A testvérek segítettek

2020.12.21. 14:00

Komolyabb felújítást igényel a nagykanizsai evangélikus templom

A hívek önkéntes felajánlásának köszönhetően szépült meg az ünnepre az evangélikus templom belsője. A nagylelkű támogatás azonban csak tűzoltásra elég, a szükséges felújításhoz sok pénz kell(ene).

Horváth-Balogh Attila

Itt még Bognár István (az előtérben) és Vadász Ákos a festést végezte

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

Makoviczky Gyula evangélikus lelkipásztor elmondta: sajnos, erősen vizesednek és salétromosodnak a Csengery utcai templom falai, ami bizony nem szép látvány, különösen nem az ünnep előtt, amikor a keresztény világ a Megváltó születésére készül.

- A templom valószínűleg egy vízérre épült majdnem 140 évvel ezelőtt, s ez jelentős károkat, statikai problémákat is okoz az épületben – bocsátotta előre Makoviczky Gyula. – Ráadásul abban az időben eleve nem volt komoly szakmai módszertana a vízszigetelésnek, így mindent egybevetve nem is olyan nagy csoda, hogy a falban felszivárog a talajnedvesség. Emiatt az belülről nem mutat túl jól – a gyülekezet már arra készült, hogy 3 méter magasságig lefesti a falat, hogy karácsonykor ne a málló, foltosodó festékréteget, illetve vakolatot kelljen nézegetnünk. Ezt hallván gyülekezeti tagunk, a festő vállalkozó Kardos Csaba a segítségünkre sietett és felajánlotta: a munkát kollégáival ingyen és bérmentve elvégzi, nekünk csak az anyagot kell hozzá biztosítani. Éltünk a nagyvonalú felajánlással...

Itt még Bognár István (az előtérben) és Vadász Ákos a festést végezte
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A lelkipásztor azt mondta: a szakemberek a málló, pergő vakolatot, illetve festékréteget eltávolították, a felületi hiányosságokat gletteléssel megszüntették, majd lefestették a falakat az előbb említett magasságig. A több napon át tartó munkálatokat követő takarításban pedig a gyülekezet 10 tagja vett részt.

- A szükséges pénzt az úgynevezett áldozati vasárnapunk istentiszteletén meghirdetett gyűjtés révén teremtettük elő, amiért szintén köszönet illeti a testvéreket – folytatta Makoviczky Gyula. – Nyilván, mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ez csak ideig-óráig lesz ilyen szép, a végleges megoldást a fal szigetelése, a vizes vakolat eltávolítása és úgynevezett szárítóvakolat felhordása jelentené. Ez azonban milliós, vagy akár többmilliós tétel lenne, amit önmagunk nem vagyunk képesek előteremteni. Reménykedünk pályázati lehetőségben, vagy állami segítségben – ez azért is fontos volna, mert az épület mozog, a falakat nagy vastraverzekkel fogatták össze annak idején. Stabilizálni kellene az épületet, vagy legalábbis megerősíteni. Rossz a tető, beázik a templom, nem működik a toronyóra sem – lenne tehát tennivaló.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában