Balaton, ahogy a történész látja - Az őszi zalai levéltári nap tóparti történetei

A tudományos konferencia előadói a XVI. századtól kezdve tekintették át a tó és a körülötte élők, nyaralók kapcsolatát a szőlészektől a borászokon, a hajózókon át az üdülő felnőttekig és gyerekekig bezárólag. A konferencián részt vett dr. Mikó Zsuzsanna, a MNL főigazgatója is.

Dr. Gyimesi Endre nyugalmazott címzetes igazgató mint levezető elnök emlékeztetett arra, hogy évszázadokon át mennyivel nagyobb Balaton-parttal rendelkezett Zala megye az északi parton, amely a közlekedési viszonyok miatt a XIX.-XX. század fordulóján még ötvenéves lemaradásban volt a földrajzi adottságok okán kedvezőbb helyzetben lévő déli partszakaszhoz képest. Mégis észak adta azt a várost, Balatonfüredet, amelynek szépségét híres utazók, neves magyarok foglalták visszaemlékezéseikbe. Ezért viselte a konferencia a Zala Balatonja címet.

Dr. Kurucz György, Haász Gabriella, Végh Ferenc, dr. Bilkei Irén, Kapiller Imre, dr. Hudi József, dr. Paksy Zoltán és Molnár András Fotó: Pezzetta Umberto

Noha a fürdőkultúra csak az 1800-as években indult virágzásnak, mivel a Trianon előtti Magyarország több, felvidéki, erdélyi fürdőhellyel is rendelkezett, a szőlő- és termelés már a 16. században számottevőnek mondható. Erről beszélt dr. Bilkei Irén főlevéltáros. A pécsi egyetem oktatója, Végh Ferenc kutatásai eredményeinek közreadásával a törökkori balatoni hajókról számolt be, majd dr. Kurucz György, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja a Festetics flottát választotta témául, Kapiller Imre a Fülöp és Boglár közti rév 1800-as évekbeli történetét dolgozta fel. Molnár András igazgató, a már a Zalai Hírlap hasábjain ezen a nyáron taglalt reformkori kánikulai nyarakba kalauzolt. E sorok írója dr. Hudi József kandidátus, a pápai református levéltár igazgatója előadásánál kapcsolódhatott be. Kiderült, a balatoni fürdőkultúra kialakulását a vízi gyógyítás modernizációja is segítette, s az, hogy a fürdőzés, mártózás helyett az úszás, mint sport is divatossá vált a XIX.-XX. század fordulóján. Míg a reformkorban két nap kellett a gyors postakocsinak, hogy Pestről lejusson a Balatonhoz, addig a közlekedésfejlesztés a középosztálynak is lehetővé tette a megközelítést. Egy 1907-es térképen jól látszik, az ország majd minden pontjáról vezettek utak a Balatonhoz. Az akkor kiépült balatonfüredi villasor pedig követendő építészeti példa volt. (A fejlődésről a tihanyi apátságot és a veszrémi káptalant is meg kellett győzni, hiszen a part menti birtokok egyházi tulajdonban voltak.)

A fürdőzés, a gőzhajózás, a vitorlázás terjedésén lelkesülve terveztek gazdaságilag is gyümölcsözőbb idegenforgalmat az I. világháború előtti kormányok, Balatoni Szövetséget (1913-1940 között a legnagyobb magyar egyesület!), bizottságokat hozva létre, Erről már dr. Paksy Zoltán egerszegi főlevéltáros beszélt. S arról is, hogy a háború és a trianoni trauma miként húzta át a terveket. Az I. világháború alatt a több helyütt működött sebesült katonáknak felállított lábadozó kórház. A jótékony célú üdültetést érhetjük tetten a tanácsköztársaság gyerektáboraiban is. Megtudtuk, 1912-ben még az is komoly kormányzati terv volt, hogy híd épüljön Tihany és Szántód között. Haász Gabriella (Balatoni Múzeum) záró előadása a balatoni úttörőtáborok hangulatát idézte fel. Amelyekből mára semmi sem maradt, úgy, hogy helyettük nem kínálnak túl sok balatoni élményt a mai rászoruló gyerekeknek.