Négy falu tollfosztói gyűltek össze Gellénházán

Vájtfülű népzenekedvelők is megemlegetnék a napot, ha kaptak volna meghívót az eseményre, de a vendéglátók ezúttal Alibánfa, Babosdöbréte és Zalabesenyő dalkörét invitálták a hajdani vidám kaláka­munka megidézésére. Igaz, a tollfosztás figyelmes és fegyelmezett munkát követel, lehetőség szerint mellőzendő minden hirtelen mozdulat, a mértéktelen vihogás és egyéb hebehurgya viselkedés, szerencsére a szolid énekszó még nem keveri fel a pehelykönnyű kupacokat. 

– Népdalkörünkkel a kezdetektől küldetésünknek tartjuk az emberek emlékezetében egyre halványuló népszokások, közösségi munkák felelevenítését, továbbadását. Név­adónk és példaképünk, Vajda József népzenekutató gyűjtésének köszönhetően számos népi játékot, szokást feldolgoztunk és bemutattunk. A hosszú sorban ilyen a „Tollfosztóban voltam” című, autentikus népdalokkal fűszerezett produkció is. Az idén úgy döntöttünk, a baráti népdalköröket is meghívjuk egy közös tollfosztásra, ahol mindenki elmesélhette, náluk a faluban anno milyen szokás járta – mondta Kulcsárné Csejtei Marianna, a vendéglátó dalkör művészeti vezetője. 

A legmeglepőbb történet: a falu 52 éves lúddoyenje nem végelgyengülésben múlott ki, hanem egy autó ütötte el. Liba­anyó az utolsó évében még felnevelt egy fészekalja kislibát, amellett, hogy több generáción át biztosította a párnába és dunyhába való tollat. 

Jámbor Ottóné a leánykori huncutságokat elevenítette fel: kötényük zsebében titokban tollcsutkát gyűjtöttek, és a szívüknek kedves legény kapujába szórták. Másutt a ház körül ólálkodó legények csentek a díszpárnákba szánt csutkákból és tisztelték meg vele a nekik tetsző leány kapualját. Kis Béláné emlékezete szerint a csutkaszórás Babosdöbrétén is szokásban volt, bár ő akkori gyerekként inkább a finom kalácsok és az aszalt gyümölcsök emlékét őrzi. 

– Tollfosztóban mindig „szüpőcsöt”, főtt aszalt gyümölcsöket ettünk a kalács és a töpörtyűs pogácsa mellé – tette hozzá Vizlendvai László, aki Ebergény régi tollfosztóinak csalafinta legényszokásairól adott számot, köztük a pajtaeresz alatt összeszedett és a tollfosztók közé eresztett verebek okozta ribillióról. Persze, mint Horváth Jánosné, Szabó Lászlóné, Sárközi Mihályné, Kálmán Lászlóné, Farkas Ernőné is megerősítette, minden móka ellenére a tollfosztó fontos, nagy odafigyelést igénylő tevékenység volt, ezért az igazi mulatozás a munka befejeztével, éjfél után várt a csapatra. 

A gellénházi népdalos tollfosztón a besenyői Zuggó Gyula szájharmonikával, a pácsonyi Ritter Antal pedig harmonikával kísérte az asszonyok énekét, miközben a férfiak heves kártyacsatákkal múlatták az időt. Mire beesteledett, megfosztották a Lóránt Kristófné által biztosított tollat, s a jól végzett munka végén végigkóstolták négy falu szüpőcsét, kalácsát, pogácsáját, vörös- és fehérborát.