Frissen Zalából

2021.04.24. 17:33

A terasznyitás első napja a Balatonnál: élvezték a tavaszi napsütést a vendégek

Vendégek és vendéglátóhely-tulajdonosok egyaránt várták a szombatot. Azt a napot, melyen megnyílhatnak a teraszok, hiszen a beoltottak létszáma korábban elérte – s természetesen mára meghaladta a 3,5 millió főt.

Keszey Ágnes

Fehér Kira és Hamar Martin az első vendégek egyike volt a keszthelyi Balaton-parti kávézó teraszán

Igazi tavaszi időre ébredhettünk szombaton. A melengető napsütés sokakat csábított a szabadba. Sokan indultak a keszthelyi Balaton-partra is. A helyiek és a vendégek által kedvelt Pavilonsoron a legtöbb üzlet kinyitott, de még vannak zárva lévő vendéglátóhelyek.

Az itt működő büfék, éttermek üzemeltetőinek tulajdonképpen nem nagy változás, hogy az elmúlt hónapokban nem fogadhatták a vendégeket. Míg az ország más részeiben működő vendéglátóhelyek tulajdonosainak ez szokatlan és nehézségeket okozó helyzet volt, itt nem volt rendhagyó – hiszen a strand melletti területen működő helyek ősszel bezárnak és tavasszal nyitnak. Persze azért a helyzet nem ilyen egyszerű és könnyű nekik sem.

Az elsőként kinyitó helyek egyike a Kishali söröző-étterem, ahol arról érdeklődtünk, hogyan készültek a nyitásra.

-Röviden és tömören: gyorsan. Tulajdonképpen ugyanaz a helyzet, mint tavaly, akkor is korlátozások után indultunk újra. Fertőtlenítettünk mindent, s várjuk a vendégeket – mondta el Takács Máté István üzletvezető-helyettes. A szezonálisan működő étteremben a szokásosnál csupán pár héttel nyitottak később, s a szigorúbb higiéniai előírásokra kell jobban figyelni, mint az elmúlt években.

Takács Máté István a Pavilonsor egyik éttermében várja a vendégeket

Tovább sétálva a Balaton felé, az egyik kávézó teraszán az első vendégek kávéztak – köztük egy fiatal pár. Számukra új lehetőségeket is rejtett ez a nap: mint kiderült, első randijuk közben szólítottuk meg őket.

-Hiányzott már nagyon, hogy kiüljünk végre a napfényre – mondta el a Szombathelyről érkező Hamar Martin, a Marcaliban élő Fehér Kira társaságában.

Fehér Kira és Hamar Martin az első vendégek egyike volt a keszthelyi Balaton-parti kávézó teraszán

A Balaton-parti sétányon sokan üldögéltek, sétáltak a tavaszi napsütésben, s a Móló Cafe finomságait is sokan élvezték, csodálva a tó víztükrét.

-Nagyon vártuk ezt a napot. Március közepén szoktunk nyitni mindig. Idén megpróbáltunk hétvégente az elviteles lehetőséggel nyitva tartani, de ez javarészt sikertelen volt. Kell a jó idő ahhoz, hogy jöjjenek a vendégek, de a terasznyitás lehetősége fontos lépés a nyári remények felé. A nagyobb helyeken a legnagyobb problémát az alkalmazottak hiánya jelenti, kisebb kávéházakban a család közreműködésével könnyebb megoldani. A teljes nyitás, a remélt forgalom még hosszú időt vesz igénybe, ezek a napok inkább kísérleti jellegűek – osztotta meg tapasztalatait Polgár Péter, a kávézó tulajdonosa. Hozzátette, hogy ő pesszimista volt a mostani nyitással, kapcsolatban, ám az első pillanattól kezdve érkeztek a vendégek, s ugyanez történt az ugyancsak általa üzemeltetett Fő téri Pelso Cafeban.

Homonnay Adrián, Homonnai Gréta Fanna és Pápai Bernadett a keszthelyi mólón lévő teraszon élvezte a napsütést

A balatongyöröki Szépkilátónál egész évben sokan gyönyörködnek a táj szépségében. Az út másik oldalán lévő büfék, éttermek legtöbbje ugyancsak tavasztól őszig tart nyitva.

-Nagyon izgatottan készültünk a mai nyitásra. Kipakoltuk az asztalokat, mindent lefertőtlenítettünk és vártuk a mai napot, hogy elkezdődjön a szezon végre. Eddig a péntektől – vasárnapig voltunk nyitva, illetve amikor jó idő volt. Nagyon sokan voltak erre, de csak elvitelre tudtunk ételt adni. Azt látom, hogy nagyon várták az emberek, hogy végre leülhessenek, élvezhessék a kilátást, a lehetőséget. Ma babgulyást, frissensülteket és hamburgert kértek a legtöbben. A korábbi évek nyitásához képest egy hónapot csúsztunk – árulta el a Kilátó büfé és falatozó tulajdonosa, Csiszár János.

Csiszár János és két vendég Demény Erika és Kovács Ferenc a balatongyöröki Szépkilátónál

A büfésor mellett működik -a vírusmentes esztendőkben egész évben nyitva tartó- Promenád Kávéház, mely a pandémia idején ősztől egy ideig zárva volt, majd- a vendégek igényeire reagálva – elvitelre kínálták finomságaikat.

-Az elmúlt hónapok szomorúan teltek, hiányoztak a vendégek. Próbáltunk fejlődni ebben a nehéz időszakban: megújítottuk a csapatot, s közelebb hozni egymáshoz a kollégákat. Nagyon vártuk, hogy újra nyitva lehessen és benépesüljön a terasz. Nagyon jó érzés, hogy itt ülnek a vendégek. Ők is nagyon várták, az elmúlt napokban folyamatosan érdeklődtek, hogy lehet-e asztalt foglalni – mesélte a családi vállalkozás képviseletében Kiss Vivien Flóra a cukrászda és kávézó napsütéses, teltházas teraszán szombaton.

Kiss Vivien Flóra a balatongyöröki kávézó teltházas teraszán

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kinyitottak-a-teraszok-nagykanizsa-polgarmestere-is-elt-a-lehetoseggel-5147989/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában