A falu néhai népszerű kocsmárosára emlékeztek a versennyel

2023.02.27. 15:42

Kolbászból volt a kerítés is Nemesrádón

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg Nemesrádón a Dely-napi kolbásztöltő versenyt, amely a falu hajdani becsületkasszás kocsmárosának, Dely Gyulának állít emléket.

Péter B. Árpád

Készül az ebéd, b-j: Kocsis Zsolt, az orbányosfai csapat egyik tagja, Nagy Bálint, Gazdagné Gecse Anna, Nemesrádó polgármestere és Gulyás Sándor, aki a baboskáposztát főzte a program résztvevőinek

Fotó: Halász Gábor

A ’70-es évek messziföldön ismert nemesrádói kocsmárosára máig büszke a falu népe, hiszen még az országhatáron túlról is voltak visszatérő vendégei, és számos híres kuncsaftja messze vitte a település hírét. Gyula bácsi hajdan remek kolbászt készített, amelyhez a leginkább hasonlítót külön is díjazták a szervezők a Dely család felajánlása révén.

Az idei vidám erőpróbára 12 csapat nevezett, főként a környező településekről. Ezúttal Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője is részt vett a programon, s ahogyan mondta: itt minden évben kiváló a hangulat, s a nemesrádói kolbásztöltő verseny igazi csapatépítő program – persze kulináris hagyományőrző jellege mellett.

A nemesrádói képviselő-testület tagjai és a program segítői, középen Nagy Bálint
Fotós: Halász Gábor

A Területi Operatív Program által támogatott rendezvényről a jókedv sem hiányzott; ebben élen járt Szőke András humorista, filmrendező, aki amellett, hogy a héttagú zsűri elnökeként bírálta az elkészült kolbászokat, stand up előadással szórakoztatta a jelenlévőket, majd játékos feladatokkal bízta meg a versengő csapatokat.

Ízek mustrája. A frissen készült disznótoros finomságokat Nagy Bálint és Gazdagné Gecse Anna nemesrádói polgármester is megkóstolta
Fotós: Halász Gábor

A Dely-díjat ezúttal a székesfehérvári Kolbászolók csapata nyerte, a vándorserleget pedig a zalaegerszegi Jó szomszédok hódította el. Az első helyezést a nemesrádói Nevenincs, a másodikat a szintén helyi Jani, lánya és barátai nevű team nyerte, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán a Falu szolgái végeztek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában