Szívvel-lélekkel, modern technológiával

2023.07.13. 14:00

Az olajsajtoló üzem is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt

A Göcseji Dombérozó egyik programelemeként a Milejszegen több mint két évtizede létesített üzem napi működésébe nyerhettek bepillantást a látogatók. Nagy volt az érdeklődés, sokan voltak kíváncsiak arra, hogy a tökmagból hogyan lesz végül sokoldalúan felhasználható olaj.

Szakál Eszter

Egy érdeklődő a tulajdonosok társaságában: A képen balról: Benkő Sándor, Szak Gábor Szilárdné, Szak Enikő és Szak Gábor Szilárd

Fotó: Szakál Eszter

A mag hosszú utat jár be, mire végül a zöld aranyat kinyerik belőle. A késztermékhez szükséges alapanyag egy részét, mint Szak Gábor alapító elmondta, maguk termelik, illetve mások is szállítanak nekik. Megjegyezte, a vállalkozás zökkenőmentes működtetéséhez 50-100 hektárnyi területen kell tököt termeszteni. A gyártás során a megtisztított magokat ledarálják, utána vízzel feldagasztják. Ezt követően kerül a pirítógépekbe, ahol elpárolog a bennük lévő víz. Amikor az olaj megjelenik, utána a masszát a présgépbe helyezik. Egykor ennél a fázisnál faékeket és fakalapácsot használtak, ma már sokkal könnyebben megy minden, hiszen a sajtolást hidraulikus gépek végzik. Részben stájer technológiát alkalmaznak, adalékanyagoktól mentes olajaikat nem finomítják. A folyamat végén a 100 %-os extra szűz olaj mellett nagy, tortalaphoz hasonlító úgynevezett pogácsák maradnak hátra, ám ezek sem vesznek kárba. Szak Gábor elárulta, sokféleképpen hasznosítják, a horgászok például csalinak viszik, de állati takarmányként is kelendő. Az üzem termékeire van kereslet, sok a visszatérő fogyasztójuk, portékáikat nemcsak Zalában, hanem országosan is értékesítik.

A fotótéma adott volt, ám sok kérdés is felmerült, melyekre (középen) az egyik tulajdonos, Szak Gábor válaszolt
Fotó: Szakál Eszter

A nyílt napra folyamatosan érkeztek az érdeklődők, köztük kisgyermekes családok is voltak. A résztvevők kérdezhettek, a tulajdonosok pedig szívesen válaszoltak a kérdésekre. Egy holland házaspár is ott volt a nézelődők között, a feleség azt mondta, sokféle olajat készítenek itt, s ezeket nagyon ízletesnek találják. A program részeként kóstolót is tartottak. S nemcsak a betérő laikusok tetszését nyerték el a termékek, ezeket időről időre zsűri előtt is megméretik. Négy éve a Magyarországon forgalomban lévő tökmagolajok közül az övék lett a legjobb, de határon túl is értékelik az általuk képviselt minőséget. Horvátországban egy versenyen – ahol általában 160 nevező van - kétszer kaptak Arany-díjat, idén ráadásul a negyedik helyezést szerezték meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!