Szívük égett Isten igéjéért

2022.08.29. 10:30

120 éves az evangélikus templom Domonkosfán

Az egyik legnagyobb, mintegy ezer fő befogadására alkalmas muravidéki evangélikus templom fennállásának 120 éves jubileumi ünnepségét tartották vasárnap a határ menti településen. A hálaadó istentiszteleten dr. Leon Novak püspök hirdetett igét.

Gyuricza Ferenc

Andrejek Judit és Mitja Adrejek helyi evangélikus lelkészek köszöntik az évfordulós istentiszteletre érkezező híveket Fotó: Gyuricza Ferenc

Ennek során Pál apostol szavait idézve többek között arra szólította fel hallgatóságát, hogy aktívan vegyenek részt a gyülekezeti élet alakításában, mint eleik is tették 120 esztendeje. 

- Őseink nem pazarolták az időt hosszú beszélgetésekkel és vitákkal, bár szegények voltak és szerény helyzetben éltek, de szívük égett Isten igéjéért, és büszke tagjai voltak egyházi közösségüknek, amit cselekedetekre is váltottak – utalt a püspök a templom építéseinek körülményeire. A ma már kevesebb mint háromszáz fő által lakott falu XVIII. században emelt egykori evangélikus temploma ugyanis tűz martalékává vált, ennek a helyére épített 1902-ben Kleiber Alojz tervei alapján neoromán stílusjegyeket mutató új szakrális épületet a helyi közösség. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában