunk, de rájöttünk, hogy Lisszabon megismeréséhez hetekre lenne szükség. Talán legközelebb.

Fado és a leghosszabb híd

Lisszabon Portugália fővárosa, az Atlanti-óceán partján, a Tajo folyó tölcsértorkolatában fekszik. Közel 500 ezer lakosú, de a vonzáskörzetével együtt 2,8 millió embernek ad otthont. Látnivalói közé tartozik az Alfama negyed, ahol be lehet térni a fado-előadásokra (a fado Lisszabon jellegzetes zenéje). A Felsőváros a fiatalok kedvelt szórakozóhelye. Jellemző épülete a Belém-torony, amely a portugál hódítások időszakában vált szimbólummá. Itt található a Szent Jeromos-kolostor, amely a Világörökség része. Templomában temették el Vasco da Gama felfedezőt. Lisszabon mellett van a Vasco da Gama híd, Európa leghosszabb hídja.