Ráfért már a felújítás

2018.11.20. 07:00

Korszerű és esztétikus is lesz a zalaszentbalázsi orvosi rendelő épülete

Pályázati támogatásból, valamint a falu saját kasszájából származó pénzből modernizálják a háziorvosi és a védőnői szolgálatnak otthont adó épületet a településen.

Szabó Zsófia

Balról: Proszenyák István és Koloszár József betonozza az épületet Fotó: a szerző

Az építmény rendbetételére már régóta nagy szükség lett volna, ugyanis az idő és az igénybevétel nyomot hagyott a közel nyolcvanesztendős házon. A múlt század negyvenes éveitől a háziorvosi szolgálat működött a falak között, amit később, 1970 körül kibővítettek a védőnői tanácsadóval. És az évtizedek során mindössze apró állagmegóvó javításokat végeztek az objektumon.

Hencsei Margit, Zalaszentbalázs polgármestere elmondta: nemcsak a helybéli lakosok, hanem a körzethez tartozó településeken, Bocskán, Börzöncén, Magyarszentmiklóson, Magyarszerdahelyen élő emberek családorvosi ellátása is az épületben történik.

– Évek óta próbáltunk pályázatok révén támogatáshoz jutni a felújításra, mivel önerőből nem tudtuk volna fedezni a modernizálást – mondta a polgármester. – Sokáig azonban nem jártunk sikerrel. A közelmúltban viszont a Belügyminisztérium által kiírt, kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása elnevezésű pályázat meghozta a régóta várt eredményt. Mintegy 21,4 millió forint támogatást kaptunk. Ebből a tetőt cseréljük strapabíróra, esztétikusra, szigeteljük a homlokzatot és a födémet, továbbá új nyílászárókat építtetünk be és korszerűsítjük a fűtést. A külső lépcsők új burkolatot kapnak, akadálymentesített szociális blokkot alakítunk ki, továbbá felújítjuk a tanácsadó alatti tárolót. Mindezeken túl az energiahatékonyságra is figyelünk, a napelemes rendszer kiépítése révén.

Balról: Proszenyák István és Koloszár József betonozza az épületet Fotó: a szerző

Hencsei Margit hozzátette: a kivitelezés szinte teljes költségvetését, annak 95 százalékát finanszírozza a pályázat. Azonban az épületben lévő szolgálati lakás felújítását már nem támogatja, így annak rendbetételét, közel hatmillió forintot önerőből biztosítja a falu. A tervek szerint még idén elkészülnek a munkával. Addig a háziorvosi és a védőnői szolgálatot a kultúrházba helyezték át, ahol zavartalanul folyik a rendelés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában