Sinkó László mindenért keményen megküzdött

Először arra kerestem választ, miért lehet mostanság olyan keveset hallani az ország egyik vezető színészéről?
-Természete szerint bezárkózó típus vagy negatív élmények hatására döntött a színpadon kívüli hallgatás mellett?
 
-Egy ládára való összegyűjtött anyagom van az életemről, de nem mi vagyunk érdekesek ebben a bulvár világban. A kollégáim nagy része is csak csendben dolgozik a színházakban. Nem akarom persze bántani azokat, akiket két-három naponként lehet a bulvárlapok címoldalán látni. Isten őrizz! A rendszerváltás után azonban sajnos inkább a mocskot vettük át, mint a profizmust, a hasznosat. Ezen egyelőre nem lehet változtatni, de emiatt nincsenek álmatlan éjszakáim. Nekem többet ér, ha egy jól sikerült próba után a fiatalok csillogó szemmel néznek rám, és látszik, hogy jól érzik magukat velem. Engem a családomon és a barátaimon kívül ez érdekel, és  azok a dolgok, amelyektől jobb irányba megy az ország.

-Ez úgy hangzik, mintha nagyjából elégedett lenne az életével, azzal, amit elért  vetettem közbe.
 -Nem! Soha nem vagyok elégedett, és már nem is leszek. Jó érzéssel tölt el, amit a magaménak tudhatok, de nem ment könnyen. Mindenért keményen megküzdöttem. Az elégedettség számomra pejoratív tartalmat hordoz. Az ember élete folytonos gondolkodás, amelynek intenzitása változó. Minél nagyobb eredményeket ér el valaki, annál jobban kell vigyáznia, odafigyelnie. Az elégedettségnek rendkívül sok buktatója és útvesztője van, ráadásul hamis önképet ad. Én teszem a dolgomat. Ha rá akartak venni arra, hogy rátegyek valamit pluszban a pályámra, elvállaljak esetleg egy társadalmi pozíciót, mindig az édesapámat idéztem: Kérem, legyen elég a munkám, amit leteszek az asztalra! Elgondolkoztató, évtizedek tapasztalatait sűrítő kijelentés volt ez.

-Feltettem a kérdést, szerinte van-e út a jelenlegi értékveszejtő világból egy értéket őrző felé? 
-Én csak a színjátszásról tudok beszélni. El kell menni színházba! De hol vannak ma már azok az újságok, mondjuk a Film, Színház, Muzsika, vagy olyan tévés riportok, amelyekből minden érdeklődő értesült, hogy az országban mely színészek milyen darabra készülnek? Van ugyan egy szakmai lap, de az nem jut el a nagyközönséghez. Úgy látszik, tényleg senki nem lehet próféta a saját hazájában.

Aztán legendás pályatársairól, például Páger Antalról faggattam, de mint kiderült, nem volt soha példaképe.
-Nálam ez soha nem csapódott így le. Viszont nagyon élveztem Anthony Hopkins alakításait, akit tizenegyszer szinkronizáltam. Előfordult, hogy a benzinkútnál megkérdezték, nem én vagyok-e az ő magyar hangja személyesen? Azt szoktam mondani, lassan eltűnik az arcom, legalábbis a képernyőről, s csak a hangom él. Példakép?! Arról mindig azt gondoltam: nehogy már valaki addig csodálkozzon, hogy aztán saját magáról megfeledkezik...

Új szerepek is várnak rá
 
Színházalapító típus. Ugyanúgy, mint eddigi pályáján, most Alföldi Róbert irányítása alatt is drukkol az új korszakot kezdett Nemzeti Színháznak, az új vezetésnek, a fiataloknak, s megpróbálja  a legjobb kondícióját   hozni. Ám ha valami nem tetszik, azt megmondja, úgy érzi, ezt  el is várják tőle.  Új szerepek is várnak rá. Mivel Benedek Miklós elment a színháztól, a Mester és Margaritában átvette tőle Pilátus szerepét. Főszerepet játszik  George Tabori Mein Kampf című darabjában, és szerepel az Alföldi által rendezett Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban című drámában.