2023.09.08. 08:18
Verekedett, aztán leköpte a rendőrt is
Belekötött a presszóban hűtőgépet szerelőkbe a részeg férfi.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Audio und werbung
Ráadásul egyiküket meg is ütötte. A konfliktust provokáló férfi hamarosan bíróság előtt felelhet tettéért. A megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője, dr. Németh Eszter által ismertetett történet szerint az ügyben vádlottá lett 57 éves férfi 2023. február 9 – én délután 14 óra körül egy gutorföldei presszóban ittas állapotban összetekert újságpapírral, hátulról fejbe ütötte a presszóban hűtőgépet szerelő két szakember egyikét, aki ezért kérdőre vonta őt. Mindkét szerelő felállt, szembe kerültek a részeg férfival, aki ekkor szó nélkül ököllel arcon ütötte az egyiküket majd még egyszer felé ütött, de ekkor sikerült kivédenie az ütést és megfogni a támadó karját. Közben a másik szerelő hátulról próbálta lefogni az agresszív férfit, és a további bántalmazást megakadályozni. A dulakodásban azonban az ittas ember kiszabadította a kezét, és ismét megütötte ököllel a szerelőt fejét, majd belemarkolt a hajába, az arcába és megkarmolta, könnyű sérüléseket okozva. Végül a presszó egyik vendége fogta meg és szólította fel a távozásra a férfit, aki ennek ellenére a szerelőkre öntött egy pohár bort, egyikőjüket leköpte, majd az üres poharat is feléjük dobta. A történtek miatt még aznap 16 óra körül az otrombán viselkedő férfit lakóhelyén keresték fel a rendőrök, hogy előállítsák, ő azonban nem volt hajlandó velük együttműködni, nem igazolta magát, káromkodott, szidalmazta a rendőröket és egyikőjüket le is köpte. A magáról megfeledkezett férfivel szemben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség garázdaság, testi sértés, valamint becsületsértés miatt emelt vádat.