Legyen szép és hű is – Interjú a költő Varró Dániellel

– Már 12 évesen verset írt. Mi fogta meg az irodalomban?

– Egyrészt az volt a fő motivációm, hogy a nővérem is írt verseket, én is kedvet kaptam. De persze már akkor is tetszettek a jó ritmusú versek. Nagyon szerettem Weöres Sándor és Nemes Nagy Ágnes gyerekverseit.

– A műfordítói vagy a költői tevékenységét tartja jelentősebbnek?

– Ez jó kérdés, a hozzáállásom változott idővel. Már 16 éves gimnazista koromban verseket fordítottam, és abban az időben jobban érdekelt a fordítás. Úgy éreztem, hogy nincs olyan sok költői tapasztalatom, mondanivalóm, tehát azt gondoltam, hogy amiket írok, azok nem olyan érdekesek. Viszont az nagyon érdekelt, hogy egy komoly angol költő, például Shakespeare szonettjeit magyarul minél jobban visszaadjam. Sokáig az volt a célom, hogy elsőrangú műfordító és közepes, de szerethető költő legyek. Igazából a legfőbb megélhetési forrásom a fordítás lett. Színházi és könyvfordításokat készítettem, és emiatt kevés idő jutott a saját versekre. Aztán ez egy idő után megfordult, már jobban foglalkoztatnak a saját költői terveim, úgyhogy mostanában szívesebben írok, mint fordítok.

– Hogy hiteles a fordítás?

– Ez bonyolult és összetett kérdés. A műfordításnál van egy dilemma, azt szokták mondani, hogy a fordítás olyan, mint az asszony. Hogyha szép, nem hű, ha hű, nem szép. Tehát vagy-vagy. Nekünk kiváló magyar műfordítóink vannak. Ennek politikai okai is voltak, hiszen az előző rendszerben sok költőt betiltottak, viszont fordítani és gyerekverseket írni lehetett. A nagy költők inkább fordításokat készítettek, ők inkább a pontosságot, hűséget tartották szem előtt, de nekem mégis inkább a Kosztolányi által képviselt vonal tetszik. Nekem inkább a szépség fontos, és az, hogy amit magyarra fordítunk, az megszólaljon, szép vers legyen belőle.

– Több magyar költőre is reflektált verseiben. Őket mi alapján választotta?

– Valóban sok ilyen versem van, viszont a választásnál biztosan különböző okaim voltak. Valójában nincs olyan sok téma, amelyből egy költő választhat. Éppen ezért, ha átélünk valamit, akkor rögtön eszünkbe jut, hogy erről már írtak. Például mindenki volt már szerelmes, boldog, és amikor van ilyen aktuális helyzet, amikor éppen boldog vagyok, akkor eszembe jut, hogy Csokonai egy lugasban volt boldog, én pedig akkor, amikor tv-t néztem a szerelmemmel. Kicsit más a két helyzet, de ugyanaz az érzés. Vagy elérkezik az ember abba a korba, amikor visszanéz, hogy hol is tart. Pont emiatt sok költő megírta József Attila után a Születésnapomra saját változatát. Szerintem érdekes, mikor párbeszédbe kerülnek a versek, vagy az ember visszautalgat. Ilyesmi módokon szoktam kiválasztani, hogy hogyan és miért utalok más költőkre és versekre.

– A kortárs költők közül kit ajánlana középiskolásoknak?

– Rengeteg nagyon jó kortárs költő van. Nehéz választani. Nekem nagy kedvencem például Havasi Attila. Neki sajnos sokáig csak két kötete jelent meg. Kifejezetten abszurd, nonszensz, közben mégis nagyon mély. Depresszív verseket is ír, de nagyon- nagyon izgalmas szerintem. Nagyon szeretem és tudom ajánlani Keresztes Józsefet. Parti Nagy Lajos az egyik kedvenc kortárs költőm. Szőcs Gézától sokat tanultam. Tóth Krisztina is csodálatos.

– A mai világ, az informatika, a kommunikáció átalakulása több versében is megjelenik. De mi az állandó, az örök érvényű?

– Hát ezt nem könnyű megmondani. Hogy egy költő versei mennyire maradandóak, időtállóak, azt nyilván majd az utókor dönti el. Szoktak attól félni, hogy nem jó túlságosan szleng szavakat használni, mert a nyelv nagyon sokat változik. Vagy ha valaki mai dolgokról ír, akkor azt szokták mondani, hogy gyorsabban avulnak ezek a versek, de én nem gondolom, hogy ez így volna. Például a Nyugat első nemzedékéből ilyen volt Somlyó Zoltán, aki konkrétan írt pesti dolgokról, például gumirádli, flaszter, az akkori pesti szlenggel. Én az ő verseit sokkal frissebbnek érzem, mint akár Ady némely versét.

– A költészet Önnek mennyiben játék, mennyiben komoly?

– Nem gondolom, hogy a kettő kizárja egymást. Én szeretem a hagyományos költői eszközöket, a mindenféle rímeket. Szerintem ezek azért jók, mert attól, hogy például tudom, hány szótagos lehet egy sor, nem írom le rögtön, amit elsőre gondolok, és ez általában jó, mert ami először az ember eszébe jut, az sokkal közhelyesebb tud lenni. És ha az embernek el kell gondolkodnia, attól olyan irányokba megy el a fantáziája, amik sokkal izgalmasabbak tudnak lenni. Szóval szerintem a játék és a komolyság megfér együtt.

– A gyermekei több művét is ihlették. Várhatóak még ilyen jellegű alkotások?

– Nem tudhatom előre, de jó eséllyel igen. Az utolsó kötetemben – ami ősszel jelent meg, a címe A szomjas troll –, négy verses mese van. Amíg picik voltak a gyerekek, verseket írtam nekik, most már nagyobbak (nyolc-, hat- és háromévesek), és már a hosszabb történetek is lekötik őket. Mindegyik kisfiamnak írtam egyet, és a főszereplőt is róluk mintáztam. Van benne egy vikinges mese, mivel a legnagyobb kisfiam nagyon vagány és bátor. A legkisebbnek egy kis hablegényről szóló mesét írtam. Neki az a legnagyobb problémája, hogy szeretne a testvéreivel játszani, de még túl kicsi hozzá. A középsőnek kíváncsi óratörpéről szóló mesét írtam, mert ő nagyon kíváncsi.

Bécs Szonja,

Hermán Alexandra

Gönczi Ferenc Gimnázium

Lenti