Frissen Zalából

2021.10.29. 16:00

A roma értékekkel ismerkedhetnek a gyerekek Szepetneken

A roma nemzetiségi önkormányzat az őszi szünetben ingyenes tábort szervezett általános iskolásoknak a CsillagPont közösségi térben.

Benedek Bálint

A gyerekek a cigány zászlót is lerajzolták, és megtanulták a szimbólumok jelentését és jelentőségét.

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

A nyelvi környezetben megvalósuló roma nemzetiségi, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok szervezésére a Belügyminisztérium által létrehozott Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság hirdetett pályázatot. A kiíráson nyert 600 ezer forintból Szepetneken 20 roma és nem roma diák táborozhatott.

A gyerekek a cigány zászlót is lerajzolták, és megtanulták a szimbólumok jelentését és jelentőségét.
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Balogh Evelin, a szepetneki roma nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta: a helyiek mellett a környező településekről és Nagykanizsáról is érkeztek fiatalok. Megismerkedhetnek a táborban a cigányság történetével, dalaival, táncaival, a beás nyelv szavaival. Buszos kiránduláson ellátogatnak például a kanizsai cigányholokauszt-emlékműhöz, megnézik a Kis-Balatont és a bivalyrezervátumot.

Ottjártunkkor Kardos Ferenc, a kanizsai Halis-könyvtár igazgatóhelyettese, néprajzkutató tartott előadást.

– A mindenszentekhez közeledve a virrasztásról is szóltam, amely a cigány tradíciók fontos része volt – említette. – Ilyenkor úgynevezett virrasztómeséket mondtak a gyerekeknek. Az elhunyt családtag élete köré épült a történet, sőt olykor egy már létező népmesében a halott lett a főhős. Fontos, hogy a hagyományokból azt tanulják meg, ami értékes, más, mint a magyar vagy a német. Arra minden körülmények között büszkék legyenek, de a tanulásra is koncentráljanak, hiszen csak úgy tudnak boldogulni az életben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában