Szüreti vigasság a Göcseji Falumúzeumban (képgalériával frissítve)

Zalaegerszeg - Szüreti vigassággal várta a közönséget szombaton a Göcseji Falumúzeum. Mint a hasonló alkalmakkor általában, ezúttal is sokan kihasználták a szép időt, és bebarangolták a skanzen hangulatos, múltidéző portáit.

zaol.hu

Mivel a szüret jegyében szervezte programját a múzeum, zalai, balatoni és szlovéniai borászok szolgáltatták a fő "attrakciót", de pálinkát és népi ételeket is kóstolhattak a látogatók. 10 órakor a Kishétrét együttes gyerekműsorával kezdődött a program, majd ünnepélyesen átadták a skanzen új látványosságát, a renovált és új funkciókkal ellátott zalalövői hajlított házat, ahol ezentúl interaktív módon ismerkedhetnek a régi paraszti életformával a vendégek.

NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT AZ ESEMÉNYRŐL - KLIKK IDE!



Átadták a felújított zalalövői hajlított házat a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban. A ház a XIX. század végén épült és 1940-ig lakott volt. Utána került Zalaegerszegre és most 17 millió forintból sikerült felújítani, rendbehozni. Érdekessége, hogy a generációk alatt mindig hozzáépítettek egy kicsit és így nyerte el a végső alakját - MTI fotó: Varga György

A zsúptetős vályogház konyhájába immár nem csak bekukkanthatnak a látogatók, hanem be is léphetnek oda, a korabeli használati tárgyakat kipróbálhatják, sőt, a polcokon hagyományos módszerrel készített lekvár és befőtt idézi a hajdani ízeket. Mivel a felújítás költségeinek nagy részét az Oktatási és Kulturális Minisztérium biztosította, a tárca nevében dr. Schneider Márta szakállamtitkár mondott avatóbeszédet, illetve dr. Vándor László megyei múzeumigazgató és Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke méltatta a beruházást.


A hajlított ház konyhabelsője - MTI fotó: Varga György

Délutánra megnőtt a látogatók száma, sokakat vonzott a népi mesterségek bemutatója és a kirakodóvásár, a rendezvénysátorban pedig folklórműsorok kínáltak élményt. És ha már szüret, saját "hivatalos" nedűt is választott magának a szervező intézmény: a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának borát a Bussay-pincészet palackozza.


Ezúttal is népi mesterségek bemutatója és kirakodóvásár egészítette ki a kulturális kínálatot - ZH fotó: Ohr Tibor
A FOTÓRA KATTINTVA TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!



Információ: ZH - Horváth A. Attila, MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!