2013.04.10. 11:45
A legszegényebbeket segítik Szepetneken
Szepetnek - A mélyszegénységben élők és hátrányos helyzetűek számára jelent segítséget a "Szepetnek-Nektek lesz" című uniós támogatással megvalósuló projekt, melynek nyitórendezvényét szerdán tartották.
A pályázati nyertes önkormányzat nevében előbb Vlasicsné Fischl Tímea polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Tóth-Bagó Mónika projektvezető ismertette a programot. Elmondta, az önkormányzat konzorciumi partnere az általa vezetett Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft., az országos roma nemzetiségi önkormányzat és a Türr István Képző-és Kutató Intézet.
Maga a projekt 150 millió forintos támogatást nyert az Európai Uniótól, és megvalósítása 28 hónapot vesz igénybe. Célja a település két részén élő hátrányos helyzetű emberek szemléletformálása annak érdekében, hogy közülük minél többen legyenek képesek felelősségteljes gondolkodásra és életvitelre. A projektbe 120 főt, 90 felnőttet és 30 gyermeket vonnak be. A volt pártházat felújítják, amiben folyamatos délutáni tanodát alakítanak ki a gyerekeknek, a legkisebbeknek pedig játszóházat. A felnőttek gyakorlatorientált képzéseken vesznek részt (például okj-s kerti munkás), 10 fő számára 28 hónapig foglalkoztatást is biztosítanak, továbbá egészségügyi szűrő- és felvilágosító programokat is indítanak.